# Kalmár Szandi alvásszakértő > Baba alvás, altatás együttérzéssel ## Posts - [Az együttalvás rövid és hosszútávú hatásai](https://alvastanacsok.hu/az-egyuttalvas-rovid-es-hosszutavu-hatasai/): Az együttalvás rövidtávú hatásai Ha a baba együtt alszik a szüleivel, annak ilyen hatásai vannak a külön alvó babához képest (McKenna és Gettler 2007). Az anya/szülők szempontjából, a külön alváshoz képest: • több alvás (percben kifejezve) • jobb alvás • megnövekedett érzékenység a baba fiziológiai állapotára – nagyobb ráhangolódás a babára • megnövekedett képesség, hogy értelmezze gyerek jelzéseit • gyakrabban és többféle módon reagálnak az anyák gyermekükre együttalvásban (rendezgetik, betakarják-kitakarják, suttognak) • mindezek miatt úgy érzik, hogy könnyebb gondoskodni a babáról, gyerekről • mivel a gyerek szükségletei jobban ki vannak elégítve, a gyerek elégedettebb, amit az anya/a szülők pozitív visszajelzésként értékel(nek) a szülőségéről/-ükről • több szoptatás – több tej • megnövekedett prolaktin […] - [Pavor nocturnus – éjszakai felriadás | Mit tehetsz ellene?](https://alvastanacsok.hu/pavor-nocturnus-ejszakai-felriadas-kezelese/): Nagyon sok család gyanakszik, hogy a babájuknak, kisgyermeküknek pavoros rohama van éjszaka. A pavor nocturnus, más néven éjszakai felriadás vagy éjszakai terror (hiszen nappali alvásnál is előfordulhat), nagyon ijesztő jelenség. Nem véletlenül kapta a „terror” nevet: a szülők számára félelmetesebb, mint egy nappali sírógörcs. Honnan tudod, hogy valóban pavoros rohama volt a gyerekednek? 👉 Vagy csak rémálma volt?👉 Veszélyt jelent, ha felriad az éjszaka közepén?👉 Mikor kell orvoshoz fordulni?👉 Mit tehetsz, hogy ez az alvásprobléma enyhüljön? Ebben a cikkben minden kérdésedre választ kapsz. Idézem a Vadaskert Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Szakambulancia cikkéből ezt a sort: „6 éves kor alatt azzal […] - [Ősanyák(?) Tornacipőben (vagy épp magassarkúban)](https://alvastanacsok.hu/osanyak-tornacipoben-vagy-epp-magassarkuban/): Nem vagyok ősanya! Az első gyermekünk születése és a gyermekágyas időszak szerencsés esetben alaposan kicentrifugázza a nevelési elveinket. Addig ugyanis hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a babakocsi meg a kiságy az emberkölyök természetes közege, “a napirend igazából csak rajtunk múlik” és “a következetesség mindenre gyógyír”. A hordozásra (ha hallottunk róla egyáltalán) úgy gondolunk, mint valami “nemes” és “ősanyás”, de a szülők számára mindenképp kényelmetlen és sok lemondással járó hobbira, amire a gyereket “rászoktatni” minimum pancserság – de inkább önsorsrontás. Ha van nyilvánosan szoptató ismerősünk, vagy találkozunk az együttalvás jelenségével, akkor az igény szerinti szoptatás és az együttalvás is beáll a hordozás mellé, mint ősanya-kategóriás szülői magatartás. Gyerektelen fiatalként […] - [Hagyjam sírni? Alvástréning? Megtanítsam elaludni?](https://alvastanacsok.hu/hagyjam-sirni-alvastrening-megtanitsam-elaludni/): Hagyjam sírni? – mi az az alvástréning Amikor gyakran ébred a baba éjjel és kimerültek vagyunk, sokféle tanácsot kapunk, sokszor  kéretlenül is. De gyakran mi magunk kérjük ki mások véleményét, mert azt gondoljuk, hogy ez így nem normális, és valamit tennünk kell, hogy ne így legyen. Ilyenkor előbb-utóbb felmerül valamilyen alvástanítási módszer, alvástréning. Ezeknek a lényege, hogy a babát több-kevesebb időre magára hagyjuk egyedül az ágyában azzal a céllal, hogy néhány nap (hét) alatt megtanulja, hogy hogyan kell a segítségünk, a jelenlétünk nélkül elaludni. Ezek a módszerek, és minden módszeres, szándékos sírni hagyás 6 hónapos kor alatt (= sírni hagyom, mert azt gondolom, hogy ezzel […] - [Baba napirend útmutató](https://alvastanacsok.hu/baba-napirend-utmutato/): Podcast a Spotify-on Milyen a jó napirend? Mire figyelj oda és mi az, amin nem érdemes feszülni? Evés, alvás, játék? Hogyan alakítsunk ki rutint? Ha a napirendről van szó, ez az első, amiről gondoljuk, hogy fontos. Mikor eszik, mikor alszik és mikor van játék. Pedig ezeknek sorrendje egyáltalán nem meghatározó, ha igény szerint gondoskodunk. Azt is halljuk, hogy a rutin a fontos, a szokásokat most kell kialakítani, mert azzal teszünk hosszú távon jót a babának. Ezek a megközelítések teljesen figyelmen kívül hagyják a babák életkori sajátosságait. De akkor mi a fontos? Megtudhatod az epizódból és kérdést is feltehetsz a végén kommentben! - [Mi az előnye a házikóágynak, Montessori ágynak, padló ágynak (floor bed)?](https://alvastanacsok.hu/mi-az-elonye-a-hazikoagynak-montessori-agynak/): A Montessori ágyak, más néven házikóágyak vagy floor bedek, egyre népszerűbbek a szülők körében, hiszen egyszerűek, praktikusak és támogatják a gyermekek fejlődését. Az alacsony, földön lévő elrendezés több szempontból is előnyös: Biztonságos és kényelmes Támogatja a mozgásfejlődést A rácsos ágyak szűk tere akadályozhatja a gyermek szabad mozgását, míg egy nagyobb matrac lehetőséget nyújt az éjszakai forgolódásra, nyújtózkodásra. Ez elősegíti a motorikus képességek fejlődését. Nyugodtabb alvás Számos szülő számolt be arról, hogy a gyermekek kevesebbszer ébrednek fel egy tágasabb helyen, mert kényelmesebben érzik magukat. Sokoldalúság Hosszú távú megoldás Ezek az ágyak már 6-8 hónapos kortól használhatók, és egészen iskoláskorig szolgálhatják a gyermek […] - [Meddig normális, hogy a tápszeres babám cumival, cumisüveggel alszik el?](https://alvastanacsok.hu/tapszerrel-alszik-a-baba/): A babád cumival, cumisüveggel alszik el és alszik vissza? Hosszú az az érési folyamat …amin túljutva az embergyerek segítség nélkül, könnyedén alszik el. Ez a segítség sokféle lehet, mert a pihenésre vágyó szülők találékonysága kiapadhatatlan: cumi, cumisüvegből folyó tej, ringatás, hordozás, babakocsiban tologatás, esetleg autóban zötykölődés és mindenféle személyes kis szokások és trükkök. Még hároméves kor után is teljesen normális, ha a gyerekünknek az elalváshoz szükséges biztonságot a mi testközelségünk nyújtja miközben folyik a tej a cumisüvegből vagy cumizik a gyerekünk. És sok családban megmarad, hogy mesével, beszélgetéssel, énekkel altatjuk a nagyobbakat akkor is, mikor már réges rég tudnak olvasni és sokkal szebben énekelnek […] - [Éjszakai fény babának](https://alvastanacsok.hu/ejszakai-feny-babanak/): Az alvás minőséget nagyban befolyásolja a fény. Érdemes teljes sötétben aludni. Az utca fénye, a város fénye Még az utcáról beszűrődő fény is olyan, mintha 2 gyertya égne folyamatosan mellettünk. A fényerőt luxban mérjük. A kinti városi fények olyan erős fényt bocsátanak kis és ezzel zavarják meg alvásunkat, mintha folyamatosan 2 gyertya égne. Használj függönyt (blackout), redőnyt – mindent vess be, hogy az utca fényét kizárd. De, ha nem látom a babám éjjel? Azért használunk éjszakai fényeket, mert a babáról éjszakai is gondoskodni kell. Nem látjuk, ha megébredünk, hogy mi van vele és ez rémisztő. Ha át kell pelenkázni, meg kell etetni, ahhoz is szükség […] - [Bölcsőhalál: előzd meg!](https://alvastanacsok.hu/bolcsohalal-elozd-meg/): A bölcsőhalál definíciója Hirtelen, váratlan halál, melynek nincs semmilyen megállapítható oka, magyarázata. Az angol rövidítése SIDS. Ehhez szorosan kapcsolódnak az úgynevezett SUDI esetek, amelyek szintén hirtelen és váratlan halálok, de van rá magyarázat, találnak okot az orvosok. Mindkettő megelőzéséhez hasznosak lehetnek a következő információk. A 3 kulcstényező A mai legjobb tudásunk szerint három tényező kell, hogy együtt álljon ahhoz, hogy a bölcsőhalál komoly veszély legyen a babád számára. A külső-környezeti tényezők …amikre érdemes odafigyelni, ha a babánk a kritikus időszakban van ÉS úgynevezett sebezhető baba (koraszülött, veleszületett betegsége van, dohányoztál a várandósság alatt stb.): A lista a BASIS angol alváskutatók honlapja alapján készült, angolul itt […] - [Esti rutin](https://alvastanacsok.hu/esti-rutin/): Az esti rutinnak nagy jelentőséget tulajdonítunk. Azt gondoljuk, hogy azon múlik az altatás sikeressége. Ezért próbálunk követni egy bizonyos rutint és izzadunk, hogy sikerüljön. Ha nem sikerül tartani az esti rutint, akkor pedig frusztrálódsz. Lehet, hogy semmi alapja? Járjuk körül, hogy mennyire fontos az esti rutin és mire érdemes valóban odafigyelni az esti fektetésnél. Értsük meg az esti rutint A korábbi generációk gondoskodási eszközei erősen támaszkodtak külső megerősítésre. Leginkább az igény szerintiség hiánya okozta azt, hogy szükség volt erre az elmúlt 50 évben. A szoptatáson keresztüli gondoskodás vagy az igény szerinti cumisüveges gondoskodás, a válaszkész gondoskodás viszont kevésbé igényli ezeket a […] - [Álmatlanság és alvászavar az anyaságban](https://alvastanacsok.hu/almatlansag/): Folyton ébreszt a gyerek és rosszul alszol? Vagy már alszanak a gyerekek és te mégse tudsz? Ördögi kör: rosszul alszol – másnap este már aggódsz, hogy rosszul fogsz aludni – az aggódás miatt rosszul is alszol – aztán a következő nap már délutántól ezen aggódsz – és így tovább. Hogy mi a megoldás? Meditálj! A rendszeres napi meditálás bizonyítottan javítja az alvás minőségét.  Letöltöm a meditációt. INGYENES! Mozogj! Ne arra gondolj, hogy edzőterembe kell menned! Egyszerű és tudatos mozdulatok lefekvés előtt. Gyakorlatok a jobb alvásért Milyen konkrét, egyszerű lépések segítenek ellazulni? Tudatos lépéseket kell tenni a jobb alvásért: Ahogy a fejed […] - [Mindfulness meditáció - neked nem használ?](https://alvastanacsok.hu/mindfulness-meditacio-nem-hasznal/): Azt mondtátok, csodaszer a meditáció! Én meghallgattam, de nem érzek semmit… Járjuk körül, hogyan is működik a mindfulness meditáció. A mindfulness meditációs szakemberek 6-8 hetes programokban gondolkoznak. Tehát hat-nyolc hét rendszeres, napi gyakorlás szükséges, ahhoz hogy a változást érezz. Persze van, aki egy alkalom után is ki van cserélve! De ez nem azt jelenti, hogy onnan hátra lehet dőlni. Illetve pont, hogy lehet hátradőlni és meditálni, minden nap. És tényleg elég az 5 perc? Igen, napi öt perc gyakorlásnak érezhető hatása van. Sőt, ha csak napi 1 percet gyakorlod a mindfulnesst, de azt valóban minden nap, annak is van hatása! Ez a jelentősége a rövid […] - [Régóta figyelmeztetnek a kutatók, mégis szinte minden család használja: babafészek](https://alvastanacsok.hu/babafeszek/): A biztonságos babaalvás alapelvei és a babafészkek kockázatai A babák alvási környezetének kialakítása létfontosságú az egészséges fejlődés és biztonság érdekében. Míg az alváskutatók folyamatosan hangsúlyozzák az egyszerű és biztonságos alvási környezet fontosságát, a divatos és látványos alvási kiegészítők – például a babafészkek – egyre népszerűbbek. Ezek a termékek gyakran nem felelnek meg a biztonsági előírásoknak, és fokozhatják a hirtelen csecsemőhalál szindróma (SIDS) kockázatát. Egy tragikus eset figyelmeztet Nemrégiben egy mindössze négy hónapos kisfiú halt meg, miközben egy szülői ágyra helyezett babafészekben aludt. Az orvosi vizsgálat során nem találtak konkrét halálokot, így az esetet SIDS-ként azonosították. Ez a tragédia ismét rávilágított arra, […] - [Miért van szükség baba alvástanácsadókra?](https://alvastanacsok.hu/miert-van-szukseg-baba-alvastanacsadokra/): A baba alvástanácsadás mára egyre több helyen elérhető, és nem véletlenül. A mai szülők számos kihívással szembesülnek, amikor a kisbabáik alvási szokásainak kialakításáról van szó. De vajon miért van szükség szakemberekre ezen a téren? Személyes tapasztalatok inspirálta segítségnyújtás Majdnem 18 évvel ezelőtt, amikor az első lányom nem tudott végigaludni egy éjszakát sem, én is kétségbeesetten kerestem a megoldást. Akkoriban sokan a „sírni hagyás” vagyis cry-it-out módszerét javasolták, de ez számomra elképzelhetetlen volt. Amikor a lányom 16 hónapos lett, találkoztam a La Leche Liga (LLL) szoptatási tanácsadóival, és rájöttem, hogy a normális babaalvásról rengeteg kutatás és információ létezik – csak éppen ezek […] - [2 alvásos napirend](https://alvastanacsok.hu/2-alvasos-napirend/): Milyen korú babának van 2 alvásos napirendje? Vannak 7 hónapos babák, akiknek 2 alvásos napirendje van és vannak 1.5 éves gyerekek, akiknek szintén 2 alvása van. Hogyan lehetséges, hogy ezek az esetek mind normálisak és nincs semmi baj vagy tennivaló, ha így alszanak a babák? Hihetetlennek tűnik, de valóban arról van szó, hogy nagy különbség van a gyerekek között alvás terén és az is igaz, hogy sokszor az alvásmennyiség 6 hónapos kor után már nem nagyon változik nappal, csak inkább az, hogy hányszor alszik, milyen elosztásban. 6 hónapos baba minta napirendje Lehet, hogy még 4-szer alszik a babád. Ilyenkor az az […] - [Újszülött altatása](https://alvastanacsok.hu/ujszulott-altatasa/): A kisbabák és újszülöttek altatás sok kihívást jelent a fiatal szülőknek. A kisbabák sokat sírnak és nagyon nehéz őket elaltatni. De más babák, meg alszanak mint a tej és sose sírnak. Miért éppen neked olyan nehéz? Mit rontasz el? Járjuk körül! Az altatás mint külön programpont Az altatásról mindig úgy beszélünk, mintha az egy külön tevékenység lenne a napban. Tisztába rakom a babám, ez egyértelműen egy elszeparált tevékenység. Fürdetem, az is. De ha már az altatásról van szó akkor nem annyira egyértelmű, hogy hol az eleje és ahol a vége. Főleg, hogy az első hónapokban sok szülő úgy érzi, hogy folyamatosan […] - [A pólyázás és veszélyei: mire figyeljünk?](https://alvastanacsok.hu/a-polyazas-es-veszelyei-mire-figyeljunk/): A pólyázás, vagyis a csecsemő szoros becsomagolása egy takaróval vagy textíliával, egy ősi és sok kultúrában alkalmazott módszer a babák megnyugtatására és altatására. Bár a pólyázás számos előnnyel járhat, nem szabad figyelmen kívül hagyni az ezzel járó lehetséges kockázatokat sem. Ebben a cikkben részletesen bemutatjuk a pólyázás előnyeit, veszélyeit, valamint a biztonságos pólyázás szabályait. A pólyázás előnyei Számos kutatás szerint a pólyázás segíthet megnyugtatni a babákat, valamint hozzájárulhat ahhoz, hogy könnyebben és mélyebben aludjanak. A módszer különösen hasznos lehet az újszülöttek számára, akiknek mozgásai még koordinálatlanok. Az alábbi előnyöket emelik ki a szakértők: A pólyázás veszélyei Ugyanakkor a pólyázással kapcsolatban egyre […] - [Mennyit alszik a baba?](https://alvastanacsok.hu/mennyit-alszik-a-baba/): „Minden gyerek más,” gyakran halljuk, de valójában talán nem is értjük, mennyire igaz ez az alvási szokásaikra is. Az alvásigény ugyanis rendkívül egyéni, és minden baba számára különböző lehet az optimális mennyiség. Ha kíváncsi vagy, mennyit kéne aludnia a babádnak, az elérhető alvás táblázatok segítségével megnézheted az életkor szerinti átlagot és a széles skálát, amelyen a babák alvási igénye mozog. Az átlagok csak irányadóak: sok baba kevesebbet, míg mások többet alszanak, és mindannyian egészségesek. Újszülött korban: Az alvás nagyon változó Újszülött korban mutatkoznak a legnagyobb eltérések a babák alvásigényében. Egyes családok arról számolnak be, hogy újszülöttjük szinte egész nap alszik, míg […] - [Bababiztos kiságy](https://alvastanacsok.hu/bababiztos-kisagy/): A legbiztonságosabb babaágy: üres és egyszerű Egy baba számára a legbiztonságosabb ágy egy egyszerű és üres kiságy, mentes minden olyan tárgytól, ami nem feltétlenül szükséges. A biztonságos babaágy kialakítása egyszerű: a gyermeknek mindössze két dologra van szüksége az ágyában: egy kemény, matracra és egy könnyű takaróra. Miért fontos az üres babaágy? A mai szülőknek hatalmas választék áll rendelkezésre a babák alvóhelyének kialakításához, de sokszor nehéz eldönteni, mire van igazán szükség. Az alváskutatók és szakértők javaslata egyszerű: a üres és rendezett babaágy a legbiztonságosabb. Nem számít, hogy kiságyban, mózeskosárban, babakocsiban vagy a szülővel együtt alszik a baba; mindig fontos, hogy az alvóhelyén […] - [Nyugtalanul alszik a baba](https://alvastanacsok.hu/nyugtalanul-alszik-a-baba/): Sok szülő aggódik az újszülött babája miatt, mert azt a tapasztalja, hogy éjjel sokat nyugtalan a baba: forgolódik, nyökög, mocorog, fészkelődik, kapálózik, vergődik. Azt gondoljuk, hogy csak az a jó alvás, ami mozdulatlan. Azt várjuk, hogy a babánk éjjel nyugodtan fog aludni, ami azt jelenti nem mozdul, nem ad ki hangokat. Pedig az alvás nagyon is aktív folyamat és természetes, hogy a kisbabánk is sokat nyugtalan: forgolódik és nyökög éjjel álmában is. Mégis mit tehetünk? Pici babánál ezek a nyugtalanságok jelezhetik, hogy éhes, szomjas és gondoskodásra van szüksége. A folyó tej nagyon jó altató és ha látjuk, halljuk, hogy a babánk […] - [2 hónapos baba alvásigénye](https://alvastanacsok.hu/2-honapos-baba-alvasigenye/): 2 hónapos baba alvásigénye: mennyi az ideális alvásidő? A 2 hónapos babák alvási szokásai és alvásigénye jelentősen eltérhet. Míg néhány baba napi 8-9 órát alszik összesen, mások akár 19 órát is. Az átlagos alvásigény ebben a korban 14-15 óra körül van, de ez nem jelenti azt, hogy minden babának ennyit kell aludnia. A babák 96%-a napi 9 és 19 óra közötti alvásmennyiséggel is egészséges és jól fejlődik. Fontos tudni, hogy az alvási minták ebben a korban még nagyon változatosak lehetnek, és teljesen normális, ha egy baba naponta többször csak rövid 10-20 perces szundikálásokkal pihen. Éjszakai és nappali alvás Általában a 2 […] - [Miért sír a baba?](https://alvastanacsok.hu/miert-sir-a-baba/): Avagy hogyan értsük meg a babasírást A babasírás az őrületbe kerget és elviselhetetlen. Éppen ezért minden erőnkkel és azonnal meg akarjuk szüntetni. Persze ebben egyáltalán nem segít, ha még azt is halljuk, hogy meg kéne különböztetni a sírást, aszerint, hogy mit akar a babánk. És, ha meg tudnánk különböztetni, akkor nem is sírna, mert rögtön tudnánk mit tegyünk. Azonban ez az elképzelés teljesen félrevezető, és sok frusztrációtól kíméled meg magad, ha pontosan érted honnan jön és valójában melyik sírás mit jelent. Nézzük meg, hogyan érthetjük meg igazán, hogy miért sír a baba! Miért nem érdemes a különbségeket keresni a sírások között? […] - [Alvási regresszió babáknál – mikor jön, meddig tart és mit tehetsz?](https://alvastanacsok.hu/alvas-regresszio/): A 4 hónapos alvási regresszió: amit, minden szülőnek tudni kell A 4 hónapos alvás regresszió sok szülő számára kihívást jelenthet, mivel hirtelen megváltozik 3-4 hónapos kor után a baba addigi alvási ritmusa. Ebben a korban a babák idegrendszere intenzíven fejlődik, a világ kinyílik számukra és ez a változás hatással van az alvási szokásaikra is. Mi okozza a 4 hónapos alvási regressziót? Ez az alvásregresszió a baba fejlődéséhez köthető. Ilyenkor kezd el igazán felismerni a környezetét, és izgatottan reagál az új ingerekre. Ez gyakran vezethet az alvási ciklusok megváltozásához, és leggyakrabban arról számolnak be a szülők, hogy a baba gyakrabban ébred fel. […] - [Neked milyen volt? – az első hónapok kisbabával](https://alvastanacsok.hu/neked-milyen-volt-az-elso-honapok-kisbabaval/): Történetek anyáktól, anyáknak Anita története Nem voltam felkészülve – A mi történetünk Gimnazista korom óta vágytam egy babára. Lopva lestem be a babakocsikban szunnyadó apróságokra, s kergettem a babapúderes rózsaszín álmot, amit a babatermékek reklámjai lebegtettek előttem. Persze a józan eszem nyugalomra intett. Érettségiztem, elvégeztem az egyetemet is, dolgoztam, társat is találtam. A terhességet nagyon élveztem. Sosem voltam annyira boldog. Kitüntetett figyelemben és kényeztetésben volt részem, én meg próbáltam minél jobban felkészülni a pici érkezésére.Kész lett a gyerekszoba, meglett a kiságy, a gyerekbútor, a puha rugi és a cuki body, a menő babakocsi. Olvastam a szülésről, babaápolásról, altatásról, babamasszázsról. Jártam szülés […] - [Jó baba?](https://alvastanacsok.hu/jo-baba/): Délelőtt fél 11 van. Félig fekszem, félig ülök az ágyban, a számítógép mellettem, és az új cikkemen dolgozom.. Egyszer csak belém hasít, hogy milyen csend van! Hol vannak a gyerekek? Ja, a nagy lányom oviban. És a háromhetes kislányom? Itt szuszog a mellkasomon. Én meg belemerültem egy cikk írásába. Olyannyira, hogy hirtelen azt sem tudom hol vagyok. Nem kell lemondanom semmiről Élvezem, hogy nem kell gondolkodnom, tervezgetnem, hogy hogyan leszünk a következő percben, órában. Nem kell lemondanom mindenről, amit szívesen csinálok. Nem kell aggódnom, hogy mikor fogom megetetni vagy hogyan fogom megnyugtatni. Nem kell kitalálnom, hogy hogyan fogom elvégezni a házimunkát. Nem […] - [2 hónapos baba napirendje](https://alvastanacsok.hu/2-honapos-baba-napirendje/): Ez itt található információk 2 hónapos kortól akár 3-4 hónapos korig jól használhatók. Gyakran felmerül, hogy vajon más ennyi idős babának milyen a napirendje? Kételkedünk, hogy nálunk rendben van a napirend, mert nagy fontosságot tulajdonít a kultúránk a baba napirendjének. A napirend szoros összefüggésben van az alvásigénnyel is, az pedig minden babának más, akár sok óra különbség is lehet két baba között. Ezért tegyük tisztába a napirend kérdést és nézzük meg, hogy milyen tényezőket vegyünk figyelembe, mikor kialakítjuk a 2 hónapos baba napirendjét. Evés, alvás, játék? Hogyan alakítsunk ki rutint? Ha a napirendről van szó, ez az első, amiről gondoljuk, hogy […] - [Hogyan szoktasd le a cumiról?](https://alvastanacsok.hu/hogyan-szoktasd-le-a-cumirol/): Hogyan szoktasd le a cumiról, ujjszopiról, rongyiról, nyunyókáról? Lehet, hogy neked is ajánlották már, hogy szoktasd le a cumiról, ujjszopásról vagy rongyiról, mert akkor tud csak megtanul egyedül aludni. Ha leszoktatod, akkor nem fog igényelni éjjel, ha ébred, mert nem kell neki visszaadni, segíteni, hogy visszaaludjon. Ebben a cikkben körül járjuk, hogy mi az igazság és hogyan működnek ezek az alvás segítők. Alvást segítő eszközök A cumi (nyugtatócumi), ujjszopás és rongyik, alvókák és nyunyókák is, részei az alváskultúránknak, a legtöbb családban előforduló baba altató eszközök ezek. Azt gondoljuk, hogy mi rászoktattuk a babát ezekre az eszközökre, hogy megtanuljon elaludni és visszaaludni, […] - [Hozzátáplálás – hogyan vágjunk bele?](https://alvastanacsok.hu/hozzataplalas-hogyan-vagjunk-bele/): A hozzátáplálás tanácsok a legújabb kutatási eredmények alapján és a legnagyobb nemzetközi gyermekegészségügyi ajánlások felhasználásával készültek. (Unicef, WHO, La Leche Liga). Mit jelent a hozzátáplálás? A hozzátáplálás a szilárd ételek bevezetését jelenti csecsemők és kisgyermekek étrendjébe az anyatej vagy tápszer mellett. Általános irányelvek a hozzátáplálás megkezdéséhez: Nem-szoptatott babák Ha nem szoptatod a babádat, akkor is a 6 hónapos kor a legjobb időpont, hogy elkezd bevezetni a szilárd ételeket. Ez az a kor, amikor a babáknak – akár szopiznak, akár nem – szükségük van arra, hogy elkezdjenek ismerkedni a szilárd ételekkel, mégpedig azért, hogy megkapják az össze szükséges tápanyagot, amit a növekvő testük igényel. […] - [Tápszer adagolás útmutató](https://alvastanacsok.hu/tapszer-adagolas-utmutato/): Az UNICEF iránymutatásai a tápszeres táplálásról és igény szerinti cumisüveges gondoskodásról Melyik tápszert válasszam? Amennyiben tápszert adsz a kisbabádnak, fontos tudni, hogy a tehéntej alapú kezdő tápszer teljesen elegendő az első év során. Az összes márkában hasonló összetételűek ezek a tápszerek, így bármelyik megfelelő választás lehet. Mi a helyzet a különleges tápszerekkel? Számos márka kínál olyan tápszereket, amelyeket kifejezetten hasfájásra, refluxra vagy allergiára fejlesztettek ki. Azonban jelenleg nem áll rendelkezésre megbízható tudományos bizonyíték arra vonatkozóan, hogy ezek a termékek ténylegesen jótékony hatásúak lennének, sőt, bizonyos esetekben még károsak is lehetnek a baba számára. Mindig konzultálj a gyermekorvossal, mielőtt ilyen termékre váltanál. […] - [Hasfájós baba tünetei és megoldások: Hogyan segítsünk?](https://alvastanacsok.hu/hasfajos-baba-tunetei-es-megoldasok-hogyan-segitsunk/): Mit jelent a hasfájós baba? A babák hasfájása gyakori jelenség, amely gyakran intenzív és hosszan tartó sírással jár. Orvosilag a „hasfájós baba” kifejezést akkor használják, ha egy csecsemő legalább háromhetes korától kezdve napi három órán át, heti legalább három napon keresztül vigasztalhatatlanul sír. A probléma általában három hónapos kor körül szűnik meg, és gyakran az esti órákban jelentkezik. Néhány csecsemő azonban egész nap sírhat. A hasfájás valódi oka A hasfájás nem tekinthető konkrét betegségnek. Az ilyen babák esetében semmilyen szervi elváltozás vagy komoly egészségügyi probléma nem mutatható ki. A vigasztalhatatlan sírást számos tényező okozhatja, például emésztési nehézségek, túletetés, vagy akár a […] - [Tápszeres táplálás útmutató](https://alvastanacsok.hu/tapszeres-taplalas-utmutato-2/): Hogyan tápláld cumisüveggel a babádat? Amikor a szoptatás valamilyen okból nem lehetséges, sok szülő úgy érzi, kevés iránymutatást kap a cumisüveges táplálás helyes alkalmazásáról. A tápszer csomagolásán lévő utasítások általában csak a mennyiségekre és a higiéniára összpontosítanak, ami nem elegendő a teljes táplálási élmény megértéséhez. Mit tegyél, ha a babád nyűgös? A legtöbb szülő ilyenkor eteti, altatja, vagy megpróbálja megnyugtatni a kisbabát. Azonban a babák számára az evés, a nyugtatás és az altatás szoros kapcsolatban állnak egymással – ezek nem elkülönülő tevékenységek, hanem egy összefüggő folyamat részei. Amikor egy baba szopik, egyszerre nyugszik meg, lakik jól, és alszik el. Ez az […] - [Miben aludjon a baba éjszaka?](https://alvastanacsok.hu/miben-aludjon-a-baba-ejszaka/): A legtöbb szülőnek nagy fejtőrést okoz, hogy hogyan öltöztesse éjszakára babát. Félünk, hogy megfázik, takargatjuk, és nem is tudjuk milyen rosszat teszünk vele. A legnagyobb veszél a túlmelegedés A babák számára itt a 21- században nem a megfázás a legnagyobb veszély, hanem a pont a túlmelegedés, túlöltöztetés. A nemzetközi ajánlások szerint a szoba 16-20 fok között legyen. És ebben sincs szükség extra sok réteg ruházatra. Egy pizsama, kezeslábas elég lehet. Használhattok vékony takarót is. De nem fog így megfázni? A babák testfelülete sokkal kisebb, mint a miénk. Így sokkal kevésbé hatékonyan tudják leadni a hőt. Ráadásul 3-4 hónapos kortól kezdve, de […] - [Cseppek, szerek hasfájós babának](https://alvastanacsok.hu/cseppek-szerek-hasfajos-babanak/): Hasfájás ellen bizonyítottan hatékony? Saját felmérésünk szerint a babák 80%-a kap valamilyen cseppet, szert. 1708 – megkérdezett szülő 1367 – baba kapott cseppet, szert Saját felmérésünk szerint a szülők 29%-a gondolja, hogy segített a szer. 730 – megkérdezett szülő 214 – nem használt vagy nem biztos benne Ezek a számok megdöbbentőek! 70%-a érzi úgy a szülőknek, hogy semmit nem ért vagy nem tudja, hogy az segített-e. Az nem lehet, hogy a babák 80%-ával akkora baj van, hogy gyógyszert vagy cseppeket kell kapniuk! Természetes, hogy keressük a megoldás és bármit megtennénk, hogy ne szenvedjen a babánk. De elég tájékozott döntéseket hozunk, amikor ennyi babát cseppekkel kezelünk? […] - [Hasfájós baba tünetei és kezelése](https://alvastanacsok.hu/hasfajos-baba-2/): Hasfájós baba? Vigasztalhatatlanul sír? Tényleg hasfájás lehet? Orvosilag a hasfájós babáról A hasfájós baba tünetei a klinikai meghatározása szerint háromhetesen kezdődik, háromhónaposan van vége, és legalább három óra vigasztalhatatlan sírás jellemzi legalább heti három napon át. Jellemzően az esti órákban fordul elő, de nem feltétlenül korlátozódik az estékre. Vannak hasfájós babák, akik egész nap sírnak. A hasfájós nem valódi betegség! A hasfájással kivizsgált babáknál nem találtak semmi olyan szervi elváltozást vagy betegséget, ami a vigasztalhatatlan sírást okozhatja. Az történik tulajdonképpen, hogy ha vigasztalhatatlan sírásra, lábhúzogatásra, bukásra, etetési problémákra panaszkodva mész akár a gyerekorvoshoz, a védőnőhöz vagy a szomszédba, azt fogják mondani, hogy ez […] - [A baba alvásigénye](https://alvastanacsok.hu/a-baba-alvasigenye/): A kisbabák alvásigénye nagyon egyéni és különböző lehet. Ha megnézed a baba alvásigény táblázatot itt akkor jól látszik, hogy minél kisebb a babád, annál nagyobb különbség lehet két baba között alvásigényben. Ezért nem érdemes semmiképp a szomszéd baba alvásigényéhez hasonlítani a te babád alvásigényét. Újszülött csecsemő alvásigénye A legnagyobb különbségek éppen újszülött korban lehetnek. Ha megkérdezel több családot, hogy mennyit aludt újszülött korban a babájuk, akkor a két véglett között mindenféle választ fogsz kapni. Lesz olyan család, aki azt állítja, neki semmit nem aludt a babája, mikor megszületett. És lesz olyan is, aki azt állítja, hogy az ő babája folyton aludt. […] - [Baba alvásigénye táblázat](https://alvastanacsok.hu/baba-alvasigenye-tablazat/): Mennyi alvásra van szüksége? Végre itt egy táblázat, amitől nem kapsz frászt, mert nem csak azok az értékek vannak benne, amit máshol olvashatsz (ami tulajdonképpen az ÁTLAG!), hanem azok az értékek is, amik normális és egészségesek egy adott korban: 1 hónapos baba alvásigénye Átlagos összes alvásidő: 14-15 óra De ez nem azt jelenti, hogy ennyit KELL! aludnia. A babák 96%-a 9 és 19 óra között alszik 1 hónaposan! Megnyugodtál? Akkor olvass tovább: A babák 50% 13-16 óra között alszik összesen, 24 órában. Éjszaka 8 órát átlagosan, nappal 6-7 órát. Tehát nincs nagy különbség a nappal és az éjszaka között. De ettől […] - [Extrém korán kelő a babád?](https://alvastanacsok.hu/extrem-koran-kelo-a-babad/): A normál ébredési ablak reggel 6-7 között van. Mégis vannak babák és nagyobb kisgyerekek is, akik 5-6 között már fent vannak, vagy akár korábban is. Ennek sok oka lehet és teljesen normális jelenség. Extrém korán kelők Az extrém korán kelés egy tudományos fogalom. Az extrém szó itt csak az átlagostól eltérőt jelent, nem egy szélsőséges, negatív viselkedést. A kutatások szerint minden családban van egy extrém korán kelő, ennyire gyakori a jelenség. Az én párom is ilyen, átlagosan 5 körül már fent van reggel. Persze korán is fekszik. Ezért mikor az én gyerekeim voltak ebben a korán kelős időszakban úgy oldottuk meg, […] - [Baba alvás autósülésben, autós babahordozóban](https://alvastanacsok.hu/baba-alvas-autosulesben-autos-babahordozoban/): Biztonságos a babának az alvás, altatás autósülésben vagy autós babahordozóban? Erre kapsz választ a cikkben, tudományos alapokon. Nincs tudományosan publikált bizonyíték arra vonatkozóan, hogy pontosan mennyi ideig szabad a babáknak utazás közben az autósülésben tartózkodni. A Lullaby Trust a következő ajánlást fogalmazta meg: Javasoljuk, hogy a koraszülött és kisbabákkal ne utazzon autóban hosszabb távolságokra. Az autósülések és a SIDS közötti kapcsolatra vonatkozó kutatások szerint a kisbabáknál légzési nehézségeket okozhat, ha túl sokáig ülve alszanak. Ha az utazás során hosszú ideig kell vezetni, gyakori szüneteket kell tartani. Ez lehetővé teszi, hogy ellenőrizze a babát, kivegye az autósülésből, és hagyja, hogy kinyújtózzon és […] - [10 hónapos baba napirendje](https://alvastanacsok.hu/10-honapos-baba-napirendje/): Ez itt található információk 8-9 hónapos kortól akár 14 hónapos korig jól használhatók. Gyakran felmerül, hogy vajon más ennyi idős babának milyen a napirendje? Kételkedünk, hogy nálunk rendben van a napirend, mert nagy fontosságot tulajdonít a kultúránk a napirendnek. A napirend szoros összefüggésben van az alvásigénnyel is, az pedig minden babának más, akár sok óra különbség is lehet két baba között. Ezért tegyük tisztába a napirend kérdést és nézzük meg, hogy milyen tényezőket vegyünk figyelembe, mikor kialakítjuk a napirendet. Evés, alvás, játék? Hogyan alakítsunk ki rutint? Ha a napirendről van szó, ez az első, amiről gondoljuk, hogy fontos. Mikor eszik, mikor […] - [A mi történetünk: hogyan ért véget a szopizás](https://alvastanacsok.hu/a-mi-tortenetunk-hogyan-ert-veget-a-szopizas/): Lili egy hete nem szopizik! Amikor az ember lánya már épp azt gondolná, hogy lehet, hogy a többi gyerek megérik szépen, maga tempójában mondjuk arra, hogy átaludja az éjszakát, de az övé soha nem fogja alább adni 10-15 ébredésnél az biztos, akkor egyszer csak arra ébred, hogy nem ébredt.És amikor én arra gondoltam, hogy harc, sírás és feszültség nélkül Lili sosem fogja abbahagyni a szopizást, akkor egyszeriben arra eszmélek, hogy Lili már egy hete nem szopizik! Gyengéd elválasztás Úgy történt, hogy valamikor március vége felé a sokadszori gyengéd próbálkozás az éjjeli szopizás elhagyására sikeres volt. Hajnalban azonban egyrészt szerettem volna ha gyorsan tovább alszunk, […] - [Mekkora az 1 hónapos baba alvásigénye?](https://alvastanacsok.hu/mekkora-az-1-honapos-baba-alvasigenye/): Minden gyerek más, gyakran halljuk, de nem is fogjuk fel mennyire. Ebből a cikkből megtudhatod, hogy mennyi alvásra van valóban szüksége a TE babádnak. Az alvásigény valójában egy nagyon széles skála. Mikor azt hallod, hogy ennyit és ennyit kell aludnia egy 1 hónapos babának, igazából átlagokat hallasz. Az átlagot úgy számoljuk, hogy sok baba kevesebbet alszik, mások meg sokkal többet, mint az átlag. De mind normális és egészséges babák mégis. Ebben a cikkben nem az átlag számokat látod, hanem azt, hogy a babák 95%-a valójában mennyit alszik. 1 hónapos baba Az első hetekben már is a babák alvásigénye nagyon különböző lehet. […] - [Át kéne szoktatni a kiságyba? Le kéne szoktatni a (folyton) ciciről? Elrontottuk?](https://alvastanacsok.hu/at-kene-szoktatni/): Azt mondják, hogy jól kéne szoktatni, és kész Azt mondják, hogy mi rontottuk el: nem jól szoktattuk a babát, ettől van minden bajunk. Megfeszülünk, hogy megfeleljünk. Próbáljuk okosan csinálni: nem fölvenni, külön rakni, nem ringatni, nem altatni, nem cicit adni minden nyikkra. Szívszaggató sírás a vége. Legyek okos, és szoktassam rendre? Gyengeség, ha nem ezt teszem? A szoktatás A szoktatás lényege: csináld a babával már az elejétől úgy, ahogy majd mindig akarod, hogy legyen! Ha rögtön külön ágyba rakod, órára eteted, nem kapkodod föl, azt szokja meg, és nem lesz gondod. Ha vele alszol, ha felveszed mindig, amikor sír, ha szopival altatod, akkor pedig nagy […] - [Hányszor ébred az 1 éves még szopizó baba?](https://alvastanacsok.hu/hanyszor-ebred-az-1-eves-meg-szopizo-baba/): 964-en töltötték ki a facebook szavazást. Kb 80%-a kitöltőknek együtt alszik a babájával. Az egy éves babák 44%-a 3-5 alkalommal ébred. Mindössze 6.4%-a alussza át az éjszakát! Az együttalvó babák 38.5%-a ébred 3-5x. 23% 5-nél többször ébred. 16% ébred 1-2x. Az együttalvók 2%-a nem ébred éjjel. A kitöltők 20%-nak alszik külön szobában a babája. A külön alvók 77%-a is ébred éjjel.37.6% 1-2x ébred.30% 3-5x ébred. - [Meddig normális, hogy a gyerekem ringatva, szoptatva, cumisüveggel alszik el és alszik vissza, ha megébred?](https://alvastanacsok.hu/meddig-normalis-hogy-evessel-alszik-el/): Hosszú az az érési folyamat …amin túljutva az embergyerek segítség nélkül, könnyedén alszik el. Ez a segítség sokféle lehet, mert a pihenésre vágyó szülők találékonysága kiapadhatatlan: szoptatás, cumi, cumisüvegből folyó tej, ringatás, hordozás, babakocsiban tologatás, esetleg autóban zötykölődés és mindenféle személyes kis szokások és trükkök. Még hároméves kor után is teljesen normális, ha a gyerekünknek az elalváshoz szükséges biztonságot a mi testközelségünk nyújtja, és sok családban megmarad, hogy mesével, beszélgetéssel, énekkel altatjuk a nagyobbakat akkor is, mikor már réges rég tudnak olvasni és sokkal szebben énekelnek nálunk. Este együtt lenni jó – és ez életkortól független: nekünk felnőtteknek is jól esik a testközelség nyújtotta biztonság elalváskor. […] - [Hol aludjon a baba?](https://alvastanacsok.hu/hol-aludjon-a-baba/): 0-12 hónapos korig Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása, hogy a baba féléves koráig úgy a biztonságos, hogy ha mindig egy szobában vagytok vele, amikor alszik. Igaz ez az éjjelekre és a nappalokra is. Az ilyen pici babáknak létkérdés, hogy a mi zajainkat hallják akkor is, ha alszanak. Ennek hiányában még jelezni sem tudják úgy az igényeiket, mintha mi is ott lennénk, nem hogy mi reagáljunk a jelzéseikre! Márpedig ha nem jeleznek, vagy mi nem reagálunk érzékenyen a baba jelzéseire, akkor a baba gyarapodása, sőt akár az élete is veszélybe kerülhet. Az Amerikai Gyermekorvosok Szövetségének (AAP) szakmai ajánlása ugyanerre 1 éves kor. Ha […] - [A baba alvásciklusa - miért ébred 20 percenként?](https://alvastanacsok.hu/a-baba-alvasciklusa-miert-ebred-20-percenkent/): Hogyan működik a babák alvása? Kulisszatitkok az első évekről A babák alvásának megértése sok szülő számára jelent kihívást. Miért ébrednek olyan gyakran? Mikor alakul ki az „átaludt éjszaka”? Hogyan segíthetünk nekik és magunknak is könnyebben kezelni az éjszakai ébredéseket? Az alvás fejlődésének megértése segíthet abban, hogy türelemmel és magabiztosan kezeljük ezt az időszakot. Babák alvásciklusa: mi történik éjszaka? Az első években a gyerekek alvásciklusa rövid, átlagosan 50-60 perc hosszú. Ez jóval rövidebb, mint a felnőtteké, akiknek egy ciklusa körülbelül 90-120 perc. Ez az alvási mintázat nagyjából 2-3 éves kor körül válik hosszabbá, elérve az 1-1,5 órás alvásciklust. A babák alvásciklusának felépítése: […] - [Hogyan altassam el a babámat?](https://alvastanacsok.hu/hogyan-altassam-el-a-babamat/): Ha keresed a választ a fenti kérdésre, kiindulópontként nézz rá a még pocakban lévő, megszületni készülő babádra. Ismerd meg őt, az ő alvását. Hogyan aludt a baba a megszületése előtt? Az idő 95-98 százalékát alvással töltötte.Legalább ötvenszer mozdult óránként.És ez csak a saját mozgása! Ezen kívül még az anya a saját mozgásával is mozgatta őt!Folyamatosan szoros ölelés, és sok-sok hang vette körül: az anya belső, és a világ külső hangjai.Az ujját is szopta, gyakorolta a szopó mozgást, annak ellenére, hogy a táplálék ekkor még nem onnan jött. Az újszülött babának tehát az a természetes és megszokott, hogy alvás közben Mindezek alapján […] - [Tudományos kutatások jegyzéke: alvás, altatás témában](https://alvastanacsok.hu/tudomanyos-kutatasok-jegyzeke-alvas-altatas-temaban/): Hoyniak CP, Bates JE, Staples AD, Rudsaill KM, Molfese DL, Molfese VJ. Child sleep and socioeconomic context in the development of cognitive abilities in early childhood. Child Development. 2019; 90: 1718-1737. Crawford M., “Parenting Practices in the Basque Country: Implications of Infant and Childhood Sleeping Location for Personality Development” Ethos 22, no 1 (1994): 42-82. Douglas PS, Hill PS.  Behavioral sleep interventions in the first six months of life do not improve outcomes for mothers or infants: a systematic review.  J Dev Behav Pediatr 2013; 34: 497-507. Részletesen angolul itt olvashatsz a kutatásról és egy videót is találsz az ausztrál kutatókkal, akik […] - [Hozzátáplálás kisokos](https://alvastanacsok.hu/hozzataplalas-2/): Mire figyelj a hozzátáplálás során? A hozzátáplálás tanácsok a legújabb kutatási eredmények alapján és a legnagyobb nemzetközi gyermekegészségügyi ajánlások felhasználásával készültek. (Unicef, WHO, La Leche Liga). Mit jelent a hozzátáplálás? A hozzátáplálás a szilárd ételek bevezetését jelenti csecsemők és kisgyermekek étrendjébe az anyatej vagy tápszer mellett. Általános irányelvek a hozzátáplálás megkezdéséhez: Nem-szoptatott babák Ha nem szoptatod a babádat, akkor is a 6 hónapos kor a legjobb időpont, hogy elkezd bevezetni a szilárd ételeket. Ez az a kor, amikor a babáknak – akár szopiznak, akár nem – szükségük van arra, hogy elkezdjenek ismerkedni a szilárd ételekkel, mégpedig azért, hogy megkapják az össze szükséges tápanyagot, […] - [Rossz evő másfél éves?](https://alvastanacsok.hu/rossz-evo-gyerek-nem-eszik/): Nem hajlandó enni! Totyogó korban gyakori, hogy az az érzésünk ez a gyerek levegőn él. Semmit nem hajlandó enni, bármit készítesz. Vagy éppen csak 1-2 féle kaját fogad el, abból eszik nagyobb adagokat, de másból csak csipeget. Vegyük sorra mi az, ami normális és mi nem. Mikor kellene tényleg aggódni? Miért nem eszik a totyogó? Elvárások. Már megint ezek a fránya elvárások! A hozzátáplálás kezdetétől valószínű, hogy téged is sokat stresszelt a környezet, hogy mennyit kéne ennie a babádnak, hány grammnak kéne elfogynia egyes étkezéseknél. Nyomaszthattak, hogy milyen súlyos következménye van, ha nem eszik elég vitamint és hát az anyatej már […] - [Hasfájós baba? Vigasztalhatatlanul sír? Tényleg hasfájás lehet?](https://alvastanacsok.hu/hasfajos-baba/): Orvosilag a hasfájásról A hasfájás a klinikai meghatározása szerint háromhetesen kezdődik, háromhónaposan van vége, és legalább három óra vigasztalhatatlan sírás jellemzi legalább heti három napon át. Jellemzően az esti órákban fordul elő, de nem feltétlenül korlátozódik az estékre. Vannak babák, akik egész nap sírnak. A hasfájás nem valódi betegség! A hasfájással kivizsgált babáknál nem találtak semmi olyan szervi elváltozást vagy betegséget, ami a vigasztalhatatlan sírást okozhatja. Az történik tulajdonképpen, hogy ha vigasztalhatatlan sírásra, lábhúzogatásra, bukásra, etetési problémákra panaszkodva mész akár a gyerekorvoshoz, a védőnőhöz vagy a szomszédba, azt fogják mondani, hogy ez bizony hasfájás. És rögtön számtalan szert fognak ajánlani. (Ami bizonyítottan, nem hatásosabb, […] - [Légkondi és alvás – gyerekek kánikulában](https://alvastanacsok.hu/legkondi-es-alvas-gyerekek-kanikulaban/): Az RTL klub Reggeli című műsorában 2022-ben az alvás és meleg időjárás kapcsán beszélgettünk: https://rtl.hu/reggeli/2022/08/04/legkondi-alvas-gyerekek-kanikula 👉 tartsd hűvösen a lakást minden erőddel:nappal – zárd az ablakokat és használd a redőnyt, sötétítőt, ha van.éjjel – szellőztess és vizes lepedőt/törölközőt rakj a nyitott ablakra, hogy azonkeresztül áramljon be a levegő👉 használj ventillátort (de ne menjen közvetlenül a gyerkőcre és ügyelj ahidratálásra, mert kiszárít!)👉 16-20 fokot mondanak a nemzetközi ajánlások, próbálj közelíteni a 20-hoz👉 egy szál pelusban is alhat a babád, takarónak használj textil pelenkát👉 fürdesd meg a babád langyos/hűvös vízzel fekvés előtt👉 nappal altass a szabadban, hűs fák alatt, akár egy pokrócon heverve, […] - [Délután alvás – meddig van valóban szükség rá?](https://alvastanacsok.hu/delutan-alvas-meddig-van-valoban-szukseg-ra/): Nagyon gyakori kérdés 2-3 éves korban, hogy kell-e még a délután alvás. A mi kultúránkban és különösen Magyarországon gyakran hallhatjuk a fenyegetést, hogy nagyon rosszat teszünk a gyerekkel, ha kimarad a délutáni alvás és hogy az idegrendszerére rossz hatással van, ha már nem alszik délután. De mi igaz és tudományos ebből? Ezt járjuk körbe a cikkünkben. Milyen idős gyereknél merül fel a délutáni alvás elhagyása? A délután alvás elhagyása főleg 2 éves kor után merül fel. Sok kisgyerek ebben a korban nehezen alszik már el délután ás felmerül a szülőkben, hogy talán ez jel, hogy elhagyják a délutáni alvást. Sokszor a bölcsőde vagy […] - [Fehér zaj, rózsaszín zaj és baba altatás](https://alvastanacsok.hu/feher-zaj-rozsaszin-zaj-es-baba-altatas/): Fehér zaj kisbabáknak – jó ötlet vagy sem? Mi is az a fehér zaj? A fehér zaj egy állandó, monoton hang, amely minden frekvenciát egyenletesen tartalmaz a hallható spektrumban, hasonlóan egy sziszegő televízió vagy egy ventilátor hangjához. Kisbabák esetében a fehér zaj segíthet megnyugodni és elaludni, mivel elfedi a hirtelen környezeti zajokat és emlékezteti őket az anyaméhben hallott monoton hangokra. A folyamatos, egyenletes hangzás megkönnyítheti az altatást és lehet, hogy nem ébred fel a baba túl hamar, így az alvás hosszát is növelheti a szülők tapasztalata szerint. Előnyök: Hátrányok: Összességében a fehér zaj sok baba és szülő számára hasznos eszköz lehet […] - [Vissza kell menned dolgozni? Bölcsibe megy? Nem kell elválasztanod!](https://alvastanacsok.hu/bolcsi-es-elvalasztas/): Ha dolgozni mész, vagy a gyereked közösségbe (bölcsibe, oviba) kerül, akkor sem kell őt elválasztanod! Sőt, a szoptatás nagyon jó lehetőséget ad arra, hogy a külön töltött időt egy kis összebújással pótoljátok. Ráadásul az anyatej meg is védi őt számos fertőzéstől, aminek az új közösségben ki van téve. Ha a babád még sokat szopik, nincs egy éves, és nem szeretnéd őt elválasztani, akkor rá kell készülnötök a váltásra. Ebben az esetben érdemes a külön töltött idő alatt is fejned párszor, hogy a tejtermelés fennmaradjon, és ne gyulladjon be a melled. Ha dolgozol, akkor is jogod van hozzá, hogy fejjél a munkahelyeden, […] - [Vissza kell menned dolgozni? Bölcsibe megy? Nem kell másképp altatnod!](https://alvastanacsok.hu/bolcsi-altatas/): Bölcsis altatás - [Már átaludta az éjszakát? Most mégis ébred?](https://alvastanacsok.hu/mar-ataludta-az-ejszakat-most-megis-ebred/): Nagyon sok baba az első hetekben, hónapokban nem vagy keveset ébred éjjel. Ilyenkor a szülők megnyugodnak, hogy milyen szerencsések, jó alvó a babájuk. Lásd erről korábbi cikkemet: De 3-4 hónapos kor után valami megváltozik és a baba elkezd sűrűbben ébredni. Ilyenkor pedig nem értjük, hogy mi történt? Mit történt az eddig jól alvó babánkkal? Elromlott? De miért? Ezekre a kérdésekre keressük a választ a cikkben. Ha a környezeted ilyenkor “jótanácsokkal” halmoz el, akkor biztosan hallhatod, hogy “egy ekkora babának már át kell aludnia az éjszakát!” és “az éjszakai etetésekre nincs semmi szükség”. Ezek tovább tépázzák a szülői önbizalmat, úgyhogy nézzünk rá most […] - [Ha leteszem, sír! Ha felveszem, megszakadok! Akkor most mi a fenét csináljak?!](https://alvastanacsok.hu/ha-leteszem-sir-ha-felveszem-megszakadok-akkor-most-mi-a-fenet-csinaljak/): Akkor most mi a fenét csináljak?! Mi azt mondjuk: ez két különböző kérdés.  – “Hogy lenne már különböző? Nem foroghat az egész világ a gyerek körül! Elsősorban kiszámítható rendszerre van szüksége!”- mondják erre sokan. – “Hogy lenne már különböző? Nyilván úgy kell együtt lenni a babával, ahogy az neki a legjobb!” – válaszolják mások. Jó lenne mindig pontosan azt adni a gyerekeinknek, amire szükségük van. De sajnos nem ez a realitás. Néha kimondottan lehetetlen:  a babáink ugyanis nagyon nagyigényűek. Tudtad, hogy nincs egyetlen olyan állat sem a világon,  melynek utóda az embergyerekhez  foghatóan gyámoltalan lenne ilyen  hosszú időn át? Ez a kombináció (nagyon gyámoltalan utód – […] - [Dehogy vagyok rossz alvó! (Egy kisbaba vallomása)](https://alvastanacsok.hu/dehogy-vagyok-rossz-alvo-egy-kisbaba-vallomasa/): Te, Mama, figyelj már, nekem égnek áll ez a pici hajam, valahányszor azt mondod, hogy rossz alvó vagyok! Dehogy vagyok rossz alvó! Ti tényleg nem vettétek észre, hogy tök sokat alszom?! Bőven eleget pihenek, okés? Csak az alvásom felét egész felületes álomban töltöm két-hároméves koromig, és tudod miért? A Ti kedvetekért! Hogy pont olyan okos, ügyes és erős legyek, akiről mindig is álmodtatok! Ilyen szuperhős nem tudok nélkületek lenni: kellesz hozzá Te, vagy Apa, vagy a Nagyi; kell, hogy a közelemben legyetek és egy percre se hagyjatok magamra. A Nagy Önállósodási Projektemhez most, a legelején éjjel-nappal segítségre van szükségem. Elmondom még […] - [1.5 órát altatsz? Mit rontasz el?](https://alvastanacsok.hu/1-5-orat-altatsz-mit-rontasz-el/): A bioritmus, vagyis az ébrenlét és alvás rendszere úgy működik, hogy este, egy hormonkoktél indul el bennünk a sötétedés, naplemente hatására, ami felkészít bennünket arra, hogy éjszaka jön és ennek nagy részét alvással töltjük. Hajnalban pedig megemelkedik a stresszhormonszint, ami reggel a legnagyobb és felkészít minket az aktívan töltött időszakra. Ahogy telik a nap, a stresszhormonszintünk csökken, csökken mígnem este jön az újabb szürkületi hormonfröccs, hogy el tudjunk aludni és jól aludjunk éjszaka. Min múlik az elalvás maga? Az elalvást magát, a bioritmus segíti, de más tényezők is befolyásolják. Mikor fenn vagyunk, akkor nem csak a hormonok változnak a testünkben, hanem megnő az úgynevezett […] - [Alvó gyereket nem szabad felébreszteni! Vagy mégis?](https://alvastanacsok.hu/alvo-gyereket-nem-szabad-felebreszteni-vagy-megis/): Millió különböző eset van. Mégis valahogy legtöbbször arra gondolunk, hogy nem szabad a babát felébreszteni semmilyen körülmények között. Hogy azzal bajt csinálunk, ha ébresztjük, mert az alvás nagyon fontos. Én tanácsadáson ezzel találkozom a legtöbbet, hogy nem merik ébreszteni a babát vagy akár nagyobb gyereket, aki pl este 11-kor alszik el… Mert azt nem szabad. Ez egyszerűen kulturálisan kódolva van belénk, nem kérdőjelezzük meg, csak adjuk tovább, mintha megkérdőjelezhetetlen igazság lenne. Az előző generáció ránk hagyta ezt és sok más tévhitet is, mint örökséget. Szóval érdemes megállni egy pillanatra és végiggondolni: Miért gondoljuk ezt? Mi van mögötte? Mi a logikus, ha […] - [Esti fektetési idő: mikor legyen?](https://alvastanacsok.hu/esti-fektetesi-ido-mikor-legyen/): Minél korábban, annál jobb? Nem egyszerű a válasz a kérdésre. Sokszor halljuk, hogy a gyereknek korán ágyban a helye. Hogy ez nagyon fontos. Hogy eleget csak így tudnak aludni. Hogy a növekedési hormonok akkor termelődnek. Hogy nekünk felnőtteknek is, éjfél előtt kéne több órát aludni, hogy pihentető legyen. Mi az igazság? Járjuk körül! Mi az a növekedési hormon és hogyan működik? A növekedési hormont a test termeli. Éjjel is és nappal is van ilyen hormontermelés bizonyos időközönként. Amit tudunk, hogy felnőtteknél a nemalvás, illetve az éjszakai műszak a hormontermelést negatívan befolyásolja. A kisgyerekek ugyanakkor rendszeresen ritkán éjszakáznak, nem tipikus, hogy egész éjjel fent legyenek heteken, hónapokon keresztül. Igazából […] - [Unicef ajánlás a tápszeres táplálásról](https://alvastanacsok.hu/unicef-ajanlas-a-tapszeres-taplalasrol/): AZ UNICEF AJÁNLÁS A TÁPSZERES TÁPLÁLÁSRÓL ÉS IGÉNY SZERINTI CUMISÜVEGES GONDOSKODÁSRÓL MELYIK TÁPSZERT VÁLASSZAM? Ha tápszert adsz a babádnak, az egyes, tehéntej alapú az egyetlen tápszer, amire szüksége van az első életévében.  VÁLASZKÉSZ, IGÉNY SZERINTI CUMISÜVEGES GONDOSKODÁS A születés utáni első időszak a babáddal való összehangolódás ideje, amikor megismeritek és megszeretitek egymást. Ezt segíti, ha a babád mindig a közeledben van, ha élvezitek a bőrkontaktust, és az itt következő lépéseket követve, igény szerint eteted őt. A babák biztonságban érzik magukat, ha többnyire az anyukájuk és az apukájuk eteti őket, mivel éppen ez az, ami igazán építi a kapcsolatotokat, különösen az első […] - [Hogyan altasd a tápszeres babád](https://alvastanacsok.hu/hogyan-altasd-a-tapszeres-babad/): A babának, így aztán nekünk is sokkal jobb, ha ahelyett, hogy ritkán, nagy adagokban, órára etetnénk, inkább a baba pillanatnyi állapotát figyelve, és ahhoz igazodva sűrűn, az igény szerinti szoptatáshoz hasonlóan etessünk. Így a cumisüveg nem csak abban segít nekünk, hogy a baba jóllakjon – hogy utána viszont gondban legyünk a megnyugtatásával és az elaltatásával –, hanem az igény szerinti szoptatás működéséhez hasonlóan összekapcsoljuk az etetést, a nyugtatást és az altatást. Hiszen a babák így működnek! Na, de hogyan is képzeljük el ezt az egészet a gyakorlatban? Hogyan néz ki az igény szerinti cumisüveges etetés? Úgy, ahogyan a szoptatás, csak a mellünk helyett a cumisüveget kínáljuk […] - [Tápszeres táplálás útmutató](https://alvastanacsok.hu/tapszeres-taplalas-utmutato/): Hogyan tápláld cumisüveggel a tápszeres babádat? Ha nem sikerül a szoptatás, akkor a legtöbb szülő szinte semmilyen segítséget nem kap ahhoz, hogy hogyan táplálja, használja a cumisüveget és a tápszert. Kivéve a dobozra írt útmutató, ami elég szegényes és csak a mennyiséggel és a higiéniával törődik. Etetem. Altatom. Ha nyűgös, próbálom megnyugtatni. Így gondolkodunk, amikor a babánkról gondoskodunk. Pedig a babák nem így, nem ilyen darabosan működnek. Amikor szopnak a babák, akkor megnyugszanak, jóllaknak és elalszanak. Egyszerre. A babáknak ez a három dolog egy: az evés, a nyugtatás és az altatás nem különül el egymástól. Már megint a szoptatással jöttök?!!! Kit érdekel, […] - [Büfiztetni kell vagy nem?](https://alvastanacsok.hu/bufiztetni-kell-vagy-nem/): büfiztetés - [Cumi, ujjszopi, rongyi, nyunyóka és társai | Hogyan szoktasd rá?](https://alvastanacsok.hu/cumi-ujjszopi-rongyi-nyunyoka-es-tarsai/): Hogyan szoktasd rá? Lehet, hogy neked is ajánlották már, hogy adj neki cumit, akkor megtanul aludni. Vagy szoktasd rá a rongyira és akkor nem fog igényelni éjjel, mert azzal visszaalszik. Járjuk körül mi a valóság és hogyan működnek ezek az alvás segítők. Alvást segítő eszközök A rongyik, alvókák és nyunyókák és a cumi, nyugtatócumi és még az ujjszopi is, szorosan részei az alváskultúránknak még mai napig. Tartja magát az a nézet, hogy ezekre nekünk kell rászoktatni a babát, mert ezek segítségével tud majd egyedül aludni és hasznos holmik a babagondozásban. Azt is gondoljuk, hogy fontos részei a gyerekek fejlődésének és enélkül […] - [Elválasztási tippek, trükkök](https://alvastanacsok.hu/elvalasztasi-tippek-trukkok/): Rögtön lelövöm a poént: nincs semmiféle trükk, nem kell bekenned a melled szurokkal, sőt azt sem kell mondanod, hogy elromlott a tej: egyszerűen nem adsz neki és kész. De akkor mégis hogyan csináljam? Ott vagy vele az elválasztáskor és minden módon próbálod segíteni, hogy megnyugodjon, elaludjon, visszaaludjon, amire ő nyitott. Adsz neki időt és teret, hogy kifejezhesse, hogy ez most nehéz. Érdemes fokozatosan és szeretettel, elfogadással tekinteni erre a folyamatra. Nem az a cél, hogy ne legyen sírás vagy valamiféle reakció. A reakció természetes, valahogy ki kell fejeznie, hogy ez most nehéz és időre van szüksége, míg kialakul valami új. Miért […] - [Mindful self-compassion – azaz a gyógyító együttérzés önmagunkkal](https://alvastanacsok.hu/mindful-self-compassion-azaz-a-gyogyito-egyutterzes-onmagunkkal/): Önegyüttérzés: a belső béke és egyensúly kulcsa A mi kultúránkban nagyon gyakran kritikával fordulunk önmagunk felé. Magunkat másokhoz hasonlítjuk, és úgy érezzük, hogy nem vagyunk elég jók. Azt tanultuk kis korunktól, hogy fejlődni csak akkor lehet, ha kemények vagyunk magunkkal, a nehéz helyzetekben is. Ezek a kritikus gondolatok különböző formákban jelenhetnek meg: „Nem vagyok elég ügyes.” „Szar anya vagyok.” „Elrontottam.” „Minden az én hibám.” Ezek a gondolatok legtöbbször abból az alapvető érzésből fakadnak, hogy „nem-vagyok-elég-jó”, és mélyen gyökereznek bennünk. A belső párbeszédünk során megjelenő kritikus hangok azt sugallják, hogy nem vagyunk elég jók az anya, a feleség, a szerető vagy más […] - [Elválasztás](https://alvastanacsok.hu/elvalasztas/): Mit jelent az elválasztás? Az elválasztás – mind a szoptatás abbahagyása, mind a cumisüvegből folyó folyadék elhagyása – gyakran felmerül, hogy az alvással, altatással kapcsolatos problémák megoldásaként, főleg az éjszakai ébredések tekintetében. Mi a történeti-kulturális háttere az elválasztásnak? Kultúránknak az a megrögzött eszméje, hogy azért ébred, mert szopik vagy kap cumisüvegből folyadékot éjjel, ahhoz a történeti ponthoz kapcsolódik, amikor az volt az elképzelés, hogy napi 4x szopizzon, kapjon tejet üvegből a baba és éjjel semmiképp. Tehát a kisbabákat mini felnőttként kezelték és szoktatás volt a gondoskodás fő vezérelve. Ma már a biológiai, testközeli gondoskodásról többet tudva egészen más nézőpontból tudjuk vizsgálni […] - [Jogi tájékoztató](https://alvastanacsok.hu/jogi-tajekoztato/): Az oldalon és a honlapon szereplő információk, tanácsok, szolgáltatások és videók nem egészségügyi szolgáltatások, nem egészségügyi tevékenységet végeznek, tájékoztató jellegűek. Nem orvosi vagy pszichológiai tanácsok, hanem információátadás, tartalomszolgáltatás a kisbabák és gyermekek fejlődésének biológiai hátteréről és a családok sokéves tapasztalatainak összegzése. Nem helyettesítik a szakszerű orvosi kivizsgálást és kezelést. Ha bármilyen nyugtalanító panaszt vagy tünetet tapasztalsz a gyerekednél, forduljatok orvoshoz. - [Alvásigény kalkulátor](https://alvastanacsok.hu/alvasigeny-kalkulator/): Minden gyerek más, gyakran halljuk, de nem is fogjuk fel mennyire. Ebben az alvás kalkulátorban megnézheted, hogy mennyit kell aludnia a babádnak. Valójában ez egy nagy széles skála. Mikor azt hallod, hogy ennyit és ennyit kell aludnia egy ennyi idős babának, igazából átlagokat hallasz. Ami onnan jön, hogy sok baba kevesebbet alszik, mások meg sokkal többet és mind normális, egészséges babák. Ebben a táblázatban nem csak az átlag van benne, hanem az is, hogy a babák 95%-a valójában mennyit alszik. 1-2 hónapos baba Az első három hónapban a babák alvásigénye nagyon különböző. Az is normális, ha csak 8-9 órát alszik, összesen […] - [Na, átalussza már az éjszakát?!](https://alvastanacsok.hu/na-atalussza-mar-az-ejszakat/): “Jószülőségi” bizonyítvány: az éjszakát átalvó baba Aki sétált már valaha városban kutyával, biztosan megtapasztalta, hogy vannak kérdések, amelyekre nagyjából tízpercenként válaszolni kell: “Nahát! Milyen nagy/kicsi/cuki! Hogy hívják? Mennyi idős? És milyen fajta is?” Ha pedig megszületik az első gyereked, ugyanilyen kötelező nyelvi panel lesz a: “Na, és átalussza már az éjszakát?” Csak annyi a különbség, hogy erre a kérdésre egyetlen elvárt válasz létezik… Öntsünk tiszta vizet a pohárba! A rokonság, a szomszédok és ismerősök ugyanis nem szeretnek azzal szembesülni, hogy az embercsecsemő gondozása nem egyemberes feladat. Az optimálistól eltérő társadalmi működéseinkre nehéz őszintén ránézni: nehéz kimondani, hogy a lányomnak/nővéremnek/sógornőmnek az anyasága azért nehéz, […] - [A 4 hónapos alvás regresszió](https://alvastanacsok.hu/elromlott-az-alvasa-pedig-korabban-jol-aludt/): A legtöbb olyan baba, aki az első hónapokban ritkán vagy egyáltalán nem ébredt éjjelente, úgy három-négyhónapos kora körül, vagy még később, hat-nyolc hónaposan elkezd “elromlani” és felébredni éjszakánként. A fáradtság nagy önbizalomgyilkos: nincs az a szülő, akinek az agyán át ne futna a kérdés: „Eddig olyan jól ment minden, de ha ez így megy tovább, én is zombi leszek, mint mások… Mit rontottam el?” Ha a környezeted ilyenkor “jótanácsokkal” halmoz el, akkor biztosan hallhatod, hogy “egy ekkora babának már át kell aludnia az éjszakát!” és “az éjszakai etetésekre nincs semmi szükség”. Ezek tovább tépázzák a szülői önbizalmat, úgyhogy nézzünk rá most szakértői szemmel, mi […] - [Szoptalvás – az mi?! Avagy hogyan alszanak a kisbabák?](https://alvastanacsok.hu/szoptalvas-az-mi-avagy-hogyan-alszanak-a-kisbabak/): Testközelben: rövid alvások Testközelben a babák sokszor, de rövidet alszanak, és könnyen megébrednek. Miért? Mert a huszonnégy órában mért összes alvásuk mennyiségének a felét felületes alvással, az úgynevezett REM alvásfázisban töltik. Számoljunk ennek utána gyakorlatiasabban! A felületes alvás az alvásuk első 20 percét teszi ki. Ez alatt az idő alatt bármikor nagyon könnyen fölébredhetnek. Sőt, általában ezt a 20 percet a szülők altatásnak élik meg, mert ezt az alvásfázist a babák cummogva, szopizgálva vagy ringatva szeretik tölteni. A 20 perces cummogva/ringatva szunyókálás végén a baba jó eséllyel fölébred, és egy darabig ébren van. Az is lehet, hogy a 20 perc után az alvásuk […] - [Képtelenség este elaltatni? Felcserélte az éjszakát a nappallal?](https://alvastanacsok.hu/keptelenseg-este-elaltatni-felcserelte-az-ejszakat-a-nappallal/): A bioritmus, vagyis az éjszakák és nappalok váltakozásának rendszere úgy működik, hogy este egy hormonkoktél indul el bennünk a sötétedés, naplemente hatására, ami felkészít bennünket arra, hogy éjszaka jön és ennek nagy részét alvással töltjük. Hajnalban pedig megemelkedik a stresszhormonszint, ami reggel a legnagyobb és felkészít minket az aktívan töltött időszakra. Ahogy telik a nap, a stresszhormonszintünk csökken, csökken mígnem este jön az újabb szürkületi hormonfröccs, hogy jól aludjunk éjszaka. A pici, pár hetes babákban ez a rendszer még nincs kiépülve, de a szoptatással azért kapnak az anyai hormonkoktélból. 2-4 hónapos kor között valamikor kialakul ez a hormonális szabályozás és számíthatunk rá, hogy ez a […] - [Fenn van az éjszaka közepén két órát?](https://alvastanacsok.hu/fenn-van-az-ejszaka-kozepen-ket-orat/): A bioritmus, vagyis az éjszakák és nappalok váltakozásának rendszere úgy működik, hogy este egy hormonkoktél indul el bennünk a sötétedés, naplemente hatására, ami felkészít bennünket arra, hogy éjszaka jön és ennek nagy részét alvással töltjük. Hajnalban pedig megemelkedik a stresszhormonszint, ami reggel a legnagyobb és felkészít minket az aktívan töltött időszakra. Ahogy telik a nap, a stresszhormonszintünk csökken, csökken mígnem este jön az újabb szürkületi hormonfröccs, hogy jól aludjunk éjszaka. Miért van mégis fenn a kisbabám vagy nagyobb gyerek éjjel? A kisbabáknál sokszor fel is cserélődik teljesen a nappal és az éjszaka vagy nagyon elcsúszik az alvás: este későn fekszik, éjjel, akár éjfél és […] - [Hogyan állj át 2 alvásról 1-re?](https://alvastanacsok.hu/hogyan-allj-at-ket-alvasrol-egyre/): Nagyon sok gyerek 1 és 1.5 éves kor között még kétszer alszik, sok meg átáll már egy alvásra. Bármelyik lehet normális, nincs különösebb ok, hogy erőltesd ebben a korban az egy alvást, ha jól kijön a két alvás. Azért szokott felmerülni, mert van egy átmenet, amikor a két alvás már sok, de az egy még kevés. De honnan tudod ezt felismerni? Az van, hogy ha nagyon korán kelnek a gyerekek, akkor nem szokták kibírni a delet. Amikor egy alvásos napirend van, az így néz ki: Ha egy gyerek nagyon korán kel, 6-kor vagy korábban, akkor általában nehezen bírja ki 12-ig. Pláne […] - [„Mindig van valami...” – Levi története](https://alvastanacsok.hu/10-honapos-baba-gyakran-ebred-ejjel/): Van egy mondat, amit szerintem szinte minden kisbabás szülő kimondott már legalább egyszer. „Mindig van valami…” Fogzás. Fejlődési ugrás. Mozgásfejlődés. Napirendváltás. Szeparációs szorongás. És amikor az ember azt hiszi, hogy végre kezdenek kisimulni a dolgok, jön valami újabb hullám. Levi anyukája is ezzel a mondattal kezdte az egyik üzenetét. Ők már hónapok óta dolgoznak az alváson, mégis úgy érezte, hogy mindig akad valami újabb ok, ami felborítja az éjszakákat. És tudjátok mit? Sokszor tényleg így van. Egy nagyon aktív kisfiú Levi most 10 hónapos. Már az első beszélgetéseink során látszott, hogy nem egy átlagos temperamentumú baba. Rendkívül aktív, kíváncsi, mozgékony kisfiú, […] - [Segítség, utazunk kisbabával! Így jussatok el A-ból B-be nyugodtabban](https://alvastanacsok.hu/utazas-kisbabaval/): Hogyan jussunk el kisbabával, kisgyerekkel A-ból B-be biztonságban, anélkül, hogy kikészüljön a család Az utazás kisbabával vagy kisgyerekkel sokszor nem a nyaralásról szól, hanem arról, hogy valahogy túléljük az utat. Sírás, feszültség, kimerültség – és közben ott a kérdés: mások hogy csinálják ezt nyugodtan? A válasz sokkal egyszerűbb, mint gondolnád. Nem a te babád „nehezebb”. És nem te csinálsz valamit rosszul. Egyszerűen sokszor olyan környezetbe tesszük a gyereket, ami nem kompatibilis azzal, ahogyan ő működik. Az autózás például pont ilyen. Bár ez az első, ami legtöbbször eszünkbe jut, valójában ez az egyik legnehezebb helyzet egy kisbabának. Nincs testkontaktus, nem tudsz bármikor […] - [Pavor nocturnus babáknál – Tényleg minden éjszaka felsíró baba „pavoros”?](https://alvastanacsok.hu/pavor-nocturnus-baba/): Mostanában egyre gyakrabban hallom ezt a mondatot szülői csoportokban:„Biztos pavoros a babám, mert éjjel egyszer csak felsír.” Közben néhány éve még szinte mindenhol azt mondták, hogy pavor nocturnus inkább 2 éves kor felett fordul elő. Akkor most melyik az igaz? Létezhet pavor kisbabáknál? Vagy ma már mindent annak nevezünk? A rövid válasz: nem, nem minden felsíró baba pavoros. És igen, a valóság jóval árnyaltabb. Mi az a pavor nocturnus valójában? A pavor nocturnus – más néven alvási terror vagy night terror – egy specifikus alvásjelenség, amely a mély alvásból történő részleges felriadáshoz kapcsolódik. Nem egyszerűen sírásról van szó. Jellemzően ilyenkor a […] - [Nem alszik jobban a tápszeres baba – és nem is ez a probléma](https://alvastanacsok.hu/nem-alszik-jobban-a-tapszeres-baba-es-nem-is-ez-a-problema/): Az elmúlt években rengeteg családdal dolgoztam együtt, és van egy visszatérő mondat, amit újra és újra hallok: „Azt mondták, ha tápszert adok, jobban fog aludni…” És ilyenkor mindig egy kicsit megállok.Mert értem, honnan jön ez a remény. Amikor fáradt vagy, amikor hónapok óta nem aludtál egyben 2-3 óránál többet, akkor kapaszkodsz valamibe. Egy ígéretbe. Egy megoldásba. Csakhogy a valóság egészen más. Amit a szakmai tapasztalatom mutat Őszintén mondom:nem alszanak jobban a tápszeres babák. Ugyanúgy látok: És fordítva is. Az alvás nem azon múlik, hogy anyatej vagy tápszer van a cumisüvegben vagy a mellben. A babák azért ébrednek, mert: Ez biológia. Nem […] - [Kinek való az alvástanácsadó képzés – és kinek nem?](https://alvastanacsok.hu/kinek-valo-az-alvastanacsado-kepzes-es-kinek-nem/): Sokan írnak nekem azzal, hogy érdekli őket az alvástanácsadás, de nem tudják, hogy ez valóban nekik való-e. Ez teljesen érthető. Nagy elköteleződést igényel a képzés, mind lelkileg, energiában, időben és anyagilag. Ez a képzés nem csak tudást ad, hanem egy teljes szemléletváltást is kapsz. „Szandiii!! Köszönöm!!  olyan hálás vagyok ezért, ez nem csak egy sima képzés… Sokat adott nekem!!” Lillavégzett alvástanácsadó Ebben a cikkben segítek eldönteni, hogy neked való-e a képzés. KINEK VALÓ? 1. Ha anyaként új irányt keresel Ha nem szeretnél visszamenni ugyanarra a munkahelyre dolgozni, amit a gyerek(ek) előtt csináltál,és valami olyat keresel, ami rugalmas, családbarát időbeosztás és ugyanakkor értelmes, […] - [Segítség! Cuminak használ a babám!](https://alvastanacsok.hu/cuminak-hasznal-a-babam/): „Ne hagyd, hogy cumiként használjon!” – sok szoptató anya hallotta már ezt a mondatot. Gyakran jó szándékkal hangzik el, mégis valami furcsa van benne. Ha egy pillanatra megállunk és végiggondoljuk: vajon melyik volt előbb, a szoptatás vagy a cumi? Nyilvánvalóan a szoptatás. A cumi csak egy viszonylag új, mesterséges eszköz, amit azért találtak ki, hogy valamilyen módon helyettesítse a mellet. Innen nézve egészen különös az a gondolat, hogy a baba „cumiként használja” az anyját. Mit feltételez ez a mondat? Amikor valaki ezt mondja, gyakran egy rejtett feltételezés áll mögötte: 👉 hogy a baba igénye „túl sok”👉 hogy már „eleget evett”👉 hogy […] - [Megnyugtat vagy stresszel a légzésfigyelő?](https://alvastanacsok.hu/megnyugtat-vagy-stresszel-a-legzesfigyelo/): Mit mutat az alvás, altatás csoport tapasztalata A felmérésben a válaszadók 83%-a azt írta, hogy a babafigyelő eszköz megnyugtatta őt. 17% viszont azt jelezte, hogy inkább stresszt okozott. Első ránézésre úgy tűnhet, hogy a kérdés eldőlt: a legtöbb anyának segít. De a kommentekből látszik, hogy a valóság ennél árnyaltabb. Volt, aki a klasszikus, kétlapos légzésfigyelőt használja, és teljes biztonságérzetet ad neki. Nem riaszt feleslegesen, időben jelez, ha merül az elem, és a tapasztalata szerint csak akkor csipog, ha valóban szükséges. Nála az eszköz nem növelte a készenléti állapotot – inkább keretet adott a nyugalomhoz. És fontos megjegyzést tett: „Ez is csak […] - [A tiédben is lepedőérzékelő van?](https://alvastanacsok.hu/a-tiedben-is-lepedoerzekelo-van/): Amikor először kezdtem el igazán mélyen foglalkozni a baba alvásával, egészen természetesen jutottam vissza a kiindulóponthoz: mi történik a babával már a pocakban alvás szempontjából? Sejtettem, hogy ott is alszik, de bevallom, a számok engem is megleptek. Mindig felteszem ezt a kérdést az anyukáknak: szerintetek egy baba 24 órából mennyit alszik a pocakban? A válaszok nagyon változatosak. Sok anyuka mond 12–14 órát, mert az ő élménye az, hogy a baba sokat mozog, és ebből automatikusan arra következtet, hogy ébren van. Ez teljesen érthető gondolatmenet. Hiszen honnan tudnánk, hogy alszik-e a baba odabent? Hát onnan, hogy mozog vagy nem mozog – gondoljuk. […] - [Babafigyelő eszközök hátrányai – Helen Ball angol alváskutató figyelmeztet](https://alvastanacsok.hu/babafigyelo-eszkozok-hatranyai-helen-ball/): Helen Ball angol alváskutató figyelmeztet a túlzott technológiahasználat veszélyeire Az utóbbi években robbanásszerűen megnőtt a babafigyelő eszközök, az okos babaápolási technológiák és az AI-alapú babagondozási megoldások iránti érdeklődés. Légzésfigyelők, pulzusmérők, okos kiságyak és mobilalkalmazások ígérnek nyugodtabb éjszakákat és nagyobb biztonságot az újdonsült szülőknek. A kérdés azonban egyre gyakrabban merül fel: valóban segítik a babák egészséges alvását ezek az eszközök, vagy inkább növelik a szülői szorongást? Helen Ball angol alváskutató, a Durham Infant and Sleep Centre igazgatója szerint a válasz korántsem egyértelmű. A babafigyelő technológia hátrányai sokszor csak használat közben derülnek ki. Szülők ezrei számolnak be megbízhatatlan működésről, éjszaka lemerülő akkumulátorokról, pontatlan […] - [Miért nem tudja egy baba megnyugtatni magát – és miért nem is kellene?](https://alvastanacsok.hu/miert-nem-tudja-egy-baba-megnyugtatni-magat/): A „meg tudja nyugtatni magát” kifejezés annyira beépült a babákról szóló közbeszédbe, hogy sokszor észre sem vesszük, milyen mély félreértés rejlik mögötte. Mintha az önmegnyugtatás egy tanítható készség lenne, amit gyakorlással, következetességgel, esetleg egy kis sírással el lehet sajátítani. Csakhogy az idegrendszer nem így működik. Egy csecsemő idegrendszere éretlen. Nem rossz, nem ügyetlen, nem elkényeztetett – egyszerűen még fejlődésben van. Az önszabályozás, vagyis az a képesség, hogy valaki felismeri a belső feszültségét és képes azt csökkenteni, nem veleszületett. Ez egy hosszú érési és tanulási folyamat eredménye, amelynek az alapjai kapcsolatban alakulnak ki. A baba nem azért sír, mert „nem tudja kezelni […] - [Aludjon-e a baba egy szobában a szülőkkel? És mi a szerepe a légzésfigyelőnek?](https://alvastanacsok.hu/aludjon-e-a-baba-egy-szobaban-a-szulokkel-es-mi-a-szerepe-a-legzesfigyelonek/): Sok szülőben felmerül a kérdés: vajon mikor „biztonságos” külön szobában altatni a babát, és mennyire lehet egy légzésfigyelőre hagyatkozni. A modern technológia kétségtelenül adhat egyfajta megnyugvást, ugyanakkor fontos tisztán látni, mit tud – és mit nem tud – pótolni. A jelenlegi biztonságos alvásra vonatkozó ajánlások szerint a baba számára a legnagyobb védelmet az jelenti, ha legalább az első hat hónapban, ideális esetben egyéves korig ugyanabban a szobában alszik, mint a szülők, nappal és éjszaka egyaránt. Ez nem azt jelenti, hogy egy ágyban kell aludni, hanem azt, hogy a baba saját kiságyban, de a szülők közvetlen közelében pihen. A közelség lehetővé teszi, […] - [Éjszakai nyögdécselés, büfi-hangok: kell-e tenni valamit?](https://alvastanacsok.hu/ejszakai-nyogdecseles-bufi-hangok/): Röviden: Nem. Amikor a baba alvása felületesebb szakaszba vált, az aktiválhatja a bélrendszert – és nem fordítva. Ilyenkor előfordulhat puffadás, büfi, nyögdécselés. Ezt nem kell megelőzni vagy kezelni büfiztetéssel. Mi történik ilyenkor? Az emésztőrendszer „második agyként” reagálhat az ébresztő idegrendszeri mintázatokra: a baba mozgolódik, hangokat ad, néha büfizik – ez nem probléma önmagában. Nem szükséges közbelépni. Mit tehetsz mégis, ha felébred? Mi ne történjen? Ha nálatok a büfiztetés mégis megnyugtató és működő stratégia, csináld azt, ami nektek jó. Ha viszont bizonytalanság van, kérj tanácsadást, és átbeszéljük, hogy változtatni érdemes-e bármin. 💬 Ha nem csak a saját babád alvását szeretnéd érteni,hanem más […] - [Tápszeres táplálás igény szerint](https://alvastanacsok.hu/tapszeres-taplalas-igeny-szerint/): Tápszerrel, cumisüveggel is lehet igény szerint gondoskodni, altatni. Zsuzsi beszél arról, hogy milyen volt átállni az igény szerinti cumisüvegezésre és arról, hogy hogy változott meg az életük Hédivel. Bővebben a válaszkész igény szerinti tápszeres táplálásról: https://alvastanacsok.hu/tapszeres-taplalas-utmutato/ - [Nem attól jó az alvás, hogy „mély” – amit a babák alvásáról fontos tudnod](https://alvastanacsok.hu/baba-melyalvas/): Baba alvásszakértőként nagyon gyakran találkozom azzal az aggodalommal, hogy„Nem alszik elég mélyen a babám.”„Kevés a mélyalvása a babámnak.”„Sokat mozog éjjel, biztos nem piheni ki magát.”„Miért nem alszik olyan mozdulatlanul, mint egy felnőtt?” A jó hír: ez teljesen normális. Sőt: pont így van jól. A mély alvás valójában kevesebb, mint gondolnánk Sokan azt hisszük, hogy a „jó alvás” egyet jelent a mély, mozdulatlan alvással. A valóság viszont az, hogy sem a babák, sem a felnőttek nem töltenek sok időt mélyalvásban. 👉 Egy baba esetében teljesen normális és elég, ha egy éjszaka során összesen 1–1,5 óra mélyalvás jön össze. Ez nem kevés, hanem […] - [Cumisüveggel igény szerint](https://alvastanacsok.hu/cumisuveggel-igeny-szerint/): Tápszerrel, cumisüveggel is lehet igény szerint gondoskodni, altatni. Ölvedi Réka mesél arról milyen volt felfedezni a válaszkész, igény szerinti gondoskodást cumisüveggel is. - [A délutáni alvás gyerekjogi kérdés Magyarországon](https://alvastanacsok.hu/a-delutani-alvas-gyerekjogi-kerdes-magyarorszagon/): Tudományos bizonyítékok, amelyek új megvilágításba helyezik az óvodai és családi gyakorlatokat Sok szülő és óvodapedagógus évek óta küzd ugyanazzal a dilemmával:„Meddig kell, hogy a gyermekem délután aludjon?”Szereti? Nem szereti? Szüksége van rá? Vagy épp hátráltatja? Az elmúlt években Magyarországon is egyre erősebben jelenik meg az a szülői igény, hogy a délutáni alvás ne legyen kötelező, különösen az óvodákban. Ez a vita azonban mostantól nemcsak pedagógiai vagy praktikussági kérdés, hanem gyerekjogi kérdés is – méghozzá tudományos alapon. Egy nagy hatású, 2022-es nemzetközi meta-analízis (Staton és mtsai, Sleep Medicine Reviews) ugyanis pontos képet ad arról, mikor és hogyan érik meg a gyermekek idegrendszere […] - [Meg tudja nyugtatni magát – tényleg képes erre egy baba?](https://alvastanacsok.hu/meg-tudja-nyugtatni-magat/): Sok szülő hallja ezt a mondatot már egészen korán: „hagyd egy kicsit, majd megnyugszik”, „meg kell tanulnia önállóan lenyugodni”, „ha mindig felveszed, nem tanulja meg”. Ezek a mondatok elsőre logikusnak tűnhetnek, mégis van bennük egy alapvető félreértés arról, hogyan működik a baba idegrendszere – és egyáltalán, mit jelent az önmegnyugtatás. A csecsemők idegrendszere éretlen. Nem „rosszul működik”, nem „elkényeztetett”, egyszerűen még fejlődésben van. Az önszabályozás – vagyis az a képesség, hogy valaki felismeri a belső feszültségét és képes azt csökkenteni – nem veleszületett képesség, hanem egy hosszú fejlődési folyamat eredménye. Ennek az alapjai kapcsolatban, nem pedig egyedül alakulnak ki. A modern […] - [Esti lefekvés után 20–30 perccel megébred a baba – miért történik ez, és mit tehetsz ellene?](https://alvastanacsok.hu/esti-lefekves-utan-megebred/): Sok szülő tapasztalja azt, hogy a baba látszólag könnyen elalszik este, majd 20–30 perc múlva újra felébred, sír, nyugtalan, nehéz visszaaltatni.Ez különösen gyakori 8–10 hónapos korban, de előfordulhat később is, akár 1,5 éves korig. Ilyenkor gyakran merül fel a kérdés:👉 „Rosszul altattam el?”👉 „Túl korán fektettem?”👉 „Valami baja van?” A jó hír: legtöbbször nem az esti rutin a gond, és nem is „elrontott” elaltatásról van szó. A háttérben sokkal gyakrabban a napirend finom elcsúszásai állnak. Mi történik ilyenkor valójában? Amikor a baba elalszik, még csak az alvás első, felszínes szakaszába kerül.Ha az idegrendszere még nem áll készen a hosszabb éjszakai alvásra, […] - [Érdemes éjjel pelenkázni?](https://alvastanacsok.hu/erdemes-pelenkazni-ejjel/): Avagy hogyan aludjunk többet felesleges ébresztések nélkül A szülők egyik leggyakoribb kérdése: pelenkázzuk-e éjjel a babát? A válasz nem fekete-fehér, de az elmúlt évek szakmai tapasztalataiból nagyon jól látszik, hogy a legtöbb család sokkal többet aludhatna, ha egy fontos szabályt megfogadna: 👉 Ne pelenkázzuk rutinszerűen éjjel a babát. Ráérünk tisztába tenni reggel. És hogy miért? Nézzük meg részletesen. Mi történik, ha éjjel pelenkázunk? A babák idegrendszere éjjel sokkal érzékenyebb, és a fény, a mozgatás, az öltöztetés nagyon könnyen teljesen felébreszti őket. Sok szülő ismeri azt a helyzetet, amikor: Ezért mondom mindig:✨ ha nem muszáj, ne pelenkázzunk éjjel.A baba komfortja és az […] - [Hason vagy háton aludjon a babád biztonságban?](https://alvastanacsok.hu/hason-vagy-haton-aludjon-a-baba/): A baba legbiztonságosabb alvási pozíciója – amit minden szülőnek jó tudni Ha van kérdés, ami szinte minden friss szülőben felmerül, akkor ez az: hogyan aludjon a babám biztonságosan? Rengeteg információ kering, jó szándékú tanácsokkal, egymásnak sokszor ellentmondó véleményekkel. Egy dologban azonban a kutatások világszerte egyértelműek: a baba számára a háton fekvés a legbiztonságosabb alvási pozíció. A szakmai ajánlások szerint a babát minden alvásnál – nappal és éjszaka is – a hátára kell fektetni. Ezt nevezzük hanyatt, vagyis supine pozíciónak. Ez nemcsak egy „jó gyakorlat”, hanem az egyik legerősebb védőfaktor a bölcsőhalál (SIDS) kockázatának csökkentésében. Számos nemzetközi kutatás igazolja, hogy azoknál a […] - [Breastsleeping és cumin alvás: nem rossz szokás, hanem természetes gondoskodás](https://alvastanacsok.hu/breastsleeping-es-cumin-alvas/): Ha a baba a szoptatás (breastsleeping) vagy a cumisüveges etetés közben alszik el, az nem rossz alvási szokás – épp ellenkezőleg: természetes, biológiailag normális folyamat. Miért jó, ha etetés közben alszik el? A tej és maga az evés megnyugtat, az idegrendszert ellazítja. Ezért sok baba könnyen álomba csúszik evés közben. Ezt nem kell megzavarni büfiztetéssel. Ha rendszeresen megszakítod, az nehezítheti az elalvást és a visszaalvást. „Ha most így alszik el, később gond lesz?” Nem. A babák évekig ébredhetnek éjjel, és nappal is lehetnek rövid alvás szakaszaik – ez normális alvásfejlődés. A büfiztetés nem oldja meg az ébredéseket, viszont megtöri a jól […] - [5 hónapos baba napirend](https://alvastanacsok.hu/5-honapos-baba-napirend/): Az 5-6 hónapos kor egy izgalmas időszak, hiszen a baba egyre aktívabbá válik, többet van ébren, és egyre inkább felfedezi a környezetét. Ugyanakkor ebben az életkorban sok szülő tapasztalhatja meg a hírhedt 4 hónapos alvásregresszió még tombol és sokszor ébred a baba, nagyon megváltoznak az alvási, altatási szokások. Ami eddig működött, az tipikusan ebben a korban kezd „elromlani”. A napirend változása Ebben a korban a baba nappali alvás mennyisége és száma is csökken, miközben az ébrenléti időszakok egyre csak hosszabbodnak. Az alvásigény egyéni eltéréseket mutathat, de általában így alakul: A 4 hónapos alvásregresszió A 4 hónapos alvásregresszióról sok cikket, videót készítettem […] - [Milyen pólya a jó? Útmutató a biztonságos pólyázáshoz](https://alvastanacsok.hu/polya/): Gondot okoz a megfelelő pólya kiválasztása? A pólyázás – vagyis a baba szoros, de biztonságos betekergése egy könnyű takaróba vagy textíliába – ősi, világszerte használt módszer. A modern szülők körében is egyre népszerűbb, mert sok baba valóban nyugodtabban alszik tőle.De milyen pólya a jó, és hogyan válasszunk olyat, amely segíti az alvást, ugyanakkor nem növeli a kockázatokat? Ebben az útmutatóban bemutatjuk: ⭐ A pólyázás előnyei: miért működik? Több kutatás igazolja, hogy a megfelelően végzett pólyázás segíthet: 1. Megnyugtatni a babát A puha, szoros ölelés az anyaméh biztonságos közegét idézi. 2. Csökkenti a felriadásokat (Moro-reflex) A csecsemők gyakran rándulnak meg álmukban, amitől […] - [Szoptalvás a természetben](https://alvastanacsok.hu/szoptalvas-a-termeszetben/): A londoni Természettudományi Múzeum Wildlife Photographer of the Year (Az év természetfotósa) versenyének egyik díjazott fotója ez a gyönyörű jelenet Hikkaduwa Liyanage Prasantha Vinodtól (Sri Lanka). A te babád is cicivel a szájában alszik el? Sok szülő ilyenkor megijed: vajon valamit elrontottunk? Túlzottan hozzászokott? Miért nem tud a baba “magától” elaludni? Pedig amit ilyenkor látunk, teljesen természetes viselkedés – nemcsak sok állatfajnál, hanem a legközelebbi rokonainknál is alapműködés az, hogy a kicsik szopizva, testközelben alszanak el. De mi a helyzet az embereknél? A jelenség messze nem ismeretlen az antropológusok számára. A 70-es években prof. James McKenna amerikai alváskutató akkor döbbent rá […] - [Hagyd aludni etetés közben – miért nem kell büfiztetni?](https://alvastanacsok.hu/miert-nem-kell-bufiztetni/): Nem kell büfiztetni a babát, és nem kell etetés után függőlegesbe venni – sem szoptatott, sem tápszeres babánál. A babád nyugodtan szopik/cumisüvegből eszik és belealszik? Ez teljesen normális. Mi a normális? Sok baba nyugodtan szopik (szoptalvás) vagy cumisüvegből eszik, és bele is alszik. Ezt nem kell megszakítanod büfiztetéssel – se nappal, se éjjel. A szoptatás/cumin „nyammogás” neurohormonális hatásai miatt a baba természetesen ellazul és álmos lesz. Ez a biológiailag normális működés. Miért nem hasznos a büfiztetés? A régi tanácsok (óra szerinti etetés, „ne aludjon el mellen”) mára elavultak. A kutatások szerint a babák nem nyelnek nagy mennyiségű levegőt sem szoptatás, sem […] - [3 hónapos baba napirendje](https://alvastanacsok.hu/3-honapos-baba-napirend/): Gyakran felmerül a kérdés: „Más babák ennyi idősen hogyan alszanak, mennyit esznek, mi a napirendjük?”Szülőként sokszor kételkedünk abban, hogy nálunk rendben van-e a ritmus, mert a kultúránk nagy hangsúlyt fektet a napirend kérdésére. Pedig fontos tudni: a napirend szorosan összefügg az alvásigénnyel, és ez minden babánál más. Akár több órás eltérés is lehet két baba között, és mindkettő teljesen normális! Nézzük meg, mi az, amire valóban érdemes figyelned, ha a 3 hónapos baba napirendjét alakítod. Evés, alvás, játék – kell sorrend? Sok helyen azt olvashatod, hogy a napirend kulcsa az evés–alvás–játék szigorú sorrendje. Valójában ez nem ilyen egyszerű. Ha igény szerint […] - [A két alvás elfeledett hagyománya – és mit taníthat nekünk a babák alvásáról](https://alvastanacsok.hu/a-ket-alvas-elfeledett-hagyomanya/): Ma már természetesnek vesszük, hogy az alvás egyetlen, hosszú éjszakai szakaszból áll: lefekszünk este, alszunk pár órát, és reggel felkelünk.De régen ez egyáltalán nem így volt. Az emberiség évezredeken át két részletben aludt: volt egy „első alvás”, majd egy rövid ébrenléti időszak az éjszaka közepén, aztán jött a „második alvás”.Ez volt a normális. Senki sem aggódott, ha éjfél körül felébredt. Éjszakai ébredés – régen ez volt a természetes A 17–18. században az emberek este 9 körül lefeküdtek, majd éjfél táján felébredtek néhány órára.Ezt az időszakot „the watch”-nak nevezték, és mindenki tudta, hogy ez az éjszaka része.Volt, aki ilyenkor imádkozott, beszélgetett, szoptatott, […] - [Nem csak táplálék](https://alvastanacsok.hu/nem-csak-taplalek/): „A szoptatás nem arról szól, hogy „A-ból B-be megy a kaja” – mondom mindig. Amikor a babád mellre teszed, valami sokkal mélyebb történik, mint evés. Kapcsolódás. Kommunikáció. Egy láthatatlan, de nagyon is valós párbeszéd közted és a babád között. És ezt tudományosan bizonyított. 🔬 Egy kutató, aki meghallgatta mit „mond” a tej Dr. Katie Hinde biológus, aki a Harvardon és az Arizonai Állami Egyetemen tanított, évekkel ezelőtt valami egészen hétköznapiból indult ki: nézzük meg közelebbről az anyatejet.Akkoriban a legtöbb tudós úgy tekintett a tejre, mint egyszerű táplálékra – kalória, zsír, fehérje. Semmi több. De Katie valami mást is látott.Ahogy részletesebben tanulmányozta, […] - [„Anyu, maradj velem, amíg elalszom!” – Mit tegyünk, ha az 5 éves még igényli a közelséget?](https://alvastanacsok.hu/nagyobb-gyerek-altatas/): Gyakori kérdés:Mi van ha a 4, 5, 6, 7 stb éves gyerek is igényli, hogy mellette feküdjünk, amíg elalszik. Sajnos ez sokszor 1-1,5 óra is, így estére semmi életünk nem marad és nagyon frusztráltak lehetünk szülőként. Azt gondoljuk, hogy ennyi idősen ezt már el kellene hagyni, de fogalmunk sincs, hogy hogyan. Én is igénylem! Kezdjük azzal, hogy az elalvás egy szeparáció. Amikor elalszunk, elengedjük a kontrollt, amit ébren megtartunk. Egy gyerek számára ez óriási kihívás lehet: ilyenkor természetes, hogy testközelséget, társaságot igényel, mert így érzi magát biztonságban. Felnőttként persze kénytelenek vagyunk egyedül elaludni – de valljuk be, sokszor mi is szívesebben […] - [Nem baj, ha a babád csak rövidet alszik nappal](https://alvastanacsok.hu/nem-baj-ha-a-babad-csak-rovidet-alszik-nappal/): Ha te is azon szülők közé tartozol, akik aggódnak, mert a babád csak fél órákat alszik napközben, akkor most szeretnélek megnyugtatni: nem veled van a baj, és nem is a babáddal. A közelmúltban több mint 800 szülő töltötte ki a kérdőívemet a nappali alvásokról és az ébrenléti ablakokról, és az eredmények nagyon beszédesek: A válaszok nagy része 6–12 hónapos babák szüleitől érkezett, de minden korosztályban hasonló arányok látszottak. Vagyis: a babák döntő többsége rövidet alszik nappal, és ez teljesen természetes. Miért nem baj, ha csak rövidet alszik a baba? A nappali alvások célja nem az, hogy a baba teljesen kipihenje magát.A […] - [Mások szerint már illene elválasztanom, de mi még szeretjük a szoptatást. Tényleg ciki? Mit tegyek?](https://alvastanacsok.hu/elvalasztas-nagyobb-korban/): Sokáig szopt(at)ni természetes Lehet, hogy a környezetedben nem nagyon ismersz olyan anyákat, akik egy éves korukon túl is szoptatják a babájukat, ezért egyedül érzed magad ebben a helyzetben. Mégsem kell elválasztanod őt azért, mert mások ezt sugallják! Te tudod, te érzed a legjobban, hogy még mindkettőtöknek milyen sokat jelent a szopizás. 👉 A főemlősöket megfigyelve azt látjuk, hogy a természetes elválasztódás emberi évekre átszámolva 2,5 és 7 éves kor között következik be. Evolúciósan tehát teljesen természetes a hosszú távú szoptatás. A szoptatás csak akkor jó, ha mindketten élvezitek Amikor vége… Bármeddig is szoptatsz, azt mindig vedd figyelembe: - [Mikor hagyják abba a gyerekek a délutáni alvást?](https://alvastanacsok.hu/mikor-hagyjak-abba-a-delutani-alvast/): Sok szülőt foglalkoztat a kérdés: „Meddig kell, hogy a gyermekem délután aludjon?”A válasz végre tudományos alapon is megérkezett. Egy nagyszabású, rendszerezett áttekintés és meta-analízis (Staton, S. et al., Many naps, one nap, none: A systematic review and meta-analysis of napping patterns in children 0–12 years, Sleep Medicine Reviews, 2022) több tucat nemzetközi kutatás eredményeit összegezte, hogy feltérképezze, mikor és hogyan szoknak le a gyerekek a nappali alvásról. 🧠 A délutáni alvás megszűnése: fontos fejlődési mérföldkő A tanulmány szerzői szerint „The onset of monophasic sleep, in which napping ceases and sleep consolidates into a single night period, is a key developmental milestone […] - [A babád mikrobiómájának mi köze az ébrenléti idejéhez?](https://alvastanacsok.hu/a-babad-mikrobiomajanak-mi-koze-az-ebrenleti-idejehez/): Miért számít az új kutatás az alvás-altatás szemléletben? A New Scientist friss cikke rávilágít arra, hogy a baba bélmikrobiómája — azaz a bélben élő mikroorganizmus-közösség — korai alakulása nem csupán az emésztésre és immunrendszerre van hatással, hanem hosszú távon az idegrendszerre, az agy fejlődésére és a mentális egészségre is.Ez azt jelenti, hogy az első hónapok‐évek kulcsfontosságúak: a baba élményei, a mozgása, a környezete mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a mikrobióma „jó” irányba induljon — és ez visszahat az alvás-altatás mechanizmusaira is. Kapcsolódás az ébrenléti idő „kimaxolásához” Korábban már beszéltünk arról, hogy a babád ébrenléti idejét kimaxolni nem azt jelenti, hogy hosszasan fent […] - [Útmutató a babád ébrenlétének kimaxolásához](https://alvastanacsok.hu/utmutato-a-babad-ebrenletenek-kimaxolasahoz/): Sok szülő úgy gondolja, hogy ha a baba ásít vagy dörzsöli a szemét, azonnal aludni kell vinni — különben túlfárad. De mi van akkor, ha mégsem alszik el, vagy órákig tart az altatás?Lehet, hogy épp az a gond, hogy túl korán próbáljuk altatni vagy nem maxoltuk ki eléggé az ébrenléti időt. 💡 Mi az „ébrenléti idő kimaxolása”? Nem arról szól, hogy ébren tartsd a babát, amikor már fáradt, csak sír, semmi se jó neki — hanem hogy ne altasd el túl korán.Az ébrenléti idő nem fix szám, hanem attól függ, mennyire érik a babád megfelelő ingerek és mennyit mozog.Ha a baba […] - [Amikor az anyós beszól …](https://alvastanacsok.hu/amikor-az-anyos-beszol/): Biztosan ismerős neked is az a helyzet, amikor az anyós vagy a nagymama rosszalló tekintettel nézi, ahogyan a kisbabádat cicin altatod. Gyakran nem is marad ennyiben a dolog: meg is jegyzi, hogy „alhatna már egyedül ez a gyerek”. Az első reakciónk ilyenkor lehet védekezés, düh, sértettség. Hiszen mi szívünk szerint, szeretettel, válaszkészen gondoskodunk, és mégis kritika ér minket. Nem elég, hogy szolgálatban vagyunk hónapok, esetleg évek óta éjjel nappal a hét minden napján!? De ha kicsit mélyebbre nézünk, rájöhetünk: sokszor nem rólunk, mai anyákról szól ez a rosszallás. Sokkal inkább róluk és az akkori kor lehetőségeiről. Mit élhet meg a nagymama, […] - [Kibújtak az első fogacskák: hogyan fog szopni anélkül, hogy megharapna?](https://alvastanacsok.hu/fogak-es-szoptatas/): Szopás közben a babák nagyra nyitják a szájukat, a foguk nem érinti a mellet, ezért a kibújt fogacskák nem akadályozzák őket a szopásban, és a mell sem sérül. Ha jól vannak mellen, akkor harapni sem tudnak közben. Ettől függetlenül előfordulhat, hogy a baba ráharap a mellre, főleg fogzáskor, amikor kívánja az ínye masszírozását. Az is megtörténhet, hogy pl. elalváskor félig kicsúszik a mell a szájából, ő hirtelen összezárja a száját, és fájdalmat okoz neked. Akkor szokott ez előfordulni, ha a baba kicsit lecsúszik a mellről és ekkor általában a vákuum lazul. Érdemes ilyenkor közelebb húzni magunkhoz, ahelyett hogy eltolnánk, ami pedig […] - [Ha igény szerint szoptatok, soha nem lesz napirendünk?](https://alvastanacsok.hu/igeny-szerinti-szoptatas-es-napirend/): Az az ideális, ha a baba fél évig csak szopik – nem véletlen, hogy az Egészségügyi Világszervezet és több szakmai szervezet is ezt ajánlja. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, kulcs az igény szerinti szoptatás. Az igény szerinti szoptatás azt jelenti, hogy Óra nélkül – könnyedén Az, hogy ennyire igazodunk a baba igényeihez, a mindennapokban könnyedén és gördülékenyen működik annak ellenére, hogy nem lehet hozzá órát igazítani. A napirend jól hangzik, mert kiszámíthatóságot ígér, valójában azonban az órához igazodó babás családoknak sem kiszámíthatóbb az életük, mint azoknak, akik a babához igazodnak. Méghozzá azért, mert a napirend nem a gyerekből fakad, ezért sok idő […] - [A babám már egy éves, de még sokszor szopizik. Igaz, hogy ilyenkor már nincs semmi a tejben? Van még értelme, hogy szoptatom?](https://alvastanacsok.hu/szoptatas-egy-ev-folott/): Az anyatej mindig alkalmazkodik Az anyatej összetétele állandóan változik, ahogy a babád nő. Mindig pont azt tartalmazza, amire neki szüksége van – még egyéves kor felett is. Több, mint táplálék A szoptatás nemcsak testi, hanem lelki táplálék is. Van értelme egy éves koron túl is A szoptatásnak tehát igenis van értelme egy éves kor után is. Összefoglalva: az anyatej nem veszti el a jelentőségét egy év után sem – sőt, értékes tápanyagokat, immunvédelmet és lelki biztonságot ad a gyermekednek. - [A nappali alvás befolyásolja az éjszakai alvást](https://alvastanacsok.hu/a-nappali-alvas/): Bizonyíték: a nappali alvás időzítése befolyásolja az éjszakai alvást Sok szülő megérzése már régóta helyesnek bizonyult — ha a délutáni alvás túl hosszúra nyúlik, vagy túl későn kezdődik, az bizony megzavarhatja az éjszakai alvást. Most végre egy tudományos kutatás is megerősíti ezt. Egy, a Scientific Reports folyóiratban megjelent tanulmányban(Machiko Nakagawa, Hidenobu Ohta, Yuko Nagaoki, Rinshu Shimabukuro, Daytime nap controls toddlers’ nighttime sleep, Scientific Reports, 6(1):27246, June 2016, DOI: 10.1038/srep27246)kutatók 50 egészséges, másfél éves kisgyermek alvási szokásait vizsgálták egy héten át, objektíven mérve a mozgásukat és alvási ciklusaikat actigráfiás eszközzel. A kutatás fő megállapításai a következők voltak: A kutatók így foglalják össze: […] - [Az alvásciklusokról mindent –avagy miért ébred 20 percenként?](https://alvastanacsok.hu/az-alvasciklusokrol-mindent-avagy-miert-ebred-20-percenkent/): Mennyi ideig tart egy alvásciklus? Az első életévekben a gyerekek alvásciklusának átlagos hossza 50–60 perc. Ez csak 2–3 éves kor körül érik meg hosszabbra, átlagosan 1–1,5 órásra. Miért ébred 20 percenként? A 40–50 perces alvásciklus a gyerekeknél évekig egy 20 perces REM fázissal kezdődik, ami egy nagyon felületes alvásfázis.Ebben az időben altatod (szoptatod, ringatod, cumisüvegből folyik a tej stb.), és a baba nagyon könnyen megébred. A 20 perc után átlendülhet mélyebb fázisokba, de maximum 20–30 percet tölt ott, mert addigra lejár a ciklus, és újra felületes fázisba kerül. Innen két lehetőség van: vagy továbblendül egy új alvásciklusba (akár egyedül, vagy mert […] - [prof. Helen Ball: Hogyan alszanak a kisbabák](https://alvastanacsok.hu/prof-helen-ball-hogyan-alszanak-a-kisbabak/): Amikor azt kérdezik egy gyermekorvostól: „Hogyan lehet elérni, hogy a baba jól aludjon?”, sokan biztos válaszra számítanak. Guddi Singh gyermekorvos, a BBC Babies: Their Wonderful World sorozatának egyik arca azonban bevallja: még az orvosok is gyakran tanácstalanok. Az orvosi képzés alig érinti a csecsemőalvást, a szülők pedig maradnak a félinformációkkal, szorongással – és a kimerültséggel. Épp ezért fontos Helen L. Ball könyve, a How Babies Sleep: A Factful Guide to the First 365 Days and Nights, amely új szemlélettel közelíti meg a témát. Miért radikális Ball üzenete? 🌙 A könyv egyik legfontosabb állítása: nem a babák „rosszak”, hanem az elvárásaink irreálisak.Míg […] - [Tudományos baba altatás](https://alvastanacsok.hu/tudomanyos-baba-altatas/): Ha valaha is volt kisbabád, biztosan hallottad már a kérdést: „Jó baba?” A legtöbb szülő reméli, hogy a baba mihamarabb átalussza az éjszakát, hiszen a fáradt és kimerült családok számára az alvás sokszor a legfontosabb téma. Különösen a nyugati világban épült fel egy teljes ipar a babaaltatás köré, amely alvástrénereket, könyveket és online tanfolyamokat kínál, azt ígérve, hogy segít elérni a „szent grált”: egy olyan kisbabát, aki egyedül, a saját kiságyában, megszakítás nélkül alszik éjszaka. Ez az elképzelés azonban nemcsak hogy nem egyetemes, hanem a tudomány szerint kifejezetten eltér attól, ahogyan a csecsemők történelmileg aludtak. Ráadásul túlzott követése szorongást és stresszt […] - [🌿 Alvás a szabadban – egy régi bölcsesség, amit újra felfedezhetünk](https://alvastanacsok.hu/alvas-a-szabadban/): Van valami megindító abban a régi fekete-fehér fényképben, amely az 1950-es évek Notting Hill-i óvodáját mutatja. Kicsi gyerekek szundikálnak a szabad ég alatt, gondosan betakarva, kempingágyakon vagy puha pokrócokon. Az udvar, amely máskor zsivajtól és játéktól hangos, most csendes, csak az alvó testek egyenletes mozgása ad neki ritmust. Egy pedagógus áll őrt – nem szorong, nem rohan, csak figyel. Mindez békét, biztonságot és bizalmat sugall. Alvásszakértőként sokat foglalkozom azzal, hogyan teremthetünk nyugodt környezetet a pihenéshez – és egyre gyakrabban visszanyúlok a természethez, a legegyszerűbb, leghatékonyabb „altatószerhez”, ami mindig is körülöttünk volt: a friss levegőhöz, a természetes fényhez és a nyitott térhez. […] - [Miért nem alszik egyedül a gyerekem? – És miért nem is biztos, hogy kellene?](https://alvastanacsok.hu/miert-nem-alszik-egyedul/): Ha még mindig veled alszik az iskolás korú gyermeked, nem vagy egyedül. És nem, ezzel semmi gond nincs. „Hatéves, de még mindig nem alszik egyedül.”„A testvére már háromévesen külön szobában aludt.”„Le fog maradni, ha nem tanul meg külön aludni?” Ha ezek a mondatok ismerősek, akkor ez a cikk neked szól. Sok szülő küzd ezzel a dilemmával – és gyakran feleslegesen érez bűntudatot vagy kudarcot. Pedig az együttalvás nem gyengeség, nem elmaradás, hanem egy természetes igény. Csak erről ritkán beszélünk. Az egyedül alvás nem természetes állapot – csak megszoktuk Az emberiség évezredeken át közösségben aludt. Az egyedül alvás nem biológiai szükséglet, hanem […] - [Tápszeres táplálás – útmutató a cumisüveges gondoskodáshoz](https://alvastanacsok.hu/tapszeres-taplalas-utmutato-a-cumisuveges-gondoskodashoz/): A tápszeres táplálás sok szülő számára nem választás kérdése, hanem szükségszerű döntés – akár egészségügyi okból, akár a körülmények miatt. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a cumisüveges etetés is lehet éppolyan szeretetteljes, összehangolt és biztonságos, mint a szoptatás. Ebben az útmutatóban segítünk eligazodni a tápszerek világában, az adagolásban és abban, hogyan alakíthatod ki az igény szerinti cumisüveges gondoskodást, ami nemcsak a fizikai, hanem az érzelmi szükségletekre is választ ad. Melyik tápszert válaszd? Ha tápszerrel táplálod kisbabádat, fontos tudnod, hogy az első év során a tehéntej-alapú kezdő tápszer teljes mértékben kielégíti a baba szükségleteit. Ezek a tápszerek – függetlenül a márkától – nagyon […] - [Amit minden egészségügyi szakembernek tudnia kell az együttalvásról – 12 fontos tény](https://alvastanacsok.hu/baba-alvas-egeszsegugyi-szakembernek/): Szerző: James J. McKenna, Ph.D.Fordítás, összefoglalás: Kalmár Szandi Az anya–csecsemő együttalvás – különösen szoptatással kombinálva – egy mélyen gyökerező, biológiailag megalapozott emberi viselkedés. Az alábbiakban összefoglaljuk, mit érdemes tudnia minden egészségügyi dolgozónak erről a témáról. 1. Az együttalvás nem deviancia, hanem a természetes norma Az anya és gyermeke közötti közös alvás (különösen szoptató anyák esetén) normatív emberi viselkedés. Nem meglepő, nem felelőtlen, nem elhanyagolás vagy bántalmazás, és semmiképp sem erkölcstelen vagy tudatlan döntés. 2. A közegészségügyi ajánlásoknak rezonálniuk kell a szülők érzelmeivel és élethelyzetével Az egyszerűsített „ne aludj együtt a babával” típusú üzenetek nem érik el a célcsoportot, mert figyelmen kívül […] - [Ébrenléti idő kimaxolása szabad mozgással](https://alvastanacsok.hu/ebrenleti-ido-es-szabad-mozgas/): Trükkök, hogy hogyan maxold ki az ébrenléti időt Hova tedd le a babát, amikor ébren van? A legtöbben a babát „a helyére” teszik le. Ami jobb esetben a földön kialakított többé-kevésbé puhított hely, ami fölött sokszor játékok lógnak. Rosszabb esetben kiságy, kanapé, pihenőszék, ágy. Mi a baj vele, ha ezekre a helyekre tesszük a babát, amikor ébren van? Az, hogy árt a mozgásfejlődésének. A puha felület, a baba fölött lógó játékok, a pihenőszék a fejlesztés ellenkezőjét csinálják a babával: akadályozzák, tévútra terelik a mozgásfejlődését. Sok babánál nyomon követhettem, hogy már napi 5-10 perc pihenőszékben vagy puha felületen levés is nyomot hagyott […] - [A képernyőzés és az elalvás: Miért különösen káros a babák alvására?](https://alvastanacsok.hu/baba-kepernyozes/): Ma már szinte mindenhol képernyő vesz körül minket: telefon, tévé, tablet, laptop – és ezek gyakran a legkisebbek közelébe is odakerülnek. Sokan nem is gondolnak bele, milyen hatással lehet egy-egy „ártatlan” mese vagy háttértévézés a babák elalvására – és hosszú távon az idegrendszeri fejlődésükre is. Ez a cikk azt járja körbe, hogy miért érdemes teljesen elkerülni a képernyőzést a kisgyermekek – különösen a 2 év alatti babák – esetében, és hogy milyen nemzetközi ajánlások szólnak erről. Mi a gond a képernyőzéssel elalvás előtt? 1. A kék fény gátolja a melatonin termelődésétA képernyők által kibocsátott kék fény – különösen este – csökkenti […] - [Mikortól kell párna alváshoz a gyerekeknek?](https://alvastanacsok.hu/mikortol-kell-parna-alvashoz-a-gyerekeknek/): Rákosi Dóra gyógytornász írása Az van a párnával, hogy egy társadalmi szokás . Nincs funkciója igazából, mint ahogy az ilyen-olyan gerincbarát ágyaknak, matracoknak sem… Illetve ezeknek is az a célja, hogy a nem éppen ideális rugalmasságú, rossz állapotban lévő testünknek adjon alátámasztást, hogy ellazuljanak az izmaink éjjel. A testünk egészsége szempontjából az az ajánlás éjjelre, hogy minél többet mozogjunk! Nem véletlenül alszunk alvás ciklusokban, ami éber állapotokkal tarkítja az éjszakát. Ezekben a felületes alvó vagy félig éber állapotokban tudunk helyet változtatni, forgolódni és ez nagyon hasznos a testünknek. De ez leginkább keményebb fekvőfelületen tud megtörténni. Ha puha a matrac, hajlamosabbak vagyunk kevesebbet […] - [Miért érdemes kimaxolni a babád ébrenléti idejét?](https://alvastanacsok.hu/kimaxolni-a-babad-ebrenleti-idejet/): Amikor baba altatásról beszélünk, legtöbbször a jól ismert tanácsok kerülnek elő: figyeld az álmosság jeleit, és ha ásít vagy dörzsöli a szemét a baba, máris rohanj vele aludni. De mi van akkor, ha mégsem alszik el rögtön? Ha órákat küzdesz az altatással, és éjszaka is gyakran fent van? A megoldás lehet, hogy pont nem abban rejlik, hogy minden apró jelre azonnal altatni próbáljuk – hanem épp ellenkezőleg: az ébrenléti idő kimaxolásában. Mit jelent valójában „kimaxolni” az ébrenléti időt? Sok szülő – érthetően – fél a túlfáradástól. Egy-egy ásítás után már viszik is aludni a babát, nehogy „elrontsák” elszalasztva a megfelelő pillanatot. […] - [Miért lenne hasznos, ha néha kicsit "figyelmen kívül hagynánk" a gyerekeinket?](https://alvastanacsok.hu/figyelmen-kivul-hagyhatjuk-a-gyerekeinket/): Sok szülőnek ismerős érzés: a nap nagy része munka, rohanás, majd amikor végre együtt vagyunk a gyerekekkel, minden percet „minőségi idővé” akarunk varázsolni. Játszótér, közös programok, fejlesztő játékok, sport, zeneóra… mindent úgy próbálunk szervezni, hogy a gyerek álljon a középpontban. És persze, közben egy kis bűntudat is ott motoszkál, ha valami „felnőtt” dologba kell őt belevinnünk – legyen az egy bevásárlás, postázás vagy éppen egy hosszabb baráti beszélgetés. De mi van, ha azt mondom, hogy nem baj, sőt, kifejezetten jó, ha a gyerekeink néha csak „elvannak mellettünk”, miközben mi tesszük a dolgunkat? Mit tanulhatunk a természeti népektől? Egy antropológus, Barry Hewlett […] - [A gyermekkori mentális betegségek valódi oka – és amit a szülők tehetnek ellene](https://alvastanacsok.hu/a-gyermekkori-mentalis-betegsegek-valodi-oka-es-amit-a-szulok-tehetnek-ellene/): A mai világban egyre több gyermek szenved mentális betegségektől: szorongás, depresszió, ADHD és viselkedési problémák egyre gyakoribbak. A statisztikák döbbenetesek: minden ötödik gyermek nem jut el a felnőttkorig anélkül, hogy ne alakulna ki nála súlyos mentális probléma. De miért történik ez, és mit tehetünk ellene? A modern nevelési tévhitek veszélyei Erica Komisar, pszichoanalitikus és nevelési szakértő szerint rengeteg tévhit él a gyermekneveléssel kapcsolatban, amelyeket sürgősen meg kell cáfolni. Az egyik legnagyobb tévedés, hogy a bölcsőde vagy korai közösségi nevelés jót tesz a gyermekek szocializációjának. A kutatások ezzel szemben azt mutatják, hogy a túl korai bölcsődei nevelés növeli az agressziót, a viselkedési […] - [Alvászavar szülőként? Így pihenhetsz jobban!](https://alvastanacsok.hu/alvaszavar-szulokent-igy-pihenhetsz-jobban/): Alvászavar szülőként? Így pihenhetsz jobban! Sok szülő tapasztalja, hogy az éjszakái nem a pihenésről szólnak. Hol a gyerek ébreszti fel, hol a saját gondolatai tartják ébren. Az ördögi kör így néz ki: De van megoldás! Nézzük, hogyan segítheted a jobb alvást! Meditáció: az egyik leghatásosabb megoldás A napi meditáció bizonyítottan javítja az alvás minőségét. Segít ellazulni, lecsendesíti a zakatoló gondolatokat, és felkészíti a tested az éjszakai pihenésre. 🔽 Töltsd le az ingyenes alvásjavító meditációt! 🔽 Letöltöm a meditációt. INGYENES! Mozgás: egyszerű gyakorlatok a nyugodt alvásért Nem kell edzőterembe járnod! Elég néhány tudatos mozdulat lefekvés előtt: Tudatos lépések a jobb alvásért Az […] - [Normális kisgyermekkori alvás – mit mutatnak a valós adatok?](https://alvastanacsok.hu/normalis-kisgyermekkori-alvas-mit-mutatnak-a-valos-adatok/): A kisgyermekek (1–3 évesek) alvása sok szülőnek legalább akkora fejtörést okoz, mint a csecsemőkori alvás. Gyakori kérdés: eleget alszik-e a gyerekem, és ha nem, akkor az vajon árt-e a fejlődésének? Sok szülő próbálja növelni a gyermek éjszakai alvásmennyiségét, de gyakran ez több feszültséget és sírást hoz, mint valódi pihenést. A probléma gyökere sokszor az, hogy a szakmai ajánlások jelentős része szülői beszámolókon alapul, amelyek nem mindig pontosak – főleg akkor, ha a gyermek külön szobában alszik. Egy 2019-ben, a Child Development folyóiratban megjelent kutatás (Hoyniak és mtsai.) azonban pontosabb képet adhat arról, mi is történik valójában éjszaka, hiszen objektív mérést, aktigráfiát […] - [Baba alvás temperamentum](https://alvastanacsok.hu/baba-alvas-temperamentum/): Azt megtapasztaljuk és halljuk is gyakran, hogy minden baba más és mindenki egy más természettel, temperamentummal születik. De arra nem gondolunk, hogy ez igaz az alvásra is. Minden baba más alvás temperamentummal születik. Mit is jelent a temperamentum és az alvás temperamentum? Pont azt, amit az emberi természet, vérmérséklet jelent: más dolgok fognak könnyen menni és más dolgok fognak nehezen még ugyanabban a családban született testvérek között is. Ezt nyugtázod biztosan, ha több gyereked van, mindegyik más, hiába nőttek fel ugyanabban (ikrek) vagy nagyon hasonló környezetben. Ezt azt is jelenti, hogy ezek a tulajdonságok nem csak meghatározóak, hanem mély és állandó […] - [Rövideket alszik a babám](https://alvastanacsok.hu/rovideket-alszik-a-babam/): Miért alszik rövideket a baba? És miért gondoljuk, hogy ez probléma? Szinte minden szülő felteszi magának a kérdést: Miért alszik ilyen rövideket a babám? Egy alig 15-20 perc alvás után felébred, és úgy tűnik, hogy nem lehet hosszabb alvásra bírni. Ez a téma annyira gyakori, hogy amikor megnéztem a 60 000 fős alvás-altatás tanácsadó Facebook csoportomban a kérdéseket, az egyik legfrissebb poszt pontosan erről szólt: „14 hetes kisbabám 15-20 perc után felébred, nem tudom letenni, és babakocsiban is maximum fél órát alszik.” Ez megerősítette bennem, hogy erről beszélni kell – mert ez egy teljesen természetes és normális jelenség, mégis rengeteg szülő […] - [Az együttalvás rövid és hosszútávú hatásai](https://alvastanacsok.hu/az-egyuttalvas-rovid-es-hosszutavu-hatasai-2/): Az együttalvás, vagyis amikor a baba a szülőkkel egy ágyban egy felületen alszik, egyre népszerűbb téma a gyermeknevelésben. A tudományos kutatások és a biológiai alapszükségletek egyértelműen arra mutatnak, hogy számos rövid és hosszútávú előnyt biztosít mind a gyermek, mind a szülők számára. Nézzük meg, milyen hatásai vannak az együttalvásnak az alvás minőségére, a szülői kötődésre, valamint a gyermek érzelmi és szociális fejlődésére. Rövidtávú hatások az anyára és a babára Az együttalvás közvetlen pozitív hatással lehet az anya alvásminőségére. A testközelben alvó gyermek könnyebben megnyugtatható, az anya több pihenéshez juthat, hiszen nem kell állandóan felkelnie és átmenni a baba szobájába. Emellett az […] - [Kötődő nevelés? Találd meg a saját utadat](https://alvastanacsok.hu/kotodo-neveles-talald-meg-a-sajat-utadat/): Nagyon mélyen hiszek az együttalvásban, a hordozásban és a szoptatásban. De nem vakon követem ezeket az elveket, hanem hosszú éveken át megtapasztaltam a saját bőröm a két gyerekemmel és szakemberként is: a kulcs, hogy rá merjük bízni magunkat a belső megérzéseinkre. Az együttalvás, hordozás és szoptatás segít, hogy könnyebben ráhangolódjunk a kisbabánkra és a valódi szükségleteire, az alvási szokásaira és azok változására, a testkontaktus igényére és mindezek fontosságára. De nem csak ezt ismerem belülről személyesen és szakmailag. Tapasztaltam magam is mikor eleinte próbálkoztam időre etetni és külön szobában altatni, hogy milyen a másik út. És látom a sokezer konzultáción is a […] - [18-36 hónapos baba napirendje](https://alvastanacsok.hu/18-36-honapos-baba-napirendje/): Az itt található információk 18 hónapos kortól akár 36 hónapos korig jól használhatók. Végre eljött a stabil napirend ideje! Gyermekünk áttért az egy alvásra stabilan. Ritka már, hogy kétszer alszik a másfél év fölötti gyerek. A napirend azért még mindig szoros összefüggésben van az alvásigénnyel, nézzük milyen tényezőket vegyünk figyelembe, mikor kialakítjuk a napirendet egy 1.5-2 éves kisgyereknél. Hogyan alakítsunk ki 1.5 éves kor után a rutint? A rutin most már nagyon fontos tényező a gyerekek számára ebben a korban. A szokások, a rendszer elkezd fontos lenni. De nem lehet teljesen figyelmen kívül hagyják a gyerekek életkori sajátosságait sem. Milyen körülmények […] - [12-18 hónapos baba napirendje](https://alvastanacsok.hu/12-18-honapos-baba-napirendje/): Ez itt található információk 11 hónapos kortól akár 20 hónapos korig jól használhatók. Gyakran felmerül, hogy vajon más ennyi idős babának milyen a napirendje? Kételkedünk, hogy nálunk rendben van a napirend, mert nagy fontosságot tulajdonít a kultúránk a napirendnek. A napirend szoros összefüggésben van az alvásigénnyel is, az pedig minden babának más, akár sok óra különbség is lehet két baba között. Ezért tegyük tisztába a napirend kérdést és nézzük meg, hogy milyen tényezőket vegyünk figyelembe, mikor kialakítjuk a napirendet egy ilyen nagyobb babánál. Evés, alvás, játék? Hogyan alakítsunk ki 1 éves kor után a rutint? Ha a napirendről van szó, ez […] - [A baba fáradtság jelei](https://alvastanacsok.hu/a-baba-faradtsag-jelei/): Fáradtságjelek (álmosság jelek): félrevezető jelzések, amelyekre nem kell rögtön aludni vinni! Szülőként gyakran halljuk, hogy figyeljük a babánk fáradtságjeleire, mert ha nem fektetjük le időben, túlfárad és nehezen alszik el. De vajon valóban így működik az alvás? A legújabb kutatások szerint a túlfáradás és a fáradtságjelek félreértelmezése sokkal inkább szülői szorongás forrása, mint valódi biológiai jelzés. Nézzük meg, mi áll a háttérben! A túlfáradás – tévhit vagy valóság? A túlfáradás fogalmát sokan úgy értelmezik, hogy ha egy baba túl sokáig van ébren, annyira kimerül, hogy már képtelen elaludni. Dr. Pamela Douglas és kutatótársai szerint azonban a babák alvását elsősorban a homeosztatikus […] - [A baba alvás és altatás tudománya](https://alvastanacsok.hu/a-baba-alvas-es-altatas-tudomanya/): Ha valaha is volt kisbabád, biztosan hallottad már a kérdést: „Jó baba?” A legtöbb szülő reméli, hogy a baba mihamarabb átalussza az éjszakát, hiszen a fáradt és kimerült családok számára az alvás sokszor a legfontosabb téma. Különösen a nyugati világban épült fel egy teljes ipar a babaaltatás köré, amely alvástrénereket, könyveket és online tanfolyamokat kínál, azt ígérve, hogy segít elérni a „szent grált”: egy olyan kisbabát, aki egyedül, a saját kiságyában, megszakítás nélkül alszik éjszaka. Ez az elképzelés azonban nemcsak hogy nem egyetemes, hanem a tudomány szerint kifejezetten eltér attól, ahogyan a csecsemők történetileg aludtak. Ráadásul túlzott követése szorongást és stresszt […] - [Befolyásolja-e a telihold a babák alvását?](https://alvastanacsok.hu/befolyasolja-e-a-telihold-a-babak-alvasat/): A telihold és az alvás kapcsolata régóta foglalkoztatja a szülőket. Sokan hisznek abban, hogy a holdciklus hatással van a babájuk éjszakai pihenésére, és gyakran hallani arról, hogy teliholdkor nehezebb elaltatni a babákat vagy nyugtalanabb az alvásuk éjszaka. De vajon ez tudományosan megalapozott a kisbabák esetében? Mit mond a tudomány? Bár rengeteg anekdotikus beszámoló létezik arról, hogy a holdfázisok hatással vannak az alvásra, a tudomány eddig nem talált erre egyértelmű bizonyítékot, különösen a csecsemők esetében. Egy nemrégiben készült tanulmány ugyan kimutatta, hogy a telihold hatással lehet a gyerekek alvására, de az eredmények azt sugallják, hogy a hatás minimális. A vizsgálat során 7372 […] - [Mikor hagyják el a gyerekek a délutáni alvást?](https://alvastanacsok.hu/mikor-hagyjak-el-a-gyerekek-a-delutani-alvast/): Biztosan te is feltetted már ezt a kérdést magadnak, ha kisgyereked van: mikor jön el az a pillanat, amikor már nem igényli a délutáni alvást? A válasz nem egyszerű, mert minden gyerek más, de a kutatások és a tapasztalatok segíthetnek eligazodni ebben a folyamatban. Mikor szokásos elhagyni a délutáni alvást? Egy átfogó kutatás, amely számos tanulmányt elemzett a gyermekek alvási szokásairól, azt mutatta, hogy: Ezek az adatok természetesen átlagok, és jelentős egyéni eltérések lehetnek. Vannak gyerekek, akik még ötéves korukban is szívesen szundítanak délután, míg mások már hároméves koruk előtt elhagyják a napközbeni alvást. Miért érdemes megtartani a délutáni alvást? A […] - [5 dolog, amit minden újdonsült szülőnek tudnia kell a babák alvásáról](https://alvastanacsok.hu/5-dolog-amit-minden-ujdonsult-szulonek-tudnia-kell-a-babak-alvasarol/): Prof. Helen Ball cikkéből „Miért nem alszik a babám éjszaka?” – talán ez a leggyakoribb és legkimerítőbb kérdés, amit az újdonsült szülők feltesznek. Megetetted, tisztába tetted, ringattad, dédelgetted… és mégis újra felébred. És újra. És újra. És újra. Az emberi újszülöttek rendkívül éretlenül jönnek a világra. Nem tudnak járni, kapaszkodni, sőt még a saját testfunkcióik szabályozása sem megy nekik. Biológiailag úgy vannak „tervezve”, hogy folyamatosan a gondozójuk közelében legyenek – testmelegre, biztonságra, táplálékra és megnyugtatásra van szükségük. Az ébredéseik tehát nem zavarok, hanem túlélési mechanizmusok. Prof. Helen Ball – a csecsemőalvás egyik vezető kutatója – és én hosszú ideje együtt dolgozunk […] - [„Csak egy kis mesét nézünk elalvás előtt…” – Miért nem tesz jót a képernyő a baba alvásának?](https://alvastanacsok.hu/baba-mesenezes/): Ma már szinte minden háztartásban ott van egy okostelefon, tablet vagy tévé, és gyakran teljesen ártalmatlannak tűnik, ha a gyerek néz egy kis mesét vacsora után vagy épp az esti rutin részeként. De vajon tudjuk, hogy ez milyen hatással van a babák és kisgyermekek alvására? A képernyők hatása az alvásra – nem csak „nagyobbaknál” számít A képernyők (legyen az telefon, tablet, tévé) kék fényt bocsátanak ki, ami zavarja a melatonin – az alvást segítő hormon – természetes termelődését. Ez felnőtteknél is gond, de a kicsiknél még inkább, mivel az idegrendszerük fejlődésben van, és sokkal érzékenyebben reagálnak az ingerekre. Ráadásul nem csak […] - [Válaszkész nevelés](https://alvastanacsok.hu/valaszkesz-neveles/): Az anya-baba kapcsolat és az összehangoltság és válaszkészség szerepe A csecsemő és az édesanya közötti kapcsolat nem csupán a gondoskodásról szól, hanem egy finomra hangolt kölcsönhatásról is, amely meghatározó szerepet játszik a baba érzelmi fejlődésében. Egy kutatás szerint már két-három hónapos korban is képesek a csecsemők megkülönböztetni az élő és a nem élő interakciókat, mert azonnal felfedezik a válaszkészség hiányát: nem arra reagál a tévéből az anya (hiába pozitív a reakció), ami éppen a jelenben van és történik. Ez bizonyítja, hogy az emberi kapcsolódás kezdetektől fogva meghatározó lesz az agy fejlődésére és ezen múlik, hogy egy erős és stabil alap alakul-e […] - [4 hónapos baba napirendje](https://alvastanacsok.hu/4-honapos-baba-napirendje/): Az itt található információkat 3 hónapos kortól akár 7 hónapos korig tudod használni. Mit kell tudnod erről az időszakról? A babák fejlődésével folyamatosan változik az alvás-ébrenlét ritmusuk. A 4-6 hónapos kor egy izgalmas időszak, amikor a baba egyre aktívabbá válik, kíváncsian fedezi fel a világot, és ennek megfelelően az alvási szokásai is módosulhatnak. Ebben a cikkben átfogó képet kapsz arról, hogyan nézhet ki egy 4-6 hónapos baba napirendje, milyen kihívásokkal találkozhatsz, és hogyan segíthetsz neki (és magadnak) ebben a változékony időszakban. A 4-6 hónapos baba alvásigénye Ebben az életkorban a babák összes alvásigénye általában napi 10-19 óra között mozog. Ez így […] - [Úgy érzed nem vagy eléggé összehangoldóva babáddal?](https://alvastanacsok.hu/csecsemo-erzelmi-kotodes/): Nem tudod mikor mit szeretne a babád? Az anya-baba kapcsolat és az összehangoltság kulcsfontosságú a csecsemők érzelmi fejlődésében. Egy kutatás során azt vizsgálták, hogyan reagálnak a babák az élő és az előre felvett anyai interakciókra. A kísérlet során a babák élő videókapcsolatban kommunikáltak édesanyjukkal, majd egy korábban rögzített anyai viselkedést vetítettek vissza nekik. Az eredmények azt mutatták, hogy a csecsemők élő interakciók során sokkal többet nézték az anyjukat, míg a felvétel visszajátszásakor gyorsan elveszítették érdeklődésüket, és nyugtalanná váltak. Ez arra utal, hogy már nagyon fiatal korban képesek felismerni a valódi összehangoltságot és annak hiányát. Az attunement, vagyis az összehangoltság azt jelenti, […] - [Mi történik valójában, amikor egy gyermek "túlfáradt"?](https://alvastanacsok.hu/mi-tortenik-amikor-egy-gyermek-tulfaradt/): Professor Helen Ball, a Durham Infancy & Sleep Centre (DISC) vezetője szerint az, amit túlfáradásnak nevezünk, valójában egy érzelmi állapot, amely blokkolja az elalvást. Amikor egy baba fáradt, de nem tud elaludni, annak oka lehet a stressz, a szorongás vagy akár a túlzott ingerek. Ez egy ösztönös túlélési reakció, amely segít ébren maradni, ha veszély leselkedik ránk – még akkor is, ha fáradtak vagyunk. A nap folyamán egy ún. alváskésztetés (sleep pressure) épül fel a szervezetben. Ez az agyban felhalmozódó adenozinoknak köszönhető. Felnőttek esetében ez a folyamat 14-16 óráig tart, de a babák esetében sokkal gyorsabban lezajlik, ezért ők rövidebb ébrenléti […] - [Alváskésztetés - sleep pressure](https://alvastanacsok.hu/alvas-kesztetes/): A csecsemők és kisgyermekek alvása sok szülő számára rejtélyes és kihívásokkal teli terület, de ha megértjük az alváskésztetés (homeosztatikus alvásnyomás) működését, könnyebben alakíthatunk ki megfelelő alvási szokásokat. Mi az alváskésztetés? Az alváskésztetés egy biológiai folyamat, amely az ébren töltött idő során fokozatosan épül fel a szervezetben. Minél hosszabb ideig vagyunk ébren, annál nagyobb az alvás iránti késztetésünk. Egy pihentető alvás után az alváskésztetés alacsony, majd az ébrenlét alatt ismét növekedni kezd. Ez a folyamat természetesen működik csecsemőknél is, de az ő alvási ritmusuk még sok változáson megy keresztül az első hónapokban és években. A teljes alvásmennyiség számít A kutatások szerint a […] - [A baba álmosság jelei](https://alvastanacsok.hu/a-baba-almossag-jelei/): Álmosság jelek: megtévesztő jelzések, amelyek nem mindig jelentik, hogy itt az alvás ideje! Szülőként sokszor halljuk, hogy figyeljük a babánk álmosság jeleire, mert ha nem fektetjük le időben, akkor túlfárad, és nehezen alszik el. De vajon valóban így működik az alvás? A legfrissebb kutatások szerint a túlfáradás és az álmosság jeleinek téves értelmezése gyakran inkább a szülői szorongást fokozza, mintsem valós biológiai jelzést adna. Nézzük meg, mi áll a háttérben! A túlfáradás – valós probléma vagy tévhit? A túlfáradás fogalmát sokan úgy értelmezik, hogy ha egy baba túl sokáig van ébren, annyira kimerül, hogy már képtelen elaludni. Dr. Pamela Douglas és […] - [A rácsvédő veszélyes lehet – új kutatás figyelmezteti a szülőket](https://alvastanacsok.hu/a-racsvedo-veszelyes-lehet-uj-kutatas-figyelmezteti-a-szuloket/): Sok szülő úgy gondolja, hogy a rácsvédő puha, kényelmes és biztonságosabbá teszi a kiságyat. Egy új kutatás azonban határozottan rávilágít arra, hogy ezek a látszólag ártalmatlan kiegészítők komoly veszélyt jelenthetnek a babákra nézve – sőt, halálos kimenetelű baleseteket is okozhatnak. A The Lullaby Trust nevű brit szervezet most hivatalosan is arra kéri a szülőket, hogy távolítsák el a rácsvédőket a kiságyakból, miután egy amerikai tanulmány aggasztó adatokat közölt. A Washingtoni Egyetem Orvostudományi Kara által készített tanulmány (megjelenés: Journal of Pediatrics, 2015. november 24.) szerint 1985 és 2012 között 48 csecsemőhalál volt egyértelműen a rácsvédőkhöz köthető. Emellett 146 olyan esetet is rögzítettek, […] - [A baba sírásának megértése: Nicolas Mathevon kutatásainak tanulságai](https://alvastanacsok.hu/a-baba-sirasanak-megertese/): A friss szülőként egyik legnagyobb kihívás, hogy megértsd, mit szeretne a babád kifejezni a sírással. Úgy érezheted, hogy valami nincs rendben veled, ha nem tudod azonnal felismerni, mikor éhes, fáradt vagy fájdalma van a kicsinek. Nicolas Mathevon kutatásai azonban megnyugtató eredményeket hoztak: a baba sírásának értelmezése nem egy veleszületett kognitív képesség, hanem egy tanulási folyamat, amely idővel és tapasztalattal alakul ki és finomodik. Tulajdonképpen nem is a sírás felismerése a kulcs, hanem a sírásra adott válaszban ügyesedsz meg. A sírás felismerése nem veleszületett képesség Mathevon és kutatócsoportja megállapította, hogy azok a felnőttek, akiknek nincs tapasztalatuk csecsemőkkel, általában nem tudják pontosan megkülönböztetni […] - [Hogyan találd meg az egyensúlyt kisbabás szülőként?](https://alvastanacsok.hu/hogyan-talald-meg-az-egyensulyt-kisbabas-szulokent/): A válaszkész szülőség kihívásai „Nem bírom tovább!” – hányszor mondtad ma már ki? Nem bírod, hogy folyton kézben van. Leszakad a derekad, mert nem tudod letenni egy percre sem a kisbabád? Hogyan találhatsz egyensúlyt a baba biológiai szükségletei és a saját korlátaid között, különösen olyan érzékeny területeken, mint az alvás, altatás, ahol a baba biológiai szükségletét a folyamatos testközelségre olyan heves tagadja a társadalmunk? Ebben a cikkben segítek eligazodni, és praktikus tanácsokat adni, hogy könnyebb legyen a gondoskodás. Miért „többemberesek” a babák? Biztos te is hallottad már ezt a kifejezést: többemberes baba. Tudtad, hogy az embergyerek az egyik leggyámoltalanabb utód az […] - [Válaszkész, igény szerinti cumisüveges gondoskodás – szemlélet, támogatás, szakmai érvek](https://alvastanacsok.hu/valaszkesz-igeny-szerinti-cumisuveges-gondoskodas-szemlelet-tamogatas-szakmai-ervek/): Mi az a válaszkész, igény szerinti cumisüveges gondoskodás?Az UNICEF ajánlása alapján az igény szerinti cumisüveges táplálás a válaszkész szülői jelenléten alapuló etetési forma. Lényege, hogy az etetés nem időhöz vagy előre meghatározott mennyiségekhez kötött, hanem a baba jelzéseihez igazodik – ugyanúgy, ahogy az igény szerinti szoptatásnál. A baba akkor eszik, amikor éhes, és annyit, amennyire szüksége van, közben testközelségben, szemkontaktussal, gyengéd kapcsolódásban van a gondozójával. Hogyan segíthetjük a szülőket ennek alkalmazásában? Szakmai érvek a módszer mellett Összefoglalás – A cumisüveges etetés lehet válaszkész és szeretetteljes Az igény szerinti cumisüveges gondoskodás azt üzeni a szülőknek: nem az számít, hogy a mellből vagy […] - [Mindfulness: a tudatos jelenlét](https://alvastanacsok.hu/mindfulness-a-tudatos-jelenlet/): Mi az a mindfulness, és miért érdemes foglalkozni vele? Képzeld el, hogy egy búgócsiga módjára éled az életed – a feladatok és elvárások örvényében pörögsz, miközben próbálsz mindennek megfelelni. A gyerekek, a háztartás, a munka, és a számtalan apró teendő között úgy érezheted, hogy elveszel, és magadra már alig marad időd. Ez az érzés sokak számára ismerős, mégis van egy egyszerű, mégis hatásos eszköz, amely segíthet kiszabadulni ebből a mókuskerékből: a mindfulness. Mit jelent a mindfulness? A mindfulness, magyarul „tudatos jelenlét”, egy olyan mentális állapot, amelyben teljes figyelmünkkel jelen vagyunk a pillanatban, anélkül hogy ítélkeznénk vagy változtatni akarnánk rajta. Nem arról […] - [1 hónapos baba napirend](https://alvastanacsok.hu/1-honapos-baba-napirend/): Alvásigény Az első hetekben már is a babák alvásigénye nagyon különböző lehet. Az is normális, ha csak 8-9 órát alszik a babád, összesen 24 órában. És az is, hogy ha 19 órát alszik összesen a babád. Az átlagos alvásigény így 14-15 órára jön ki. Ez az, amit a táblázatokban láthatsz. De ez nem jelenti azt, hogy ennyit KELL! aludnia egy babának, a te babádnak. Hiszen a babák 96%-a 9 és 19 óra között alszik. Éjszaka mennyit alszik az 1 hónapos baba? Éjszaka átlagosan 8 órát alszanak a babák, az első hetekben. De lehet, hogy a te babád 12 órát is alszik. […] - [Az önegyüttérzés: az igazi szülői szupererő](https://alvastanacsok.hu/onegyutterzes-az-igazi-szuloi-szuperero/): Mi az önegyüttérzés, és miért fontos? Az önegyüttérzés az a képesség, hogy ugyanazzal az elfogadással és szeretettel fordulj saját magad felé, mint ahogyan egy barátodhoz vagy gyermekedhez tennéd. Szülőként hajlamosak vagyunk másokat előtérbe helyezni, és elfelejteni, hogy mi magunk is számítunk. Az önegyüttérzés gyakorlása kulcsfontosságú ahhoz, hogy a stresszt kezelni tudjuk, töltődjünk, és hosszútávon is képesek legyünk támogatást nyújtani családunk számára. Hogyan gyakorolhatod az önegyüttérzést? Miért fontos az önegyüttérzés a szülői szerepben? Amikor önmagad iránt együttérző vagy, akkor példát mutatsz a gyermekednek arról, hogyan bánjon saját magával. Ez különösen fontos a gyermek érzelmi intelligenciájának fejlődésében, hiszen a szülő viselkedése nagy hatással […] - [Biztonságos együttalvás](https://alvastanacsok.hu/biztonsagos-egyuttalvas/): Az anya és a baba, de akár apa együttalvása is egy ősi, természetes ösztön, biológiailag meghatározott emberi faji sajátosság, amelyet múltban és jelenben a legtöbb kultúrában meg is találunk. Kivéve a mi nyugati kultúránkat, ami rendkívül ellenzi és veszélyesnek tartja az együttalvást. Holott Ázsiában is például az a norma, hogy a szülők együtt alszanak futonokon a kisbabákkal és nagyobb gyerekekkel is. Azonban vannak olyan helyzetek, amelyek veszélyessé tehetik ezt az együttalvást. Ázsiába az anyák alacsony dohányzási szokásai miatt lehet, hogy a bölcsőhalálnak még hírét sem hallották, ugyanakkor a nyugati társadalmakban nagyon gyakori a hirtelen csecsemőhalál. Mégis hogyan kerülhetjük el ezeket a […] - [Miért fontos, hogy szülőként ott legyünk a babánk mellett elalváskor?](https://alvastanacsok.hu/szulokent-legyunk-ott-a-babank-mellett-elalvaskor/): Belépni ebbe a világba: egy újszülött szemszögéből Képzeld el, milyen érzés lehet egy újszülöttnek belépni ebbe a világba. Minden új, minden ismeretlen. A teste, az idegrendszere még fejletlen, önmagában nem képes megnyugodni, lecsendesedni, megérteni: biztonságban van. Az idegrendszer fejlődése: miért van szükség ránk? Csecsemőkorban idegrendszerünk annyira éretlen, hogy szükségünk van valaki másra, aki segít szabályozni. Valakire, aki tart minket, aki a simogatás, a ringatás, az érintés nyelvén közvetíti felénk:Szeretve vagy. Védve vagy. Helyed van ebben a világban. Mi történik elalváskor? Ezért olyan fontos, hogy ott legyünk a babánk mellett, amikor elalvásra készül.Nemcsak arról van szó, hogy gyorsabban álomba szenderül – bár […] - [Hogyan segít a mozgás a jobb alvásban?](https://alvastanacsok.hu/hogyan-segit-a-mozgas-a-jobb-alvasban/): A mozgás nem csupán az egészséged megőrzése szempontjából fontos, hanem kulcsszerepet játszhat a jobb alvás biztosításában is. Testünk mozgásra van tervezve, és a szülés után sem szabad megfeledkeznünk róla – sőt, talán épp ilyenkor a legfontosabb, hogy aktívan gondoskodjunk magunkról. Miért fontos a mozgás szülés után? A szülés óta eltelt időnek megfelelő, fokozatos mozgás biztosítja a jó vérkeringést, ezáltal szöveteink megfelelő tápanyagellátását. A kötőszöveti rendszerünk – amely mint egy 3D pókháló, körbeveszi minden szervünket és izmainkat – rugalmassága és ereje meghatározza a jólétünket. A mozgás által létrejövő „jó stressz” (ún. eustressz) erősíti és rugalmasabbá teszi a testünket. Ez nemcsak fizikailag tölt […] - [Hogyan aludj eleget gyerek(ek) mellett?](https://alvastanacsok.hu/hogyan-aludj-eleget-gyerekek-mellett/): Könnyű azt mondani! Persze aludjak, de mikor? Tudom amikor a baba is alszik… ő meg sose alszik… Lehetetlen? Nem az! Az alvás nem luxus, hanem alapvető szükséglet – hihetetlen, hogy milyen fontos szerepet játszik az életünkben. Ha nem alszunk eleget, semmi sem működik rendesen. De mi a helyzet, ha gyerekek mellett kellene ezt megoldani? Talán lehetetlennek tűnik, de hadd mondjam el: nem az! Én magam is szülő vagyok, és pontosan tudom, hogy milyen nehézségekkel jár az elegendő alvás biztosítása. De van megoldás. Az első és legfontosabb lépés, hogy az alvást valóban prioritássá tegyük. És igen, ez azt jelenti, hogy minden más […] - [A baba sírás jelentése és felismerése: Mit mutatnak Nicolas Mathevon kutatásai?](https://alvastanacsok.hu/a-baba-siras-jelentese-es-felismerese/): A baba sírás szerepe A baba sírása az egyik legfontosabb kommunikációs eszközük, amellyel érzelmi állapotukat és szükségleteiket jelzik a gondozóik felé. Az alapvető sírásformák közé tartozik az éhség, a fáradtság, a megnyugtatás igény és a fájdalom kifejezése. Különösen fontos a fájdalmat jelző sírás felismerése, mert ez a jelzés azonnali választ és gondoskodást igényel. A kutatás háttere Nicolas Mathevon és munkatársai azt vizsgálták, hogy az emberek milyen mértékben képesek azonosítani a baba sírásának okát, különösen a fájdalmat kifejező sírást. Az eddigi feltételezések szerint az emberi hallás veleszületett képességekkel rendelkezik a baba sírások értelmezésére, de a legfrissebb kutatások azt mutatják, hogy a tapasztalat […] - [Miért kell annyit ringatni a babákat?](https://alvastanacsok.hu/miert-kell-annyit-ringatni-a-babakat/): A mozgás szerepe a baba fejlődésében Te is azt tapasztalod, amit nagyon sok szülő, hogy a babád csak akkor alszik el, ha ringatod, tolod a babakocsiban, hordozod vagy finoman rázogatod a popóját? Ha a mozgás megáll, a babád felébred vagy nyugtalanná válik? De vajon miért van ez? A válasz az idegrendszer fejlődésében rejlik. A kisbabák nemcsak az érintés által érzékeli a környezetét, hanem rendkívül fontos szerepet játszik a mozgás is a fejlődésében. Az egyenletes, ritmikus mozgás megnyugtatja őt, segíti az idegrendszeri fejlődést és stabilizálja a biológiai funkciókat, mint például a légzést és a szívritmust. Harlow szőranya-kísérlete: a kötődés jelentősége A babák […] - [Hogyan bírjuk ki az első éveket? – praktikus tippek az anyai kimerültség ellen](https://alvastanacsok.hu/hogyan-birjuk-ki-az-elso-eveket-praktikus-tippek-az-anyai-kimerultseg-ellen/): Az első néhány év egy kisgyerekkel mind fizikailag, mind mentálisan óriási kihívás lehet. Az éjszakai gondoskodás, a szoptatás, a folyamatos készenlét, valamint a háztartási teendők és más családi kötelezettségek lehet, hogy már téged is a kimerültség szélére. Hogyan lehet ezt mégis jól csinálni, ép ésszel és lélekkel? A válasz kulcsa: egyedül nem. Miért van szükség egy egész falura? A mondás szerint egy gyerek felneveléséhez egy egész falura van szükség. Ma azonban legtöbben izoláltan élünk, távol a családtól, barátoktól, közösségektől. Ez a kedvezőtlen társadalmi berendezkedés azonban nem jelenti azt, hogy mindent egyedül kell megoldanunk. Egy erős csapat – akár a közvetlen környezetünkből, […] - [A "többemberes" baba](https://alvastanacsok.hu/a-tobbemberes-baba/): Mit tehetsz, ha a gyermeked nagy igényű? Szülőnek lenni amúgysem egyszerű, de az egyik legnagyobb megpróbáltatás, amikor úgy érzed, hogy a te babád teljesen más, mint a körülötted lévő babák. Ő az, akit gyakran „többemberes”-ként, azaz nagy igényű babaként (high-need baby) emlegetnek. De mit is jelent ez pontosan, és hogyan lehet kezelni egy ilyen helyzetet? Merüljünk el a témában! Mit jelent a „többemberes”? A „high need baby” kifejezést Dr. William Sears gyermekorvos és felesége, Martha Sears vezették be, akik maguk is nyolc gyermek szülei. A fogalom olyan babákra utal, akik az átlagnál intenzívebb figyelmet, törődést és jelenlétet igényelnek. Ez nem jelenti […] - [DRRRASZTIKUS ALVÁSTRÉNING®](https://alvastanacsok.hu/drrrasztikus-alvastrening/): Hölgyeim és uraim! Világszenzáció! Kíváncsi rá, hogyan érheti el, hogy a gyermeke átaludja az éjszakát? Messze földön híres alvásszakértőnk, Szalmár Kandi csak itt és csak most AKCIÓsan bemutatja garantáltan működő Drrrasztikus Alvástréning® módszerét! Ez a módszer kíméletes, mint a játszótéri gumigranulátum! Egyetlen gyermeklélek sem fog megsérülni, Önnek pedig szülőként nem kell megkeményítenie a szívét! Maradjon népszerű szülő, a Drrrasztikus Alvástréning® elvégzi Ön helyett a piszkos munkát! Készen áll rá, hogy belekezdjen? Már eleget nem-aludt vagy eleget hallgatta a rémtörténeteket, hogy mennyire nem fog aludni? Akkor itt az idő, hogy professzionális segítőnk kezébe helyezze a sorsát! Kövesse lépésről lépésre a Drrrasztikus Alvástréning®et, […] - [6 hónapos baba napirendje](https://alvastanacsok.hu/6-honapos-baba-napirendje/): Az itt található információkat 6 hónapos kortól akár 9 hónapos korig tudod használni. Mit kell tudnod erről az időszakról? A babák fejlődésével folyamatosan változik az alvás-ébrenlét ritmusuk. A 6 hónapos kor egy izgalmas időszak, amikor a baba a mozgásfejlődéssel igazán kinyílik a világ és elkezd tőled eltávolodni a babád önállóan. Természetes, hogy az alvás is változik. Ebben a cikkben átfogó képet kapsz arról, hogyan nézhet ki egy 6-8 hónapos baba napirendje, milyen kihívásokkal találkozhatsz, és hogyan segíthetsz neki (és magadnak) ebben a még mindig nagyon változékony időszakban. A 6-8 hónapos baba alvásigénye Ebben az életkorban a babák összes alvásigénye általában napi […] - [Miért nem működik az a tanács, hogy "tömd meg a babád vacsoránál, és éjszaka nem ébred majd fel"?](https://alvastanacsok.hu/ha-megtomom-jobban-alszik/): Rengeteg szülő kapta már meg azt a jószándékú tanácsot, hogy ha a babát este „jól megtömik”, akkor éjszaka nem fog felébredni. Ez az elképzelés könnyen hihető lehet, hiszen logikusnak tűnik: ha tele van a baba gyomra, nem fog ébredni, hiszen csak azért ébred, mert éhes. De a valóságban ez a módszer ritkán hoz eredményt, és sokszor még tovább nehezíti az alvást. Ebben a cikkben megvizsgáljuk, hogy miért nem működik ez a megközelítés, és mit tehetsz azért, hogy segítsd a babád éjszakai alvását. A „jól megtömöm” aludni fog mítosza A „tömd meg a babád vacsoránál” történetének gyökerei régre nyúlnak vissza. Nagyon szeretek […] - [Miért meditáljak?!](https://alvastanacsok.hu/miert-meditaljak/): A mindfulness meditáció, vagy tudatos jelenlét meditáció, az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb figyelmet kapott a tudományos közösségben. Számos kutatás vizsgálta hatásait, és eredményeik alapján a meditáció gyakorlása több területen is pozitív változásokat idézhet elő. Stresszcsökkentés és szorongás enyhítése A mindfulness meditáció egyik legismertebb előnye a stressz és a szorongás csökkentése. Az ELTE kutatói által végzett vizsgálat szerint a meditációs programok hozzájárulhatnak a stresszhormonok szintjének csökkentéséhez, bár mentális betegségek esetében ez a hatás kevésbé volt jelentős. Alvásminőség javítása A meditáció rendszeres gyakorlása javíthatja az alvás minőségét. Tanulmányok kimutatták, hogy a meditálók hosszabb ideig és mélyebben alszanak, valamint képesek enyhíteni az álmatlanság tüneteit. […] - [Alvajárás gyerekkorban](https://alvastanacsok.hu/alvajaras-gyerekkorban/): Mi az alvajárás tulajdonképpen? Az alvajárás félelmetes dolog. Aggódunk, hogy az alvajáró gyerek kárt tesz magában. Van okunk erre? Valójában nem alaptalan a félelmünk: alvajáráskor (latin nevén szomnambulizmus) az agy mérlegelő, döntéshozó központja inaktív. Ez azt jelenti, hogy az alvajáró nem mérlegel és belemehet olyan veszélyes helyzetbe, amibe nappal, mikor észnél van, nem menne. Ugyanakkor az alvajárónál a cselekvésekért felelős területek aktívak maradnak, így a berögzült, különösebb koncentrációt nem igénylő tevékenységeket tudják végezni az érintettek. Ezért nyitnak ki ajtót, mennek el wc-re stb.. Az alvajárás tehát nem tudatos, ilyenkor nincs magánál az illető, nem tud kommunikálni sem. Ezért sem fog emlékezni […] - [Hogyan segítheted a 10-18 hónapos babádat korábbi esti elalváshoz?](https://alvastanacsok.hu/hogyan-segitheted-a-10-18-honapos-babadat-korabbi-esti-elalvashoz/): Ha a babád este csak 11-kor vagy éjfélkor alszik el, az nemcsak neked, hanem neki is fárasztó lehet. A megoldás a napirendben rejlik. Ebben a cikkben lépésről lépésre megmutatjuk, hogyan állíthatsz be egy olyan ritmust, ami segít az esti elalvás időpontjának előbbre hozásában. Mi befolyásolja az esti elalvást? A bioritmus, a nappali alvások időpontja és hossza, valamint a reggeli ébredés mind kulcsfontosságú. Ha babád reggel későn kel, vagy napközben túltolja az alvásokat, az esti elalvás időpontja áttolódhat. Az alvás rendszerességének kialakítása 2-3 hetet is igénybe vehet, de ez elengedhetetlen ahhoz, hogy egy stabil napirendhez igazodjatok. Hogyan állíts be egy működő napirendet? […] - [A babád túlfáradásától félsz?](https://alvastanacsok.hu/tulfaradas-baba/): Túlfáradás: mítosz vagy valóság? Te is biztos megkaptad már, hogy vigyázz, hogy nehogy a babád túlfáradjon, mert akkor nehezebben alszik el és nyugtalanabbul is alhat. Azonban a legfrissebb idegbiológiai kutatások azt mutatják, hogy a túlfáradás és a túlstimuláció fogalma nemcsak hogy nem bizonyított, de még árt is: felesleges stresszt okoz és bezavar abba, hogy jobban összehangolódj a babáddal és értelmezni tudd a babád jelzéseit. A baba természetes szükségletei A babák veleszületett szükséglete, hogy gazdag és változatos szenzoros ingerek érjék. Az otthoni környezet azonban gyakran nem elég izgalmas számukra, így ha nyűgösnek tűnnek, dörzsölik a szemüket, ásítoznak, a fülüket piszkálják az nem […] - [Baba ébrenléti idő (ébrenléti ablakok) korok szerint](https://alvastanacsok.hu/baba-ebrenleti-ido-korok-szerint/): Ha te is megszállottan nézed az órát és figyeled az ébrenléti időket, ébrenléti ablakokat, hogy nehogy túlfáradjon a babád, akkor ez az írás neked szól! Honnan tudom, hogy mennyi a babám ébrenléti ideje? Ha bújod a netet, akkor sok olyan cikket találsz, amiben arról esik szó, hogy mennyit kell egy adott korú babának fent lenni és mikor vidd aludni. Általában arra térnek ki a cikkek, hogy figyelni kell az álmosság jeleit és ha látod, hogy dörzsöli a szemét, ásít a babád, akkor gyorsan fuss is vele aludni. Mert ha nem altatod el rögtön mikor a varázslatos ébrenléti idő letelik, akkor túlfárad […] - [Együttalváspártiak vagyunk? Hordozáspártiak vagyunk? Szoptatáspártiak vagyunk?](https://alvastanacsok.hu/egyuttalvaspartiak-vagyunk/): BIZONY ÁM! De tudjátok, ez nem valami naiv ráérzés bennünk: hosszú és göröngyös úton át jutottunk el oda, hogy végre rá merjük bízni magunkat a belső hangunkra, érzéseinkre. Útközben sokat tanultunk a kis- és nagy babák, apró és nagyobbacska gyerekek igényeiről, életkori sajátosságairól, evéséről, alvásáról és testkontaktus-szükségletéről. És persze sokat tudunk a külön alvásról, az órára etetésről, sőt arról is, hogy a babát a folyosó végi külön szobájának kiságyába kell tenni és nem szabad altatni (legfőképpen cicin nem!). MERT JÁRTUNK OTT. MIND ÍGY KEZDTÜK. Mindkét útnak ismerjük a buktatóit – mert már elbuktunk bennük. Tudjuk, hogy baráti kézbe kapaszkodva könnyebb felállni: ezért dolgozunk azon évek óta, hogy a […] - [Együttalvás – de hogyan? Tippek alvási elrendezésekre](https://alvastanacsok.hu/egyuttalvas-de-hogyan-tippek-alvasi-elrendezesekre/): A éjszakai testközelség áldásait akkor élvezhetitek, ha a baba karnyújtásnyi távolságon belül alszik hozzátok képest. Ezt sokféleképpen meg lehet oldani, és ahogy a gyerek(ek) nő(nek), vagy akár a ti igényeitek is változnak, érdemes rugalmasan változtat(gat)ni, hogy hogyan alszotok együtt. Gyakorlati tippeket szeretnénk itt adni a megvalósításhoz a teljesség igénye nélkül, tömören, gondolatébresztőként. Legyen elég nagy az ágyatok! Ez nagyon fontos a pihenéshez. Növeljétek meg az ágy felületét bárhogyan – csak legyen biztonságos. Minél kevesebb költséggel jár a változtatás, és minél rugalmasabb konstrukció a végeredmény, annál jobb, mert annál könnyebben és könnyebb szívvel fogtok rajta változtatni, amikor úgy hozza az élet. Sokat segít az […] - [Szokás vagy szükséglet? A családi ágy és a gyerekek érzelmi biztonsága](https://alvastanacsok.hu/szokas-vagy-szukseglet/): A gyermeknevelés egyik legnagyobb kihívása, hogy megértsük, mi számít valódi szükségletnek, és mi az, amit a szokás alakít ki. A gyermekek érzelmi és biológiai szükségleteinek kielégítése körüli viták évtizedek óta napirenden vannak. Tine Thevenin a családi ágyról írt könyvében olyan alapvető kérdéseket vetett fel, amelyek máig aktuálisak a szülők számára. Biológiai szükséglet vagy szülői tévhit? Az ember alapvető szükségletei – mint az élelem, alvás, érintés és szeretet – biológiai meghatározottságúak. Maria Montessori szavaival élve, „ahhoz, hogy kiteljesedjünk, meg kell tanulnunk szeretni az embereket és használni a tárgyakat, nem fordítva.” Ezzel összhangban Salk – a gyermekbénulás elleni szer feltalálója – is azt […] - [The witching hour: a boszorkány óra babáknál](https://alvastanacsok.hu/a-boszorkany-ora-babaknal/): A „boszorkányóra” egy olyan időszak, amikor egy egyébként nyugodt baba rendkívül nyűgös lesz. Általában minden nap 17:00 és 23:00 óra között jelentkezik, és néhány perctől akár több órán át is tarthat. A legtöbb babánál ez az időszak 2-3 hetes korban kezdődik, és 6 hetes korban éri el a csúcspontját. Írja az internet… Járjuk körül mi is történik ebben a korban, hogy jobban megértsük az időszak tétjét és hátterét. Miért pont az esti órák a nehezek? Ha amúgy napközben csak eszik-alszik a pár hetes babád, akkor nagyon meglepő, hogy este miért kell ördögűzést tartanod, hogy végre letehesd aludni. Pedig sok minden történik […] - [Hibázni szülőként](https://alvastanacsok.hu/hibazni-szulokent/): Hibázás mint a szülőség természetes része: miért elég, amit teszel? Hibázás: a szülőség elkerülhetetlen velejárója Szülőként gyakran érezzük \gy nyomást, hogy mindent tökéletesen csináljunk. A baba alvása, az etetési rutinok vagy akár az érzelmi biztonság megteremtése mind olyan területek, ahol azt gondoljuk, nincs helye hibáknak. Mégis, a valóság az, hogy hibázni nemcsak normális, hanem szükségszerű is. A hibáink azok, amelyekből tanulhatunk, fejlődhetünk, és amelyek által jobban megérthetjük gyermekeink valódi igényeit. Miért éreznek bűntudatot a szülők? A mai modern szülőség sokszor összehasonlításokkal, külső elvárásokkal és az „elég jó szülő” ideájával van teli. Az interneten, könyvekben vagy különféle tanácsadó oldalakon látott tökéletes képek […] ## Pages - [Szakmai tevékenységeim](https://alvastanacsok.hu/szakmai-tevekenysegeim/) - [Ki gondoskodik rólad drága segítő?](https://alvastanacsok.hu/ki-gondoskodik-rolad-draga-segito/) - [Ki gondoskodik rólad? teszt eredmény](https://alvastanacsok.hu/ki-gondoskodik-rolad-2/) - [Ki gondoskodik rólad?](https://alvastanacsok.hu/ki-gondoskodik-rolad/) - [Nálam végzett alvástanácsadók](https://alvastanacsok.hu/kalmar-szandinal-vegzett-alvastanacsadok/) - [Szakember képzés](https://alvastanacsok.hu/szakember-kepzes/) - [Alvás, altatás kézikönyv](https://alvastanacsok.hu/baba-alvas-altatas-kezikonyv/) - [Mentor program](https://alvastanacsok.hu/mentor-program/) - [Éjszakai műszak jelentkezés](https://alvastanacsok.hu/ejszakai-muszak-jelentkezes/) - [Éjszakai műszak](https://alvastanacsok.hu/ejszakai-muszak/) - [Alvás, altatás a családban - továbbképzés szakembereknek](https://alvastanacsok.hu/alvas-altatas-a-csaladban-tovabbkepzes-szakembereknek/) - [Ingyens](https://alvastanacsok.hu/ingyens/) - [Alvástanácsadói opciók](https://alvastanacsok.hu/alvastanacsadoi-opciok/) - [PODCAST](https://alvastanacsok.hu/podcast/) - [Alvástanácsadói képzés](https://alvastanacsok.hu/alvastanacsadoi-kepzes-erdeklodes/): Köszönöm a bizalmadat, nagyon örülök, hogy érdekel a képzés! Szeretnéd, hogy telefonon válaszoljak a kérdéseidre a képzéssel kapcsolatban? Töltsd ki az űrlapot és hívni foglak! - [Mozgásfejlődés](https://alvastanacsok.hu/mozgasfejlodes/) - [Ingyenes](https://alvastanacsok.hu/ingyenes/) - [Napirend kérdéssor](https://alvastanacsok.hu/napirend-kerdessor/) - [Tápszeres baba](https://alvastanacsok.hu/tapszeres-baba/): Cumisüveggel, igény szerint Etetem. Altatom. Ha nyűgös, próbálom megnyugtatni. Így gondolkodunk, amikor a tápszeres babánkról gondoskodunk. De lehet ezt másképp is csinálni! Igény szerint. Ha nem szopik, akkor mi az, hogy igény szerint?! Amikor szopiznak a babák, akkor megnyugszanak, jóllaknak és elalszanak. Egyszerre. Ez a tápszeres táplálás során is meg tud valósulni! Itt olvass tovább erről. Azt gondoljuk, hogy a cumisüveg egyszerűen etetésre való… Pedig a tápszeres baba is meg tud nyugodni, el tud aludni a cumisüvegen, úgyanúgy, ahogy a szopis baba a mellen. Nekünk való ez az igény szerinti cumisüveges gondoskodás? Mindenképp, ha VÉLEMÉNY ⭐⭐⭐⭐⭐ “4 hónapos lesz pénteken a kislányom, […] - [Alvás, altatás az első évben](https://alvastanacsok.hu/alvas-altatas-webinarium/): INGYENES webinárium Kalmár Szandival 2024. június 21. 11 óravisszanézhető - [Alvástanácsadói képzés adatok](https://alvastanacsok.hu/alvas-tanacsadoi-kepzes-adatok/) - [Blog](https://alvastanacsok.hu/baba-altatas-blog/) - [Rólam](https://alvastanacsok.hu/rolam-kalmar-szandi/): Kalmár Szandi baba alvásszakértő - [Alvástanácsadói képzés](https://alvastanacsok.hu/alvas-tanacsadoi-kepzes/) - [Vélemények](https://alvastanacsok.hu/velemenyek/) - [Baba alvás, altatás](https://alvastanacsok.hu/) - [Kapcsolat](https://alvastanacsok.hu/kapcsolat/) - [Adatkezelési tájékoztató](https://alvastanacsok.hu/adatkezelesi-tajekoztato/): Adatkezelési tájékoztató Adatkezelési tájékoztató Tartalomjegyzék Adatkezelő Név: Kalmár Alexandra EV Székhely: 1144 Budapest, Füredi u. 11/c 3.em. 12.a. Levelezési cím, panaszkezelés: 1144 Budapest, Füredi u. 11/c 3.em. 12.a. E-mail: info@alvastanacsok.hu Telefonszám: +36305651759 Weboldal: https:/alvastanacsok.hu/ Adatvédelmi tisztviselő Név: Kalmár Alexandra Levelezési cím: 1144 Budapest, Füredi u. 11/c 3.em. 12.a. E-mail cím: szandi@alvastanacsok.hu Telefonszám: +3630/565-17-59 Tárhelyszolgáltató Név: A Sensei tanfolyamkezelő rendszer tárhelyszolgáltatója, Hosting szolgáltató Hostinger International Ltd. Levelezési cím: 61 Lordou Vironos Str, 6023 Larnaca, Cyprus, support@hostinger.com A webshop üzemeltetése során végzett adatkezelések leírása A cookie-k használatával kapcsolatos tájékoztatás Mi az a cookie?Az Adatkezelő a honlap látogatása során úgynevezett cookie-kat (sütiket) használ. A cookie betűből és számokból álló információcsomag, amit honlapunk az Ön böngészőjének küld […] - [ÁSZF](https://alvastanacsok.hu/aszf/) - [Baba blog](https://alvastanacsok.hu/blog-3/) - [Fiókom](https://alvastanacsok.hu/fiokom/) - [Pénztár](https://alvastanacsok.hu/penztar/) - [Kosár](https://alvastanacsok.hu/kosar/) - [Webshop](https://alvastanacsok.hu/webshop/) - [Tanfolyamaim](https://alvastanacsok.hu/tanfolyamaim/) - [Tanfolyamok](https://alvastanacsok.hu/tanfolyam-attekintes/) ## Products - [Baba alvás, altatás - beszélgetés](https://alvastanacsok.hu/termek/alvas-altatas-beszelgetes/) - [Alvásról, altatásról ikres anyukákkal](https://alvastanacsok.hu/termek/iker-baba-alvas-altatas-webinarium/) - [Baba alvás, altatás - élő kérdezz-felelek Debrecenben](https://alvastanacsok.hu/termek/baba-alvas-altatas-debrecen/) - [Baba napirend](https://alvastanacsok.hu/termek/baba-napirend/) - [Sokszor ébred éjjel a babád? WEBINÁRIUM](https://alvastanacsok.hu/termek/sokszor-ebred-ejjel-webinarium/) - [Éjszakai műszak LIVE](https://alvastanacsok.hu/termek/ejszakai-muszak-live/) - [Baba alvásról, altatásról - tudás és magabiztosság szülőknek és szakembereknek](https://alvastanacsok.hu/termek/baba-alvas-altatas-szuloknek-szakembereknek/) - [Esetmegbeszélő workshop 2026.04.21.](https://alvastanacsok.hu/termek/esetmegbeszelo-workshop/) - [Alvás, altatás kézikönyv + kísérő videósorozat](https://alvastanacsok.hu/termek/alvas-altatas-kezikonyv-videosorozat/) - [Az Alvás Világnapja 2026.](https://alvastanacsok.hu/termek/az-alvas-vilagnapja-2026/) - [Neked való az alvástanácsadó képzés? - ingyenes infóest](https://alvastanacsok.hu/termek/alvastanacsado-kepzes-informacios-est/) - [Vállalkozásra fel 2026-ban is! workshop](https://alvastanacsok.hu/termek/vallalkozasepites-workshop-2/) - [Baba túlfáradás WEBINÁRIUM](https://alvastanacsok.hu/termek/baba-tulfaradas-webinarium/) - [Személyre szabott ajándék 🎁](https://alvastanacsok.hu/termek/baba-alvas-altatas-ajandek/) - [Alvás és altatás együttérzéssel konferencia](https://alvastanacsok.hu/termek/baba-alvas-altatas-konferencia/) - [Napirend 0-2 éves korig WEBINÁRIUM](https://alvastanacsok.hu/termek/napirend-webinarium/) - [Alvás, altatás nyári kérdések WEBINÁRIUM](https://alvastanacsok.hu/termek/alvas-altatas-nyaron-nyaralaskor-babaval/) - [Alvás, altatás a családban tanfolyam](https://alvastanacsok.hu/termek/alvas-altatas-a-csaladban-tanfolyam/) - [Önismereti workshop](https://alvastanacsok.hu/termek/onsimeret-workshop/) - [Alvás, altatás KÉRDEZZ-FELELEK](https://alvastanacsok.hu/termek/alvas-altatas-kerdezz-felelek/) - [Alvás, altatás a családban: alvástanácsadói képzés](https://alvastanacsok.hu/termek/alvas-altatas-a-csaladban-alvastanacsadoi-kepzes-reszletre-2/) - [Alvás, altatás a családban](https://alvastanacsok.hu/termek/alvas-altatas-a-csaladban-tovabbkepzes/) - [Alvás, altatás 1 éves kor után WEBINÁRIUM](https://alvastanacsok.hu/termek/alvas-altatas-egy-eves-kor-utan-webinarium/) - [Letölthető meditáció álmatlanság ellen](https://alvastanacsok.hu/termek/letoltheto-meditacio-almatlansag-ellen/) - [Hasfájás baba tanfolyam](https://alvastanacsok.hu/termek/hasfajas-baba-tanfolyam/) - [Hasfájós baba | tanácsadás [30p]](https://alvastanacsok.hu/termek/hasfajos-baba-tanacsadas/) - [Hozzátáplálás az első évben WEBINÁRIUM](https://alvastanacsok.hu/termek/baba-hozzataplalas/) - [Mozgásfejlődés | Személyes segítség Ónodi Ágitól](https://alvastanacsok.hu/termek/mozgasfejlodes-szemelyes-segitseg-onodi-agitol/) - [Útmutató a szabad mozgáshoz 1 éves kortól iskoláskorig | Videótréning](https://alvastanacsok.hu/termek/utmutato-a-szabad-mozgashoz-1-eves-kortol-iskolaskorig-videotrening/) - [Mozgásfejlődés a születéstől a stabil járásig – Mit kell tudnia a babámnak? | Videótréning + Ajándék esettanulmány!](https://alvastanacsok.hu/termek/mozgasfejlodes-a-szuletestol-a-stabil-jarasig-mit-kell-tudnia-a-babamnak-videotrening-ajandek-esettanulmany/) - [Hasaltatás webinárium](https://alvastanacsok.hu/termek/hasaltatas-webinarium/) - [Alvás, altatás tanácsok | INGYENES videók](https://alvastanacsok.hu/termek/alvas-altatas-tanacsok-ingyenes-videok/) - [Vállalkozásépítés workshopok](https://alvastanacsok.hu/termek/vallakozasepites-workshop/) - [Hozzátáplálás – útmutató](https://alvastanacsok.hu/termek/hozzataplalas-utmutato/) - [Webinárium | Egy multiszenvedélyes vállalkozó tanulságai](https://alvastanacsok.hu/termek/webinarium-egy-multiszenvedelyes-vallalkozo-tanulsagai/) - [Minta napirend babáknak 0-2 éves korig](https://alvastanacsok.hu/termek/minta-napirend/) - [Alvásproblémák 2 éves kor után](https://alvastanacsok.hu/termek/alvasproblemak-2-eves-kor-utan/) - [Webinárium | Vállalkozz bátran! Mi történhet?!](https://alvastanacsok.hu/termek/webinarium-vallalkozz-batran-mi-tortenhet/) - [Alvásproblémák 6-18 hónapos kor között](https://alvastanacsok.hu/termek/alvasproblemak-6-18-honapos-kor-kozott/) - [Alvásproblémák 0-6 hónapos kor között](https://alvastanacsok.hu/termek/alvasproblemak-0-6-honapos-kor-kozott/) - [Baba napirend az első 2 évben](https://alvastanacsok.hu/termek/baba-napirend-az-elso-2-evben/) - [Alvástanácsadás [60p] csomag](https://alvastanacsok.hu/termek/alvas-tanacsadas-60p-alap-csomag/) - [Alvás, altatás az első évben WEBINÁRIUM](https://alvastanacsok.hu/termek/alvas-altatas-webinarium/) - [Altatásra felkészítő tanfolyam – Útmutató a babád alvásához 0-3 éves korig](https://alvastanacsok.hu/termek/baba-alvas-altatas-utmutato/) - [Napirend 0-2 éves korig](https://alvastanacsok.hu/termek/napirend-0-2-eves-korig/) - [Alvás tanácsadás | Kedvezményes](https://alvastanacsok.hu/termek/alvas-tanacsadas-kedvezmenyes/) - [Tápszeres táplálás tanácsadás](https://alvastanacsok.hu/termek/tapszeres-taplalas-tanacsadas-30p/) - [Alvás, altatás kézikönyv + videósorozat](https://alvastanacsok.hu/termek/baba-alvas-altatas-kezikonyv/) - [Alvás, altatás a családban: alvástanácsadó képzés](https://alvastanacsok.hu/termek/alvas-tanacsadoi-kepzes/) - [Alvástanácsadás [30p] csomag](https://alvastanacsok.hu/termek/baba-alvastanacsadas/) ## Optional - [Agent (MCP protocol)](websites-agents.hostinger.com/alvastanacsok.hu/mcp) [comment]: # (Generated by Hostinger Tools Plugin)