A londoni Természettudományi Múzeum Wildlife Photographer of the Year (Az év természetfotósa) versenyének egyik díjazott fotója ez a gyönyörű jelenet Hikkaduwa Liyanage Prasantha Vinodtól (Sri Lanka).
A te babád is cicivel a szájában alszik el?
Sok szülő ilyenkor megijed: vajon valamit elrontottunk? Túlzottan hozzászokott? Miért nem tud a baba “magától” elaludni? Pedig amit ilyenkor látunk, teljesen természetes viselkedés – nemcsak sok állatfajnál, hanem a legközelebbi rokonainknál is alapműködés az, hogy a kicsik szopizva, testközelben alszanak el.
De mi a helyzet az embereknél?
A jelenség messze nem ismeretlen az antropológusok számára. A 70-es években prof. James McKenna amerikai alváskutató akkor döbbent rá igazán ennek a jelentőségére, amikor megszületett a saját gyermeke. Egyszer csak szembesült vele, hogy amit a tudományos képzésében tanult, mennyire eltér attól, amit a gyakorlatban, a modern kultúránk szokásaiban látott. Ez a személyes tapasztalat indította el azon az úton, hogy kutatni kezdje a kisbabák alvását, és feltárja a szakadékot a biológiai működésünk és a kulturális elvárásaink között.
2015-ben tudományos publikációban fogalmazta meg azt a felismerést, amely ma már sok szülőnek ad kapaszkodót: a szoptatást és az alvást nem érdemes külön fogalmaként kezelnünk – a kettő a természetben egyetlen egység, a „szoptalvás” (breastsleeping).
„Nincs olyan, hogy baba-alvás önmagában, és nincs olyan, hogy szoptatás önmagában. Csak olyan van, hogy szoptalvás.”
Mindez pedig – ahogy McKenna hangsúlyozza – csak valódi testközelben tud kibontakozni. Itt érthető meg az a három alappillér, amelyet sosem külön-külön érdemes vizsgálni: az alvás és altatás, a szoptatás vagy annak alternatívái (cumisüveggel vagy nyugtatócumival adott gondoskodás), és a hordozás. Együtt teremtik meg azt a biztonságos, rendezett közeget, amelyben a baba idegrendszere megnyugszik, a teste lelassul, és könnyedén átcsúszik az alvásba. A hordozás pedig újra és újra visszatér a képbe, mert a legtöbb család számára ez a tartós testközelség egyik legpraktikusabb, legkíméletesebb formája.
De mi történik akkor, ha a baba nem, vagy nem kizárólag szopizik?
A jó hír az, hogy a testközeli, igény szerinti gondoskodás nem a szoptatáshoz kötött. Ha értjük, hogyan működik mindez biológiailag, akkor cumisüveggel és nyugtatócumival is létrehozható ugyanaz a biztonság, ritmus és ráhangolódás. A lényeg a hozzáállás: a kapcsolat, a jelenlét, a másik testének közelsége. A technikai rész – honnan jön a tej, milyen eszközt használunk – csak másodlagos. Ráadásul a folyó tej és a szopómozgás önmagukban is rendkívül megnyugtatók; egy jól megválasztott cumisüveg és nyugtatócumi pedig sok baba számára éppúgy segíti az ellazulást és az elalvást, mint a szoptatás.