Délelőtt fél 11 van. Félig fekszem, félig ülök az ágyban, a számítógép mellettem, és az új cikkemen dolgozom.. Egyszer csak belém hasít, hogy milyen csend van! Hol vannak a gyerekek? Ja, a nagy lányom oviban. És a háromhetes kislányom? Itt szuszog a mellkasomon. Én meg belemerültem egy cikk írásába. Olyannyira, hogy hirtelen azt sem tudom hol vagyok.
Nem kell elmondanom semmiről
Élvezem, hogy nem kell gondolkodnom, tervezgetnem, hogy hogyan leszünk a következő percben, órában. Nem kell lemondanom mindenről, amit szívesen csinálok. Nem kell aggódnom, hogy mikor fogom megetetni vagy hogyan fogom megnyugtatni. Nem kell kitalálnom, hogy hogyan fogom elvégezni a házimunkát. Nem kell rágódnom, hogy hogyan fogom elaltatni.
Megszoptatom és megnyugszik. Megszoptatom és csillapodik az éhsége. Megszoptatom és elmúlik a fájdalma. Megszoptatom és már nem sír. Megszoptatom és elalszik. Megszoptatom és visszaalszik.
Dolgozhatok is akár
És amíg a mellkasomon szuszog, megírhatom ezt a cikket. Vagy magamra köthetem kendőben és végezhetem a házimunkát. Vagy indulhatok a nagytesóért az oviba. Vagy megfőzhetem a vacsit. Mindig velem van. Nem azzal telik a napom, hogy választanom kell: vele foglalkozzam, vagy a nagytesóval játsszak egy kártyapartit. Nem kell lemondanom a kávézásról a barátnőmmel, mert gond, hogy hogyan etetem meg közben. Nem kell lábujjhegyen járnia a családnak, hogy fel ne ébredjen. Nem kell hazarohannom egy programról, mert alvásidő van. Hiszen velünk van egész nap. Benne az életünkben, minden pillanatban.
És éjszaka?
A kisbabákkal éjjel fel kell kelni, járkálni, mert sokszor ébrednek és sírnak, nem? És gond őket visszaaltatni, és a család folyton kialvatlan… Mi inkább együtt alszunk, és egész éjjel ki se mozdulunk az ágyból. Pici lány ébred, többször is. Ilyenkor gyorsan tudok segíteni neki, mert ott van karnyújtásnyira: magamhoz húzom, megszoptatom, és alszunk tovább. Tudok eleget pihenni. És így aztán bírható a nappal is.
Nem aggódom, csak élvezem hogy a kisbabámmal lehetek
Napjában háromszor-négyszer kérdezik: „Jó baba?” – Mit is mondhatnék? Mostanra már nemcsak érzem, hanem tudom is, hogy minden kisbaba normális igénye, hogy éjjel-nappal testközelben legyen. Ezért bárki bármit mond, már nem görcsölök rajta, hogy elrontom azzal, hogy folyton velem van, és hogy együtt alszunk.
Szoptalvás
Nemcsak érzem, hanem már tudom is, hogy minden kisbabának segítségre van szüksége ahhoz, hogy elaludjon. Ezért nem aggódom, hogy hogyan és mikor fog majd egyedül elaludni. Megtapasztaltam a nagy lányommal, hogy mindenre megérett a maga idejében. Anélkül, hogy nekem bármire meg kellett volna tanítanom könnyek árán, erőszakkal, nevelési praktikákkal. Így nem aggódom. Nyugodt vagyok, és élvezem, hogy együtt vagyunk a kisbabámmal.
Szóval igen, jó baba.