Belépni ebbe a világba: egy újszülött szemszögéből
Képzeld el, milyen érzés lehet egy újszülöttnek belépni ebbe a világba. Minden új, minden ismeretlen. A teste, az idegrendszere még fejletlen, önmagában nem képes megnyugodni, lecsendesedni, megérteni: biztonságban van.
Az idegrendszer fejlődése: miért van szükség ránk?
Csecsemőkorban idegrendszerünk annyira éretlen, hogy szükségünk van valaki másra, aki segít szabályozni. Valakire, aki tart minket, aki a simogatás, a ringatás, az érintés nyelvén közvetíti felénk:
Szeretve vagy. Védve vagy. Helyed van ebben a világban.
Mi történik elalváskor?
Ezért olyan fontos, hogy ott legyünk a babánk mellett, amikor elalvásra készül.
Nemcsak arról van szó, hogy gyorsabban álomba szenderül – bár ez is megtörténik –, hanem arról, hogy ilyenkor valami sokkal mélyebb történik: megtanulja, hogy nincs egyedül, hogy kapcsolódhat, hogy a világ biztonságos hely.
Mi történik, ha magára hagyjuk?
Ha túl korán hagyjuk magára, ha sírni hagyjuk abban a reményben, hogy majd megtanulja magától megnyugtatni, az idegrendszere azt tanulja meg: egyedül van, magára van utalva.
És egy kisbaba, akinek nincsenek meg a belső erőforrásai, hogy önmagát megnyugtassa, ilyenkor bezárkózik, lekapcsolódik saját érzéseiről, testéről, önmagáról.
Ahogyan Gabor Maté is mondja: a trauma sokszor nem más, mint a saját legmélyebb önmagunktól való elszakadás.
A diszkonnektáltság nyomai felnőttként
Ez a fájdalmas érzés később is velünk maradhat. Felnőttként sokszor úgy élünk, mintha folyamatosan védekeznénk, mintha nem bízhatnánk senkiben – beleértve önmagunkat és a saját testünket is. Mintha mindig egy láthatatlan páncélban lennénk, hogy megvédjük magunkat a világtól.
Az érzelmi biztonság alapjai
Pedig az egyik legnagyobb szükségletünk – kicsiként és felnőttként egyaránt – az, hogy érezzük: nem vagyunk egyedül.
És ennek az alapjait a legkorábbi éveinkben rakjuk le. Minden alkalommal, amikor ölbe vesszük a babánkat, amikor ringatjuk, amikor a karunkban nyugszik el, a testünk szinte beleírja az övébe: biztonságban vagy, fontos vagy, tartanak téged.
Ez nem kényeztetés – ez érzelmi alapozás
Ez nem kényeztetés. Ez érzelmi alapozás. A gyermek későbbi kapcsolódási képességeit, önbizalmát, stresszkezelését mind-mind az határozza meg, mennyire kapta meg ezt a korai megtartó jelenlétet.
Senki nem tökéletes – de mindig visszatérhetünk
Persze senki sem tökéletes. Mindannyian hibázunk, fáradtak vagyunk, néha elveszítjük a türelmünket. De ha újra és újra emlékeztetjük magunkat arra, hogy mi vagyunk a babánk számára az a biztonságos bázis, aki segít neki szabályozni önmagát, akkor máris rengeteget tettünk érte.
Az életre szóló ajándék
Ahogyan felnőttként sokszor hosszú út vezet ahhoz, hogy újra kapcsolódjunk a saját testünkhöz, érzéseinkhez, ugyanúgy a legnagyobb ajándék, amit a gyermekeinknek adhatunk, az az, ha már kisgyermekként azt tanulják meg:
Joguk van érezni, tartoznak valakihez, és nincsenek egyedül.
Minden ölelés, minden elaltatás, minden kézben ringatás e felé viszi őket.
És talán minket is.
A teljes LIVE-ot, ami után ezt a cikket írtam ma itt éred el:
