A bioritmus, vagyis az ébrenlét és alvás rendszere úgy működik, hogy este, egy hormonkoktél indul el bennünk a sötétedés, naplemente hatására, ami felkészít bennünket arra, hogy éjszaka jön és ennek nagy részét alvással töltjük. Hajnalban pedig megemelkedik a stresszhormonszint, ami reggel a legnagyobb és felkészít minket az aktívan töltött időszakra. Ahogy telik a nap, a stresszhormonszintünk csökken, csökken mígnem este jön az újabb szürkületi hormonfröccs, hogy el tudjunk aludni és jól aludjunk éjszaka.

Min múlik az elalvás maga?

Az elalvást magát, a bioritmus segíti, de más tényezők is befolyásolják. Mikor fenn vagyunk, akkor nem csak a hormonok változnak a testünkben, hanem megnő az úgynevezett alvás késztetés is (sleep pressure angolul). Az alvás késztetés az, ami segít a testünknek és kvázi kikapcsolja, mikor már nagyon fáradt és nem jó neki, ha tovább működik pihenés nélkül.

Mi a helyzet a nappali alvással?

Az éjszaka és nappal ritmusa egyes sziesztázó kultúrákban és a gyerekeknél meg van spékelve egy (vagy több) nappali alvással. Ekkor is a hormonok és az alvás késztetés megnövekedése segítenek elaludni. A gyerekeknél még hozzá járulhat a rendszerhez az a tény, hogy az első néhány életévben szükségük lehet még plusz segítségre az elalváshoz, ami lehet a folyó tej (szopizás vagy cumisüvegből folyó tej), vagy pedig mozgás (ringatás, babakocsi, hordozó, hinta, autó stb.). Persze mi felnőttek is elalszunk a zötyögő vonaton, tehát a mozgás, mint altató megvan egész életünkön át.

De ha ez ilyen jól ki van találva, miért tart mégis két órát az altatás?

Ha nagyon elhúzódik az altatás, akkor érdemes megnézni a következőket:

  • napirend (1 alvás esetén):
    • reggeli kelés: 6-7 között
    • napközbeni 1 alvás a nap közepén 12-2 között (maximum 1-1.5 óra)
    • esti fekvés nyáron 9-10 között, télen 8-9 között
  • megfelelő altatási stratégia:
    • folyó tej (szopizás vagy cumisüvegből folyó tej),
    • vagy pedig mozgás (ringatás, babakocsi, hordozó, hinta, autó stb.)
  • alvásigény folyton változik! És sajnos nem egy perccel kevesebb minden nap. Hanem hirtelen, egyik napról a másikra, már lehet, hogy 30-60 perccel kevesebb alvásra van szüksége a 3 év alatti gyerekednek. Ettől is meg tud nyúlni az altatás, hiszen valahol túlalussza magát a gyerkőcöd.

Mi a megoldás, ha elhúzódik a nappali altatás?

Elsőre rögtön a reggeli kelés időpontját érdemes felülvizsgálni. Ahhoz, hogy a nap közepén meg tudjon nőni az alvás késztetés reggel legkésőbb 7-kor kelni kell, de az is lehet, hogy ennél korábbi kelés szükséged egy nagyobb gyereknek, akár 6 óra.

Mi van, ha korán kel, de mégis elhúzódik a nappali altatás? Ilyenkor az altatás módját is érdeme felülvizsgálni. Lehet, hogy már nagyobb 1.5-2 éves a gyerekünk és azt gondoljuk, hogy nincs szüksége nagyobb segítségre az elalváshoz, csak betesszük a kiságyba vagy mesélünk neki és összebújunk és már alszik is. De egy ekkora gyereknek sokszor nem elég ennyi, szüksége van nagyobb segítségre:

  • folyó tej (szopizás vagy cumisüvegből folyó tej),
  • vagy pedig mozgás (ringatás, babakocsi, hordozó, hinta, autó stb.)

Mi a megoldás, ha este van órákig altatás?

Ilyenkor érdemes a nappali alvást megnézni a reggeli ébredésen kívül, mert ha nappal jóóó nagyot alszik 1.5 óránál többet, akkor emiatt is csúszhat az este és nem tud 10-11 előtt elaludni.

Jó tudni, hogy az esti elalvást rengeteg tényező befolyásolja, erről itt írtam részletesen.

De akkor most ébresszem fel?

Igen, nyugodtan. Erről részletesen itt olvashatsz.

Ha mégsem sikerül előre lépni, akkor beszéljük át a helyzetet tanácsadáson.