Van egy mondat, amit szerintem szinte minden kisbabás szülő kimondott már legalább egyszer.
„Mindig van valami…”
Fogzás. Fejlődési ugrás. Mozgásfejlődés. Napirendváltás. Szeparációs szorongás.
És amikor az ember azt hiszi, hogy végre kezdenek kisimulni a dolgok, jön valami újabb hullám. Levi anyukája is ezzel a mondattal kezdte az egyik üzenetét. Ők már hónapok óta dolgoznak az alváson, mégis úgy érezte, hogy mindig akad valami újabb ok, ami felborítja az éjszakákat. És tudjátok mit? Sokszor tényleg így van.
Egy nagyon aktív kisfiú
Levi most 10 hónapos. Már az első beszélgetéseink során látszott, hogy nem egy átlagos temperamentumú baba. Rendkívül aktív, kíváncsi, mozgékony kisfiú, aki szinte folyamatosan felfedez, mászik, keresgél, játszik és kapcsolatot keres.
Az anyukája egyszer nagyon találóan fogalmazott:
„Semmi nem köti le, csak a mozgás.”
Aki nevel vagy nevelt hasonló gyermeket, pontosan tudja, hogy ez egyszerre csodálatos és elképesztően fárasztó. Levi akár egy órán keresztül is képes volt rohangálni a lakásban, bújócskázni, keresgélni, új dolgokat felfedezni. Nem az a baba volt, akit hosszú időre le lehetett ültetni egy játék mellé.
Amikor a két nappali alvás mindent felborított
Levi mindig is az alacsonyabb alvásigényű babák közé tartozott. Míg sok szülő napi 14-15 órás alvásokról olvas a könyvekben vagy az interneten, nála az összes napi alvás általában 11-13 óra között alakult.
Ez önmagában teljesen normális.
Csak könnyű ilyenkor azt érezni, hogy valami nincs rendben, amikor a saját gyermekünk nem illeszkedik azokba a számokba, amelyekkel mindenhol találkozunk. A nehezebb időszak akkor kezdődött, amikor Levi áttért a két nappali alvásra.
Sok családnál látom ezt.
Nappal úgy tűnik, hogy minden logikusan működik, mégis az éjszakák kezdenek szétesni. Levi gyakrabban ébredt, és újra előtérbe került az a korszak, amikor csak anya mellett tudott visszaaludni.
Az édesanyja ezt így fogalmazta meg:
„Most épp a ha felébredek, csak anyán alszok vissza korszak van.”
Szerintem sokan mosolyognak most ezen a mondaton, mert annyira ismerős.
Mit próbáltunk másképp nézni?
Amikor egy baba gyakran ébred, a legtöbb szülő automatikusan azt kérdezi:
Mit rontottam el?
Mit kellene másképp csinálnom?
Mitől romlott el az alvás?
A közös munkánk során viszont nem erre kerestük a választ. Nem azt próbáltuk kitalálni, hogyan lehetne Levit megváltoztatni. Sokkal inkább azt próbáltuk megérteni, hogy mi történik vele. Mit él át egy olyan baba, aki egyszerre tanul mozogni, felfedezni a világot, távolodni az édesanyjától, majd újra visszatalálni hozzá. Mit jelent számára a biztonság ebben az életkorban. Mire van szüksége. És hogyan tudnak erre a szülei reagálni úgy, hogy közben ne kételkedjenek állandóan önmagukban.
Nem a babával van a baj
Az egyik beszélgetésünk során szóba került egy dokumentumfilm a babákról. Arról beszélgettünk, hogy mennyire megváltozott az a világ, amelyben ma gyermeket nevelünk. Sokszor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a babáink túl sokat igényelnek.
Túl sokat vannak ölben.
Túl sokszor ébrednek.
Túl sok figyelmet kérnek.
Pedig lehet, hogy nem velük van a baj. Lehet, hogy egyszerűen olyan környezetben próbálunk kisbabát nevelni, amely nagyon különbözik attól, amire az emberi csecsemők évezredeken keresztül alkalmazkodtak. Ez sok szülő számára óriási megkönnyebbülést jelent.
Apró ötletek, amelyek néha többet érnek, mint gondolnánk
Persze a nagy kérdések mellett a mindennapi túlélésről is beszélgettünk.
A napirenden is apró változtatások történtek:
„Mióta megfogadtam a tanácsaidat mérföldekkel jobbak az éjszakák. Most kb úgy állunk hogy 6-6:30 között kel, 10-10:30 körül alszik egyet ez általában 40-60 perc, majd délután 15:00 kor egy másikat és ez egy 40-60 perc szintén függ a délelőttöl kb. Este pedig 20:15-20:30 fele alszik el Éjjel 1-2x ébred de mind a kétszer egy kis kontaktra visszaalszik. Le tudom tenni simán aludni.”
„Azt nem tudom hogy kéne húzni az ébrenlétiken, a délelőtt még okés, de a délutáni nagyon rossz. Ott kb 2-től arcon pörgünk neki hogy kibírja.” Olyan egyszerű dolgokról beszéltünk, mint a pancsolás. Egy lavór víz a teraszon. Egy kis medence. Valami, ami egyszerre mozgatja meg a testet, ad érzékszervi élményt és segít levezetni egy intenzív baba energiáit. Néha ezek a legegyszerűbb ötletek működnek a legjobban, hogy kimaxoljuk a baba ébrenléti idejét.
Mi változott?
A legfontosabb változás nem az volt, hogy Levi egyik napról a másikra elkezdte átaludni az éjszakát. Nem ez történt. A legfontosabb változás az volt, hogy az anyukája egyre nagyobb bizalommal tudott ránézni arra, ami történik. Kevésbé érezte magát egyedül. Kevésbé érezte azt, hogy biztosan rosszul csinál valamit. És szerintem ez az egyik legfontosabb dolog, amit egy szülő kaphat.
Nem tökéletességet. Nem garantált átaludt éjszakákat. Hanem megértést. Kapcsolódást. És azt az élményt, hogy nincs egyedül és van megoldás. Az éjszakák is jobbak lettek, így hogy kimaxolta az ébrenléteket, áttértek a 2 alvásra fixen és lerövidítették az a nappali alvások idejét.
Egy üzenet, amit nem felejtek el
A beszélgetésünk végén Levi anyukája ezt írta nekem:
„Annyira jó, hogy vagy.”
Később pedig azt is megosztotta velem, hogy ajánlotta a könyvemet és a munkámat más szülőknek is.
Azt írta:
„Amikor Levi kicsi volt, a labdán altatós videód nekünk az életünket mentette meg.”
Az ilyen üzenetek mindig emlékeztetnek arra, hogy a változás nem mindig látványos. Sokszor nem arról szól, hogy egy baba hirtelen elkezd átaludni. Hanem arról, hogy egy fáradt szülő kap egy kis reményt. Egy kis kapaszkodót. És valakit, aki segít neki emlékezni arra, hogy a babájával nincs baj.
És vele sincs.