Ha a babád tápszert kap, attól még az etetésnek nem kell úgy kinéznie, hogy háromóránként előkerül egy előre kimért nagy adag, a baba gyorsan megissza, aztán kezdődik egy teljesen külön „na és most hogyan nyugtassam meg és altasd el?” projekt.

A cumisüveges etetés is lehet válaszkész. Figyelheted, mikor éhes a babád, milyen tempó esik jól neki, mikor szeretne szünetet tartani, mikor kér még és mikor jelzi, hogy elég volt. Közben ölben lehet, hozzád bújhat, nézheted, beszélhetsz hozzá, és az evés természetesen átfolyhat megnyugvásba, szopásba, majd akár alvásba is.

A mai szakmai ajánlások ezt responsive bottle feedingnek, vagyis válaszkész cumisüveges etetésnek nevezik. A paced bottle-feeding ennek egyik lehetséges technikája: úgy szabályozzuk a tej áramlását, hogy a baba nagyobb kontrollt kapjon az etetés tempója felett. Az NHS és a UNICEF Baby Friendly is azt javasolja, hogy ne órához és előírt adaghoz, hanem a baba jelzéseihez igazodjunk, és ne próbáljuk rávenni arra, hogy kiürítse az üveget.[1,2]

Fontos azonban egy pontosítás. A válaszkész cumisüvegezés nem egyszerűen „ugyanaz, mint a szoptatás, csak mell helyett cumisüveggel”. A kétféle etetés élettanilag és mechanikailag nem azonos. A cél inkább az, hogy cumisüvegből is minél több lehetőséget adjunk a babának arra, hogy ő szabályozza, mikor kezd enni, milyen gyorsan igyon, mikor tartson szünetet és mikor fejezze be.

Ez akkor is használható szemlélet, ha a cumisüvegben tápszer van, és akkor is, ha lefejt anyatej vagy a kettő kombinációja.

Ne az órát várd, hanem a babát figyeld

Nem kell megvárnod, amíg a babád nagyon éhes lesz és sírni kezd. Az éhség korábbi jelei lehetnek például, hogy keresni kezd a szájával, a kezét a szájához viszi, mocorog, nyitogatja a száját vagy keresi a cumit.

A sírás már késői éhségjel lehet. Ha a baba nagyon zaklatott, gyakran könnyebb előbb ölbe venni, megnyugtatni, akár bőrkontaktussal segíteni neki rendeződni, és csak utána kínálni a cumisüveget.[1,2]

És az ellenkező irány is fontos: nem minden sírás éhség. Ha a baba nemrég evett, először érdemes azt is megnézni, nem közelségre, mozgásra, alvásra, tiszta pelenkára vagy egyszerűen megnyugtatásra van-e szüksége.

Vedd ölbe, fordítsd magad felé

Tartsd közel magadhoz a babádat, lehetőleg félig ülő, félig függőleges helyzetben, megtámasztott fejjel és nyakkal. Forduljon feléd, hogy jól lásd az arcát és a reakcióit. Beszélhetsz hozzá, nézheted, megsimogathatod, és ha nektek jólesik, lehet köztetek bőrkontaktus is.

A UNICEF és az NHS is a közeli, félig függőleges testhelyzetet ajánlja a cumisüveges etetéshez.[1,2] Ez praktikus abból a szempontból is, hogy könnyebb követni a baba jelzéseit és szabályozni a tej áramlását.

A teljesen háton fekve történő cumisüvegezést nem javasolnám. Régebbi vizsgálatok kapcsolatot találtak a fekvő etetési helyzet és a középfül nyomásviszonyainak változása között, illetve egyes vizsgálatokban a fekvő etetés korábbi középfülfolyadék-megjelenéssel társult.[4,5] Ezekből nem következik, hogy egy-egy fekve elfogyasztott üveg biztosan fülgyulladást okoz, de a félig függőleges helyzet ettől függetlenül is jobb kiindulópont.

Hagyd, hogy ő vegye a szájába a cumit

Nem kell a cumit egyszerűen betolni a baba szájába. Finoman érintsd a felső ajkához, és adj neki időt arra, hogy kinyissa a száját és ő húzza be a cumit.

Ez apróságnak tűnhet, de már itt elkezdődik a válaszkész etetés: nem mi csinálunk valamit a babával, hanem figyeljük, hogy készen áll-e, és együtt haladunk vele.[1,2]

Tartsd az üveget közel vízszintesen

Ne állítsd szinte függőlegesre a cumisüveget csak azért, hogy a cumi minden pillanatban teljesen tele legyen tejjel. Az NHS és a UNICEF azt javasolja, hogy az üveget közel vízszintesen, csak enyhén megdöntve tartsuk. Így a tej nem áramlik túl gyorsan a baba szájába, és ő nagyobb kontrollt kap az ivás tempója felett.[1,2]

Ez különösen fontos annál a babánál, aki láthatóan küzd a tejfolyással: csattog, nagyokat nyel, kifolyik a tej a szájából, szétfeszíti az ujjait, elfordítja a fejét, megfeszül, köhög, kapkod vagy egyszerűen láthatóan nem kényelmes neki a tempó.

Ilyenkor nem az a cél, hogy „szokja meg”. Lassíts.

Lejjebb döntheted az üveget úgy, hogy a cumi a szájában maradjon, vagy tarthattok valódi szünetet is. Ha rendszeresen túl gyorsnak tűnik az áramlás, azt is érdemes megnézni, megfelelő-e a cumi átfolyási sebessége.

Ez a videó segíthet:


A paced bottle-feeding leírásaiban sokféle szabállyal találkozhatsz: bizonyos számú szívás vagy nyelés után tarts szünetet, ennyi másodpercig várj, legalább ennyi percig tartson az etetés.

2025-ben jelent meg az első olyan kísérletes vizsgálat, amely közvetlenül összehasonlította a paced bottle-feedinget a hagyományos cumisüveges etetéssel és a szoptatással. Mindössze 29 anya–baba párost vizsgáltak, tehát ez még előzetes evidencia, de a paced etetés valóban lassabb ivási sebességgel és hosszabb etetési idővel járt, miközben a babák nem fogyasztottak kevesebb tejet. Bizonyos babáknál az anyák érzékenyebben is tudtak reagálni a jelzésekre.[3]

A kutatás azonban nem mondja azt, hogy egy etetésnek legalább 15, 20 vagy 30 percig kell tartania, és azt sem, hogy pontosan húsz vagy harminc nyelésenként kötelező megállni.

Sokkal fontosabb, hogy a babát figyeld, ne a számlálót.

A baba is mondhatja azt, hogy „álljunk meg”

A baba szopás közben természetesen tarthat szüneteket. Leállhat a szopással, elfordíthatja a fejét, ellazíthatja a kezét, tolhatja kifelé a cumit, kifolyhat egy kevés tej a szájából, vagy egyszerűen elveszítheti az érdeklődését.

Ilyenkor adj neki időt.

Ha aztán újra keresi a cumit, kínálhatod tovább. Ha nem kéri, ne próbáld rábeszélni.

A válaszkész etetés egyik legfontosabb része, hogy nem az üveg alja mondja meg, mikor van vége az evésnek, hanem a baba.[1,2]

Nem kell még „ezt a húsz millilitert” beletenni azért, mert kiszámoltad, hogy ennyit kellene ennie. A baba étvágya etetésről etetésre változhat, ugyanúgy, ahogy a miénk is.

A nagyobb adag pedig nem garancia arra, hogy hosszabban fog aludni. Az NHS külön felhívja erre a figyelmet: egy nagy etetés önmagában nem jelenti azt, hogy a baba hosszabb időt fog kibírni a következőig.[1]

Nem kell mesterségesen elnyújtani az etetést

A túl gyors, szinte „leöntjük a tejet” típusú etetés valóban kevés lehetőséget ad a babának a saját tempója szabályozására, ezért van értelme lassítani és szüneteket hagyni. A paced bottle-feeding új kísérletes vizsgálata is azt mutatja, hogy ezzel lassabbá válik az ivás.[3]

De ebből nem következik, hogy minden egészséges baba etetését egy meghatározott minimumidőre kellene nyújtani. Ha a baba nyugodtan, saját tempójában ivott, jelzi, hogy elég, és az etetés ennél rövidebb volt, nem kell azért tovább kínálni, hogy elérj egy bizonyos időt.

Kell-e oldalt cserélni?

Nyugodtan megteheted. Félidőben átveheted a másik karodba, ahogy szoptatásnál is változhat a testhelyzet. Ez adhat más vizuális és testi élményt, és neked is kényelmesebb lehet.

De ezt sem tenném kötelező technikai szabállyá. A lényeg a közelség, a stabil, kényelmes testhelyzet és az, hogy jól lásd a baba jelzéseit.

És hogyan lesz ebből altatás?

Nem kell mindenáron szétválasztanod a tejet, a megnyugvást és az alvást.

Ha a babád este vagy egy nappali alvás előtt éhes, nyugodtan kaphat tejet. Ha közben lelassul, ellazul, becsukja a szemét és elalszik az öledben, attól nem romlott el az altatás.

A babák számára a szopás, az ölelés, a testkontaktus és a ritmikus, kiszámítható gondoskodás eleve szabályozó élmény. Cumisüvegből etetve is lehet közel lenni, összebújni és hagyni, hogy az etetés természetesen átvezessen az alvásba.

Ne hagyd a cumisüveget kitámasztva vagy felügyelet nélkül a baba szájában. Ha a babád vagy kisgyereked tejjel alszik el vagy éjszaka tejjel alszik vissza, ettől önmagában nem kell megijedned. A fogszuvasodás kockázata inkább akkor válik fontosabbá, amikor a fogak már megjelentek, és a tej vagy más szénhidráttartalmú ital rendszeresen, hosszú ideig érintkezik velük — például a gyerek cumisüveggel alszik, az üveg az ágyban marad, egész éjjel kortyolgat belőle, vagy napközben is gyakran cumisüvegből iszik. Megfigyeléses kutatások a tartós éjszakai cumisüveg-használatot nagyobb korai fogszuvasodási kockázattal társítják, különösen a második életév után, de ebből nem következik, hogy néhány rövid éjszakai tejivás szükségszerűen fogszuvasodást okoz. [6,7,8]

Vagyis nyugodtan etetheted elalvás előtt vagy akár elalvásig ölben, de az üveg ne maradjon ott a baba mellett alvás közben.

A fogmosás itt sokkal fontosabb kérdés, mint az, hogy „szabad-e tejjel visszaaltatni”. Amint megjelennek a fogak, érdemes naponta kétszer fluoridos fogkrémmel mosni őket, és kerülni azt, hogy a cumisüveg egész éjszakára a gyereknél maradjon.

És ha már jóllakott, de még szopna?

Lehet, hogy már nem kér több tejet, de a szopás továbbra is jólesik neki. Ha használtok nyugtatócumit, ilyenkor felkínálhatod. Nem kötelező, és nem minden baba kéri.

A cumi sem helyettesíti az ölelést. Nyugodtan maradjon a baba a karodban vagy melletted, bújjatok össze, ringasd, simogasd, beszélj hozzá. Attól, hogy nem szoptatsz, a meghitt, kisbabás összebújás ugyanúgy a tiéd lehet.

A tej elfogyhat az üvegből. A kapcsolatnak nem kell vele együtt véget érnie.

Röviden: mit jelent a válaszkész cumisüvegezés?

Nem azt, hogy minden sírásra cumisüveget adunk. Nem azt, hogy pontosan lemásoljuk a szoptatást. És nem egy újabb technika, amit tökéletesen kell végrehajtanod.

Azt jelenti, hogy a baba nem passzív befogadója egy előre meghatározott adag tejnek.

Ő is részt vesz az etetésben.

Jelzi, amikor éhes. Meghívod a cumi elfogadására. Olyan helyzetben és tempóban adod a tejet, amelyben van lehetősége szopni, lélegezni, megállni és újrakezdeni. Figyeled, mikor szeretne szünetet. Nem erőlteted az üveg kiürítését. Amikor azt mondja, hogy elég, hiszel neki.

És ha közben vagy utána békésen elalszik a karodban, nem kell gyorsan felébresztened azért, mert az etetésnek és az altatásnak állítólag külön kellene történnie.

Hiszen a babád nem egy etetési táblázat. Egy kis ember, akit éppen táplálsz, tartasz és segítesz megérkezni az alvásba.

Hallgasd meg Zsuzsi beszámolóját, milyen volt mikor áttértek az igény szerinti cumisüvegezésre:

Források

1. NHS – Feeding on demand / Responsive feeding. A jelenlegi brit ajánlás szerint cumisüvegből is a baba éhség- és jóllakottsági jelzéseit érdemes követni; nem szükséges szigorú etetési időrend, és nem szabad a babát az üveg befejezésére kényszeríteni.

2. UNICEF UK Baby Friendly Initiative – Responsive bottle feeding. A javaslatok között szerepel a közeli, félig függőleges testhelyzet, a cumi felkínálása a baba felső ajkához, az üveg közel vízszintes tartása, a baba szünetjelzéseinek követése és az etetés befejezése, amikor a baba jelzi, hogy elég.

3. Ventura, A. K. és mtsai. (2025). Does paced bottle-feeding improve the quality and outcome of bottle-feeding interactions? Early Human Development, 201, 106181. A 29 anya–baba párral végzett kísérletes vizsgálatban a paced bottle-feeding lassabb ivási sebességgel és hosszabb etetéssel járt, miközben a tejbevitel nem különbözött szignifikánsan a hagyományos cumisüvegezéstől. Ez ígéretes, de még előzetes evidencia.

4. Tully, S. B., Bar-Haim, Y., & Bradley, R. L. (1995). Abnormal tympanography after supine bottle feeding. Journal of Pediatrics, 126, S105–S111. A teljesen fekvő helyzetben cumisüvegezett 7–24 hónapos gyermekeknél gyakrabban találtak közvetlenül etetés után megváltozott tympanometriás eredményt, mint félig függőleges helyzetben. A vizsgálat nem bizonyította, hogy ez önmagában fülgyulladást okoz.

5. Paradise, J. L. és mtsai. Prospektív adatok szerint a fekvő cumisüveges etetés korábbi otitis media with effusion megjelenésével társult. Az újabb összkép ugyanakkor nem támasztja alá, hogy önmagában a cumisüveges táplálás általában fülgyulladást okozna.

6. Dietary Guidelines / NCBI evidence synthesis – Feeding Infants and Children from Birth to 24 Months. Nem ajánlott a babát cumisüveggel ágyba tenni vagy a cumisüveget kitámasztani; a cumisüveggel történő elalvás a fogak megjelenése után növelheti a fogászati problémák kockázatát.

7. Hallett, K. B., & O’Rourke, P. K. (2006). Pattern and severity of early childhood caries. Community Dentistry and Oral Epidemiology. Az éjszakai cumisüveggel alvás és a napközbeni hosszas cumisüveges kortyolgatás nagyobb korai gyermekkori caries-kockázattal társult.

8. Heilmann, A., Tsakos, G., Watt, R. G., & Ju, X. (2025). Bottle feeding to sleep beyond 12 months is associated with higher risk of tooth decay and overweight in early childhood: findings from the Healthy Smiles Healthy Kids cohort study. Australian and New Zealand Journal of Public Health, 49(2), 100218. A longitudinális ausztrál kohorszvizsgálatban a 24 hónapos korban cumisüveggel elalvó gyerekeknél 3–4 éves korban több carieses fogfelszínt találtak; a 36 hónapos korban fennálló cumisüveges elalvás még erősebb összefüggést mutatott. A vizsgálat megfigyeléses, ezért oksági kapcsolatot nem bizonyít, és nem az alkalmankénti vagy néhány rövid éjszakai tejjel visszaaltatást vizsgálta, hanem a tartós bottle-to-sleep gyakorlatot.

Olvasd hát tovább a cikkeinket, vagy kérj személyes (online) segítséget!