Ha te is azon szülők közé tartozol, akik aggódnak, mert a babád csak fél órákat alszik napközben, akkor most szeretnélek megnyugtatni: nem veled van a baj, és nem is a babáddal.
A közelmúltban több mint 800 szülő töltötte ki a kérdőívemet a nappali alvásokról és az ébrenléti ablakokról, és az eredmények nagyon beszédesek:
- 💤 51% jelezte, hogy a babájának rövid és hosszú alvásai is vannak,
- 😴 18% csak rövid nappali alvásokat tapasztal,
- 🌙 és mindössze 31% alszik 1–3 órás, hosszabb szakaszokat.
A válaszok nagy része 6–12 hónapos babák szüleitől érkezett, de minden korosztályban hasonló arányok látszottak. Vagyis: a babák döntő többsége rövidet alszik nappal, és ez teljesen természetes.
Miért nem baj, ha csak rövidet alszik a baba?
A nappali alvások célja nem az, hogy a baba teljesen kipihenje magát.
A cél az, hogy éppen annyit aludjon, amennyi elég ahhoz, hogy utána aktívan és éberen töltsön néhány órát.
A rövid alvás után megnő az alváskésztetés (vagyis az alvás nyomás), ami segíti, hogy a következő alvás – különösen az éjszakai – mélyebb és nyugodtabb legyen.
Ha viszont a baba napközben túlságosan hosszúakat alszik, azzal éjszakára csökkenhet az alváskésztetés, és emiatt:
- gyakrabban ébredhet,
- akár órákig is fent lehet éjszaka,
- vagy nehezebben tud visszaaludni.
Tehát nem az a cél, hogy nappal „kipihenje” magát, hanem hogy éppen jólesően fáradjon el a következő ébrenléti időszakig.
Az ébrenléti ablak a kulcs
A nappali alvások ritmusát az ébrenléti ablakok határozzák meg – vagyis az, hogy mennyi időt tölt a baba ébren két alvás között.
Egy jól beállt napirendben a rövid nappali alvás sem probléma, ha az ébrenléti idő korának megfelelő és a baba kiegyensúlyozott marad.
Például:
- Egy 6–9 hónapos baba reggel még csak 1,5–2 órát bír ébren, de délutánra simán kitolja ezt 3–4 órára.
- Egy 9–12 hónapos baba pedig akár 4–5 órát is jól elvan ébren, főleg, ha mozgásban, friss levegőn tölti az időt.
Az alváskésztetés így természetesen épül fel a nap során – nem kell erőltetni a hosszú nappali alvásokat.
Honnan tudod, hogy jó az ébrenléti ablak nálatok?
✅ Könnyen elalszik a baba, nem kell hosszasan ringatni vagy küzdeni az altatással.
✅ Ébren nyugodt, érdeklődő, játszik, reagál.
✅ Az éjszakai alvás viszonylag nyugodt, nincsenek hosszú, éber periódusok.
✅ A nappali alvások rövidek, de kiszámíthatóak (pl. hasonló időpontokban jönnek).
Ha ezek rendben vannak, teljesen mindegy, hogy a nappali alvások csak 30-40 percesek. A baba biológiája így működik jól.
Végezetül…
A babák 69%-a rövidet alszik napközben, és ez nem hiba, hanem norma.
A nappali alvások nem azért kellenek, hogy a baba „kialudja magát”, hanem hogy a nap ritmusa kiegyensúlyozott maradjon.
Az ébrenléti ablakok figyelése, a rugalmas napirend és a babád jelzéseinek megismerése sokkal többet segít, mint a „mennyi ideig aludt” kérdés.
Ha pedig szeretnél segítséget abban, hogyan illeszd be mindezt a saját babád napirendjébe, egyéni alvástanácsadásban együtt nézzük meg, hogyan tudtok harmóniát találni a nappali és az éjszakai alvások között. 💛
