Ha leteszem, sír! Ha felveszem, megszakadok! Akkor most mi a fenét csináljak?!

Akkor most mi a fenét csináljak?!

Mi a baba igénye, mire van szüksége?
Hogyan legyek vele itt és most?

Mi azt mondjuk: ez két különböző kérdés.

– “Hogy lenne már különböző? Nem foroghat az egész világ a gyerek körül! Elsősorban kiszámítható rendszerre van szüksége!”- mondják erre sokan.

– “Hogy lenne már különböző? Nyilván úgy kell együtt lenni a babával, ahogy az neki a legjobb!” – válaszolják mások.

Jó lenne mindig pontosan azt adni a gyerekeinknek, amire szükségük van. De sajnos nem ez a realitás. Néha kimondottan lehetetlen: a babáink ugyanis nagyon nagyigényűek. Tudtad, hogy nincs egyetlen olyan állat sem a világon, melynek utóda az embergyerekhez foghatóan gyámoltalan lenne ilyen hosszú időn át? Ez a kombináció (nagyon gyámoltalan utód – nagyon sok időn keresztül) egyedülálló jelenség a természetben.

A mi kultúránkban lehetetlen úgy együtt lennünk a babáinkkal, hogy az mindig pontosan illeszkedjen az életkori sajátosságaikhoz. A társadalmi berendezkedésünk nem a kisgyerekek szolgálatára optimalizált. Ha tudjuk mindezt, az segíthet meglátni, hogy a fönti két kérdés – így sokszor a rájuk adható válasz is – különbözik.

Miért olyan fontos külön látni a kettőt? Mert ha összekeverem a baba igényeit a saját lehetőségeimmel, azzal valamelyikünket rendszeres frusztrációba kergetem. Márpedig a család egy olyan társasjáték, amiben csak együtt lehet nyerni.

Ezt a rafinált hibát két irányból is elkövethetjük :

Összekeverhetjük úgy, hogy letagadjuk a baba igényeinek egy részét…

„Ne vedd fel, ha sír, mert megtanulja, hogy ugráltathat!” (Ebben benne van, hogy a babának nincs szüksége annyi testközelségre; jó neki, ha le van téve.)
„Ha minden nyikkra mellre teszed, elkényezteted!” (Vagyis a babának nincs szüksége gyakori szopásra.)
„Meg kell tanulnia egyedül aludni!” (Tehát a babának nincsen szüksége segítségre az el- és visszaalváshoz.)

Pedig hát de: az embercsecsemőnek biológiai szükséglete az, hogy folyamatos testközelségben legyen éjjel és nappal, és hogy gyakran szopjon. Ez a természet törvénye, a zsigereink törvénye, amit egyetlen divatos gyereknevelési irányzat sem írhat fölül. Azok köré az alkalmak köré, amikor nem tudjuk, vagy már nem bírjuk felvenni a kisbabánkat, amúgy is fölösleges ideológiai védelmet gyártani: általában épp elég nehezek mindkét fél számára. Azokat át kell vészelni, mondjuk arra gondolva, hogy nincs kamasz gyerek, aki könnyekben törne ki, csak mert a mamája épp pisil vagy fogat mos. A kisbaba szerettei falkájában szeretne élni, gondozása nem egyemberes feladat: számára az volna a jó, ha több biztonságot nyújtó felnőtt szeretgetné és adná kézről-kézre egész nap. Ezt viszont százból kilencvenkilencen nem tudjuk megadni a gyerekeinknek. Nem kell lelkifurdalást érezned, ha ebben a kérdésben a többséghez tartozol. Épp itt van tehát a másik buktató: ugyanis a két igényt

…összemoshatjuk úgy is, hogy a saját korlátainkról nem veszünk tudomást

Nehéz beismerni, hogy a babámnak fontos, hogy rajtam legyen, de én már nem bírom fölvenni. Ezért lehet, hogy fölveszem akkor is, ha belegebedek. Pedig a babának nem csak az a fontos, hogy rajtam legyen, hanem az is, hogy finoman együtt rezdüljek vele – ami fogcsikorgatva nem igazán megy. És az is fontos neki, hogy holnap is föl tudjam venni – de ezt nekem kell tudnom helyette, mert ő még nem tudja, mi az a holnap…

Légy magaddal megértő, ha látod a babád egy biológiai szükségletét, amit éppen nem elégítesz ki tökéletesen! A család sokkal komplexebb rendszer, mint a baba biológiai szükséglete! Arra fókuszálj, hogy nektek együtt itt és most mi lesz a legjobb – a gyereked érdeke nem feszülhet szembe tartósan a tiéddel, hisz nagyon erősen függ tőled!

Ha bűntudat és frusztráció helyett megértően fordulsz magad felé akkor is, amikor beleütközöl a saját korlátaidba, egy csomó jó megoldást találhatsz. “Nem, most nem veszlek föl, de beteszlek a hintába, melléd ülök és lökdösöm.” Ezzel nagyon jó gondoskodást kap a baba, és némi pihenést te magad. Ha nem vagy végletesen kimerült, könnyebben meglátod, hogy a világ nem ellenséges, a lehetséges megoldások száma pedig végtelen!

De ha egyszer a baba igényei és a szülői gondoskodás módja közé nem tehetünk egyenlőséget, akkor minek hangsúlyozni, hogy mi a baba igénye?

Azért, mert látnod kell az igényeit ahhoz, hogy valóban szabadon dönthess! Akkor ugyanis senki nem beszélhet le arról, ami a babádnak a legjobb. Ha fel vagy vértezve ezzel a tudással, semmilyen nagyária hatására nem fogod következetlenségnek érezni, ha mindig fölveszed őt, valahányszor megteheted. Ha közben figyelsz magadra, akkor szorongás nélkül, más szerető felnőttre bízhatod, megoldhatod másként a róla való gondoskodást , vagy egyszerűen lerakhatod, valahányszor neked már nem jól bírható a testközelség – és újra a karodba veheted, amint neked alkalmas. A háttértudásod biztonságot ad, ennek segítségével optimalizálhatod a konkrét élethelyzeteket.

Ugyanis igazából senki nem tudja nálad jobban, hogy nektek mi a legjobb. Csak te tudhatod! Te viszont csak úgy tudhatod, ha őszinte vagy magadhoz: mered látni, hogy mi kell a babádnak – és szembe mersz nézni azzal, hogy mit bírsz ebből most éppen te.

Élj a pillanatban!

A kérdésre tehát, hogy hogyan legyél együtt a babáddal, ne általános választ keress, hanem optimalizálj mindig aktuálisan. Bármikor tervezz újra, és találd meg a pillanatnak megfelelő legjobb megoldást!

Ne hagyd sírni, de ne is vedd fel, csak mert más azt mondja. Vedd fel, hogy jobb lelki- és mentális állapotba kerülhess attól, hogy nem kell sírást hallgatnod, és hogy a testközelségtől meg tudjatok békélni mindketten – és tedd le őt bátran, mikor testileg vagy lelkileg elfáradsz. Hordozz, hogy meg tudd oldani az életet és megfoghasd a társad vagy a nagyobb gyereked kezét is – és vezesd el a családtagokat a hordozáshoz, hogy ne maradj egyedül a teherrel. Szoptass, hogy minél egyszerűbb, spontánabb és természetesebb lehessen az együttlétetek – és etess máshogy, ha arra van szükségetek. És aludj vele, hogy csak át kelljen fordulnod megszoptatni, hogy amennyire lehet, békések legyenek az éjszakák és mindketten a lehető legjobban kipihenhessétek magatokat – és ne csodálkozz, ha eljön a nap, amikor a saját ágyába küldöd.

Azért tanácsoljuk a karban tartást, szoptatást, hordozást, együttalvást, hogy könnyítsünk az életeden, nem azért, hogy megítélhessünk, ha másként csinálod… Az ember gondolkodó nádszál: az egyetlen olyan élőlény, aki szabadon választhatja meg, hogyan van együtt az utódjával. Használd ki ezt a lehetőséget, mi hiszünk a kompetenciádban!

Itt van ez a kis lény, akinek te magad vagy a biztonság. Az intuícióddal, az odafordulásoddal és az öleléseddel a legtöbbet adod neki, ami adható.