Elválasztási tippek, trükkök

Rögtön lelövöm a poént: nincs semmiféle trükk, nem kell bekenned a melled szurokkal, sőt azt sem kell mondanod, hogy elromlott a tej: egyszerűen nem adsz neki és kész.

De akkor mégis hogyan csináljam?

Ott vagy vele az elválasztáskor és minden módon próbálod segíteni, hogy megnyugodjon, elaludjon, visszaaludjon, amire ő nyitott. Adsz neki időt és teret, hogy kifejezhesse, hogy ez most nehéz. Érdemes fokozatosan és szeretettel, elfogadással tekinteni erre a folyamatra. Nem az a cél, hogy ne legyen sírás vagy valamiféle reakció. A reakció természetes, valahogy ki kell fejeznie, hogy ez most nehéz és időre van szüksége, míg kialakul valami új.

Miért ilyen nehéz az elválasztás?

Az elválasztás azért is nehéz, mert mi szülők vagyunk nehezen vele. Nem akarjuk, hogy sérüljön a gyerekünk. Nem akarunk sírást. És az a célunk, hogy átaludja az éjszakát.

Egyrészt nem sérül az elválasztástól. Az elválasztás-elválasztódás az élet természetes része. A szoptatás nem tart örökké, mindenképp és minden gyerek elválasztódik egyszer. A kultúránk sürgeti az elválasztást, azzal az elvárással, hogy akkor majd megtanul aludni, elaludni, egyedül aludni. Mert a kultúránknak ez az érték. Pedig ez biológiai nonszensz – mármint az egyedül alvás, az emberi faj sajátja, hogy társas lény, éjjel pláne. Könnyen és logikusan átlátható, hogy ha az emberi faj történetében az első 40-50ezer évben anya külön altatta volna a babát, akkor ma nem lennénk itt. Sejt szinten be van építve a babába is, hogy egyedül nem jó. Ezért vannak lepedőérzékelős babák, akiket le se lehet rakni.
Fontos tisztán látni, hogy ez egy kulturális elvárás és semmi köze a baba természetes és normális szükségleteihez. És sérülni akkor fog, ha egyedülmarad azzal a helyzetettel (az alvással, elalvással), amivel még nem tud egyedül boldogulni.

Mitől nehéz nekem anyaként az elválasztás?

Nekünk nehéz ebben a helyzetben, mert ilyenkor anyaként is véget ér valami. Ha elválasztjuk a babánk, akármennyire is várjuk már és szeretnénk, az akkor is egy gyász folyamat. Hiszen ezzel a gyerekünkkel már nem lesz része az életünknek a szoptatás és azon keresztüli gondoskodás. Ezt a gyászt nem akarjuk érezni. Azt gondoljuk nem normális, hogy szomorúak vagyunk és nehéz megválnunk a szoptatástól.

Amikor történik az elválasztás és nem mondunk, nem adunk cicit többet, akkor a gyerekünk reakciója is elindít bennünk egy folyamatot. Ha nem vagyunk szilárdak az elhatározásban, hogy nekünk itt és most ez az út a jó, akkor nagyon hamar elbizonytalanodunk és elveszítjük az érzelmi egyensúlyunkat. Kiborulunk a gyerekkel együtt. Pedig a gyerekünknek egyetlen dologra van ilyenkor szüksége: elfogadásra és érzelmi egyensúlyban lévő felnőttre, aki átkíséri ezen a folyamaton.

Akkor mit tegyek szülőként?

Nincs más dolgunk, mint az érzelmi egyensúlyunk megőrzése. Amit segíthet egyrészt a tisztánlátás, és hogy milyen érzelmi folyamatok mennek végbe mint a gyerekben mind bennem. Hogy mi a célja az egésznek. És hogy hogyan tudom megőrizni az egyensúlyomat, akkor is ha nehéz: ehhez egy jó technika a mindful self-compassion: vagyis az együttérzés önmagunkkal.

Erről bővebben itt olvashatsz:

Sok minden keveredik tehát, amikor nehezen vágunk bele az elválasztásba. És sok más dolog is van, amit tehetünk, ha szeretnénk csökkenteni az éjszakai ébredéseket. És kortól és gyerektől is függ, hogy valóban az lesz-e az eredménye az elválasztásnak, amit várunk.